Miért Kitta?

22. fejezet

A nővérpultban két ápolónő beszélgetett. Az egyik fiatal volt, barnás bőrű, kedves külsejű mosolygós lány, Zoltán egykori tanítványa, a másik pedig egy idősebb, vöröses hajú hölgy. Mindketten osztályátadás után végezték a papírmunkát. Ahogyan Gina az ápolási naplót lapozgatta, megakadt az egyik oldalon tekintete. Szomorúan nézte a papírt, majd munkatársa felé fordult.

- Erzsi nézd! Ahogy látom, az egyik lány a négyesben megint rosszul volt az éjjel.

- Melyik, Renike? - nézett vissza az idősebb nő, kávéval a kezében.

- Nem, Kitti. Írták, hogy az utóbbi napokban kínálták progresszív ételekkel, de vagy hányt, vagy rosszul volt. Ez így nem lesz jó szegénynek!

- Ja tudom, tegnap előtt is ez volt a baja, pedig jó kaját kapott, mégis hányt tőle. A doktornő azt mondta, hogy ha ma sem tud szájon át enni, akkor megint szondát kap. - mondta sóhajtva, miközben kevergette a kávéját. - Szegény lány... Szerintem valami lelkileg nincs jól vele. Bent van már négy napja, mégis pocsékul fest, és semmit sem tud enni, pedig a gyulladás lement! Volt olyan, akit egy hét múlva hazaengedhettünk pancreatitissel.

- Mikor lesz cholecystectomiája?

- Azt hiszem pénteken. - gondolkodott el Erzsi egy nagyot kortyolva. - De ha így marad, nem műthetik meg.

- Igaz, nagyon lefogyott, nem olyan kis szép, mint volt. - tette hozzá aggódva Gina.

- Majd a szonda helyrehozza, reméljük! Lehet haza kellene engedni, és akkor jobban lenne egyből. Most komolyan, ebben a siralmas kórházi hangulatban ki tud a javulásra figyelni?

- Elvileg egyedül él. Tudna magára figyelni szerinted?

- Hát az a férfi, aki minden nap bejön hozzá? Az nem a barátja?

- Vereckei? Elvileg igen! Tudod, ő ám egy tanár az egyetemen, engem is tanított! Nagyon szigorú, mindent pontosan visszakért a táplálásterápiáról. Utáltuk, de utólag bevallom, igaza volt.

- Ó, tanár-diák kapcsolat? Milyen izgalmas! - szája elé tette a kezét, és elmosolyodott.

- Az, de míg Vereckei az ápolási intézetben van, Kitti dietetikusnak tanul. Más az intézet, szóval nem tanítja elvileg.

Erzsi és Gina a kinyíló ajtó hangjára felálltak, és az ajtó felé indultak. Ha valaki 8 óra előtt jár át azon az ajtón, az valószínűleg a professzor asszony, vagy valamelyik rezidens orvos lehet. A nővérpulthoz sétált egy vékony, csinos, vörös hajú hölgy, aki hiába 70 éves, legalább 20 évet letagadhat korából. Mosolyogva összenéztek, majd megtámaszkodott a pulton, és szinte azonnal pár rezidens orvos és orvostanhallgató is megjelent, buzgón lesve minden szavát.

- Jó reggelt! Mi újság van az osztályon?

- Jó reggelt Professzor asszony! - köszöntötte Gina. - Az egyesben volt egy hipoglikémia, amit az időváltozásra fogott a hölgy. Ezen kívül pedig a négyesben az egyik lány hányt az éjjel.

- Melyik lány?

- Tóth Kitti. - a doktornő gondterhesen fújt egyet.

- Ez így nem lesz jó. Ha nem bír enni, akkor sosem fog meggyógyulni. - kezét homlokához tette, és tanakvásba kezdett.

- Tápszert kóstoltattunk vele Papp doktor úr és a dietetikus javaslatára, azt jól fogadta, de nagyjából egy decit tudott meginni egész nap. - lépett Gina mellé Erzsi is. - A katétert kivették, azt mondta ingere van, és már volt mosdóban is, valamint egy ideje már járkál és egyedül intézi magát. Nagyon lassan, de teljesen önállóan.