Nightmare [ShinSoukoku] ✓

Prológus

Hideg bőrkesztyűm óvatosan húztam le csontos ujjaimról. A fekete anyag vértől csöpögött, én pedig undorodva tettem el a táskámba. Utálom...

Körbenézve mindent a karmazsin színű éltetőfolyadék borított. Itt-ott holttestek sejlettek a félhomályban; az elhagyatott gyár épületét csak némileg világította meg a Hold irreálisan kék fénye. Fúj...

Koppanó lépteim visszhangoztak a beomlott tetejű rom belsejében. Lakkcipőm minden koppanásával egyre közelebb kerültem az elejtett fegyveremhez: egy ezüst pisztolyhoz. Ne...

Még utóljára visszanéztem, hogy megbizonyosodjak; nem hagytam magam után semmi nyomot. Újra hátat fordítottam a véres testeknek, és kitártam az ajtót, melynek két szárnya nyikorogva engedelmeskedett. Vissza akarok menni...

Kiléptem a frisslevegőre. A füvön is hevert pár élettelen test, és a lábnyomaim, amik bizonyították ittjártam. Fehér arcuk vérbefagyva rajzolódott ki a hűvös estében. Ellépkedtem mellettük, és az erdő szélére értem. Kérlek...

Kinyitottam a táskámat, és kivettem belőle egy snickers-t. Bolond lennék? Biztosan. Még ott elrágcsáltam az édességet, aztán a papírját otthagyva nekivágtam a farengetegnek. Valaki...

Egyre beljebb értem, már szinte futottam az erdőben. Egy hirtelen mozdulattal felugrottam egy ágra, és azután a fákon ugrálva haladtam egyre tovább. Akárki...

Nem volt célom. Jól tudtam, hogy ez is rám lesz kenve, hiszen én voltam ott, az én lábnyomaimat lehetett látni. Pedig nem is csináltam semmit... azt hiszem. Ki vagyok én?

Észre se vettem, de a fák megritkulni látszottak, nem volt más, csak egy tisztás, rajta egy épülettel. Ablakain rácsok, négy emeletnyi beton, és csomó, csomó szoba. Én tettem?

Közelebb mentem, és bepillantottam az ablakon. A Holdat láttam magam mögött, árnyékom és alakom sötéten tükröződött vissza az üvegről, így nem láthattam arcomat. Benéztem a szobába. De mit?

Egy szekrény, egy asztal, és egy ágy, pont előttem. Az ágyon egy gyerek, arca eltorzult. Mikor tüzetesebben végigmértem cseppet sem nyugodt kifejezését, megrémültem. Ez én vagyok!

Lihegve riadtam fel. Ülésbe helyezkedtem, úgy ziháltam. Mellkasom szapora mozgása nem akart csillapodni. Szívem hevesen dobogott bordáim fogságában, és nem mertem jobbra fordítani a fejemet.

Arra volt az ablak. Ott volt a Hold, kék fénye világossá tette a szobát. Lassan, remegve fordítottam jobbra a fejemet, de... nem láttam semmit. Ott volt a kopott ablakkeret, a füves, kerítés nélküli udvar, az erdő széle... de ő nem volt ott.

Ez ment már egy másfél hete. Folyamatosan ezt álmodtam. A tudatalattimból se tudtam kiűzni ezt a gondolatot, a rémisztő álmokat.

Kétféle álmom volt: az egyik volt ez, amelyben egy gyilkosság helyszíne felől menekülök, és meglátom magam az ablakon keresztül, a másik viszont, hogy elkapnak, és a háznak a pincéjébe vonszolnak.

Ébredés után még soha nem volt ilyen éles a kép, ami emlékként belevésődött elmémbe. Most tisztán emlékeztem minden egyes mozzanatra, nem, mint máskor.

Máskor minden szebb volt, nem féltem, nem rettegtem. Csak egy kis, szorító érzést keltett bennem, hogy valamit elfelejtettem, valami fontos kiment a fejemből.

Elővettem a noteszomat, az apró, sima füzetet, és leírtam, mit láttam. Ide vezettem azokat az álmokat, amelyek a múlthéten folyamatosan kínoztak. Miután letettem a ceruzámat, újra eszembe jutott.

A cipőm elegáns, de kényelmes, és egy hosszú, könnyű, fekete ballonkabátot viselek, alatta egy fehér inggel. A nadrágom ugyancsak fekete. Ez volt az álmom-beli énem leírása.

Rettegtem, mert nem tudtam az eredetét. Kínzott a tudatlanság. Egész éjjel izzadva remegtem, és készültem, mi fog történni. Féltem, hogy eljön értem. Ha az álmomban él, akkor miért is ne lehetne ténylegesen élő?

Egyvalamit viszont biztosra tudtam: a férfi az álmomból nem én vagyok.

Nos, igen. Szörnyű vagyok. Bár, lehetne, hogy valami újat mondjak, mert ezt már tudtuk!

Mindegy is, itt vagyok egy új könyvvel. Ez volt életem legjobb animéje, és ezt a párost is imádtam, tehát jött az ötlet.

Szerettem volna megosztani veletek, háha megtetszik. A véleményeteket várom!

Legyen folytatás?

~Johi