Miért Kitta?

26. fejezet

Kitti a korai még kissé hűvös hajnalban kelt fel. Ránézett párnája alatt lévő telefonjára: 7 óra. Meglepődött, és el is mosolyodott, hogy sikerült önmagától ismét korán kelnie. Felült az ágyra, és egy nagy nyújtózkodás után visszanézett még mélyen alvó párjára. Ahogyan ő maga is, Zoltán is pizsama, illetve mindenféle ruha nélkül aludt, amitől ismét enyhe zavarba jött Kitti, így azonnal felkapta magára hálóingjét. Végignézett Zoltán kedves arcán, ahogy nyugodtan aludt, és egy belső kellemes érzés fogta el. Egy csodás kettesben töltött éjszakát maguk után tudva Kitti lelke is megnyugodott, nem érezte magát kevésbé vonzónak. Odasétált az ablakhoz, és kikönyökölt a friss levegőbe. Lehunyva szemét, és élvezte a beáramló hűvöskés levegőt. Perceket töltött így nyugalomban. Zoltán is felkelt, és hunyorogva, de szinte azonnal megpillantotta az ablakban álló, nyugodt arcú Kittit, ahogyan a reggeli enyhe szél finoman belekapott kiengedett hullámos hajába. Megcsillant szemével végigmérte a lányt, és mögé lépett, óvatosan átkarolva derekát. Kitti szemei kipattantak, de mikor meggyőződött, hogy csupán Zoltán az, megnyugodva közelebb bújt hozzá.

- Jó reggelt! - suttogott fülébe Zoltán.

- Jó reggelt!

- Jó volt a tegnap este. - jelentette ki levakarhatatlan vigyorral Zoltán. Kitti elmosolyodott, és finoman ajkába harapott.

- Nekem is tetszett. - felé fordult, és jó reggelt csókot váltva Kitti finoman figyelmeztette a férfit, hogy jelenleg még nincsen rajta semmi ruha, és illene felvenni egyet, mielőtt lemennek reggelizni.

Immáron felöltözve leléptek a lépcsőről, és a konyhaasztal felé vették az irányt. Kitti segített Zoltánnak a reggeli elkészítésében, majd kiültek a teraszra, ahol elfogyasztották azt. Zoltán intett a virágoskertben ténykedő édesanyjának, és leült Kitti mellé reggelizni.

- Hiányozni fog ez a hely. - jelentette ki Kitti.

- Tetszik?

- Maga a megtestesült nyugalom. - a kanalat ajkaihoz tette, és csillogó szemekkel elmerengett.

- Örülsz, hogy elhoztalak?

- Igen... - bólintott. - Ha Pécsen maradok, tuti begubózok. Pont ez kellett nekem, kicsit friss levegőt szívni, megnyugodni, eltekinteni attól, hogy Pécsen mindig csak tanulok, mindig csak titkolózok, egyedül vagyok. Fel sem tűnt, mennyire melankolikus és magányos voltam. - szavain Zoltán elgondolkodott.

- Nekem is annak tűntél mindig. Lelkesnek, talpraesettnek, mégis kicsit magába fordulósnak. De talán ez fogott meg benned. Vagy nem is tudom.

Kitti szemei felcsillantak, és mintha csak forró lett volna, eldobta a kanalat a tányérba.

- Akkor mi?

- Tessék?

- Sokat gondolkodtam ezen.. - kivette öléből a tálat, és lerakta az asztalra. Felhúzta térdeit, és megtámaszkodva a férfira nézett. - Mi fogott meg bennem? Miért pont én lettem az, akihez közeledtél? - Zoltán szemöldökét ráncolva nevetett.

- Ez egy nehéz kérdés. Különleges vagy, és ezt észrevettem. Nem tudom megmagyarázni, ne nézz ilyen kíváncsian!

- Emlékszem olyan eseményre, amiről tudod, hogy megfogtalak? - Zoltán látványosan elgondolkodott, és hümmögött.

- Gólyatáborban határozottan tetszettél. De más eset... Amikor megégetted magad...! Annyira erősnek tűntél, holott baromira szenvedhettél. Sejtettem már itt, hogy ilyenkor nem vagy könnyű eset. Meg a szakestély! Eszméletlenül gyönyörű voltál abban a ruhában, rúzzsal, kiöltözve. Nehezen állítottam le a fantáziámat. - elnézett, Kitti pedig elpirulva nevetett.