Miért Kitta?

11. fejezet

A nap besütött az ablakon, sugara bevilágította az egész szobát. Az ablakkal szemben egy franciaágy állt, benne egy kócos férfi feküdt. Telefonja az ágyban hevert, buzgón jelezte a kelés idejét. Álmosan kitakarózott, majd felült szemeit dörzsölve. Körbe nézett, a szoba homályos volt, ezért az éjjeliszekrényen kezdett tapogatózni, míg fekete, műanyagkeretes szemüvegét el nem érte. Ahogy felvette, látása azonnal kitisztult. Ránézett telefonjára, és megnézte az időt: délelőtt 10 óra.

- Basszus, elkések!

Felállt, és mezítláb, egy alsónadrágban kibaktatott a konyhába. A konyha tágas volt, napfény világított be végig. Bekapcsolta a vízforralóját, és lefőzött magának egy adag teát, amibe kevés citromot tett, és felhajtotta. Visszament a szobába, és felöltözött. Sötétzöld, rövidujjú inget vett fel egy fekete, vékony nyakkendővel és egy fekete nadrággal, ami tökéletesen passzolt alakjához. Kisétált a fürdőszobába, fogat mosott, megigazította haját, és kontaktlencsét rakott be magának. Órájára nézett, és elindult.

Útja egy Alkotmány úti parkos részhez vezetett. Órájára nézett, majd körbe. Türelmetlenkedés közben a padon ülve várt. Várt pár percet, mire egy jól öltözött, fiatal nő sétált hozzá. A férfi unottan nézett felé, a legkevesebb érdeklődést is sajnálva.

- Szia! Sokat vártál? – a férfi hümmögött, keresztbe tett kézzel.

- Szia. Nem. – zárta rövidre, éreztetve, hogy nincs kedve itt lenni.

A lány, tudva milyen szokott lenni Zoltán, csak elmosolyodott, és elindultak. A lány feszes farmerben volt, egy mély dekoltázsú, fehér felsővel. Néha fel-felhuzogatta felsőjét, mikor az a mozgásra lejjeb csúszott, és többet engedett látni melltartójából, mint illene.

- Elég merészen öltöztél. – a lány meglepődött.

- Igen, néha megesik. – nevetett. – Ez ilyen lányos dolog.

- Ha azt mondod... - zsebre tett kézzel egyezett bele, mintha nem is figyelne.

A lány séta közben elkezdett mesélni magáról és az egyetemről, hogy elüsse az időt, amíg oda nem érnek a tervezett helyszínre. Zoltán nem adott sok figyelmet a lánynak, akit ez nem tört meg, folytatta tovább. Ahogy sétáltak, egy takaros kis kávézó elé értek. A lány megállt, és benézett.

- Figyelj, nem iszunk valamit? Ott el is intézhetjük. – Zoltán vállat vont.

- Rendben. Ez egy nagyon jó hely. - mondta készségesen.

A lány meglepetten bólintott, és Zoltán mellett sétálva megközelítették az épületet, ahol nagy fehér betűkkel hirdették a kávézó nevét, a Free-t.

Zoltán úriemberhez méltóan kinyitotta az ajtót és maga elé engedte a kedvesen mosolygó lányt, s betértek a kellemes hangulatú helyre. A falak pasztell rózsaszín és pasztell kék színben tündököltek, a berendezés is alaposan megvolt válogatva, minden letisztult, színben harmonizáló volt, sok szobanövénnyel. Egy fiatal férfi állt a pultban, egy lány pedig nekik háttal. A férfi éppen süteményt rakott egy szép üvegtálcára, a lány pedig precízen törölgette a kávégépet. Ahogy meglátta a férfi a vendégeket, egyből boldogan elmosolyodott. Zoltán buzgón körbenézett, mintha valamit keresne. Vagy valakit.

- Isten hozta Önöket! – köszönt a fiú a pultból, mire mindketten felé fordultak.

- Jó napot! – szóltak oda egyszerre.

- Kérem, foglaljanak helyet, azonnal megyünk!

Így is tettek. A férfi egy mosolygós, alacsony, jóképű srác volt. Zöld szemű, szőkésbarna hullámos haja volt, felsőjén rajta a kávézó szürke színű egyenköténye. Névjegytábláján a Beni név díszelgett. Beni odafordult a lányhoz, és odasúgott neki, mire ő felfigyelt, és tálcát és egy papírtömböt felkapva elindult az asztal felé. Pár lépést közelebb lépve elvörösödött, és nagy levegőt vett. Odasétált, és rámosolygott a vendégekre.