Nightmare [ShinSoukoku] ✓

35

A reggelinél Aku kijelentette, hogy ma már be kell mennie, nem hagyhat ki több napot. Én is úgy terveztem, hogy megyek dolgozni, így megbeszéltük, hogy majd itthon találkozunk.

Egy gyors csókkal köszöntünk el egymástól a tömbház aljában, majd a saját utunkon mentünk tovább. A mellkasomat indokolatlan idegesség feszítette.

Az Irodába beérve azonnal bocsánatot kértem mindenkitől, hogy hiányoztam. Azután megkaptam Kunikidától a papírjaimat, így neki is álltam mindennek.

Az órát elnézve reggel tizenegyet ütött, mikor az első pakk papírt megírtam. A felénél tartottam, így egy nagy sóhajjal álltam naki a többinek, gyűjtve egy kis erőt.

Kunikida kijelentette, hogy ahhoz, hogy Katai-san dolgozzon, szerelmet kell vallania a választottjának, így ma eljövök vele segíteni, és megkeressük a lányt.

Mikor fél kettőkor befejeztem az összeset, megcsörrent a telefonom. A képernyőre pillantva azonnal pír szökött az arcomra, majd rányomram a zöld ikonra.

- Szia... - köszöntem bele zavartan.

- Szia, életem. Hogy vagy? - kérdezte nyugodt hangon.

- Hmm... Most fejeztem be a papírmunkát. Délután megyünk egy kisebb bevetésre, hogy jobban előre haladjon az ügy. - meséltem neki, hátradőlve a székben.

- Értem. Én nekem találkozóm van valakivel hamarosan, akit este neked be akarok mutatni. Vagyis téged akarlak bemutatni neki, érted... - magyarázta.

- I-igen... Köszönöm, ...szivem. - ejtettem ki halkan.

- Ez most... Jó érzés volt. Tudnád még csinálni? - kért meg halkabban.

- N-nem megy! - temettem bele a fél tenyerembe vörös arcomat.

- Fogadjunk, hogy most elpirultál. - kuncogott fel édesen.

- Ismersz... - nevettem fel én is. - Imádom a nevetésed. - tettem még hozzá.

- Viszont most sajnos mennem kell. - sóhajtott csalódottan.

- J-jó-

- Akutagawa-senpai! - hallottam egy tompa, női hangot a távolból.

- Életem, szeretlek. Nagyon. Le kell koptatnom ezt a nőt. - morogta a telefonba.

- Én is szeretlek, szívem! - mondtam utóljára, majd letettem.

Durcásan fontam keresztbe a karomat a mellkasom előtt. Miért dolgozhat még mellette az a nő? És ha tudja, hogy Aku jár valakivek, ráadásul velem, akkor miért akaszkodik rá?

- Atsushi, készülj. Indulunk. - léoett mellét Kunikida. - Mi bajod van, kölyök?

- Semmi... - álltam fel összeszorított fogsorral. A féltékenység szétfeszítette a mellkasom.

- Jólvan. - a szemüveges szerencsére nem az érzelmek embere, tehat nem kérdezett rá.

Ugyanazon az úton mentünk fel a hackerhez. A köves lépcsőn felbaktatva fek is értünk a lakáshoz, ami már kívülről is romhalmaznak nézett ki.

- Katai! Bejövök! - kiáltotta a copfos.

Beljebb léptünk a kis helyiségbe, ami ha lehet, még büdösebb lett, és jobban tele volt tömve szeméttel. A hálóban lévő futon alól fájdalmas nyöszőrgések hallatszódtak.

- Kunikidaaa... - hallottam a férfi hangját.

- Szállj ki az ágyból és szedd rendbe magad, megyünk szerelmet vallani.