Nightmare [ShinSoukoku] ✓

18

Akutagawa óvatosan fektetett le a kanapéra. Iszonyatosan jól esett kicsit pihenni, de úgy gondoltam, hogy ha a fiú nincs velem, ez aligha lehetséges.

Így történhetett, hogy amikor el akart menni a sebeim ellátásához szükséges dolgokért, a kabátjába markolva késztettem maradásra. Kérdőn vezette rám a tekintetét.

- Nem kell lekezelni. Úgy is meggyógyulok. - mondtam halkan, piros fejjel.

- De ha nem kezelem le, elfertőződhet. És azt még a tigris gyógyító ereje sem tudja kezelni. - mondta határozottan. Már mondtam volna, hogy de, mivel a végtagjaim is visszanőnek. Azonban látva azt a végtelen gyengédséget a szemében inkább elengedtem.

Rettentően boldoggá tett, hogy itt lehettem vele, a lakásán. Mikor visszatért az elsősegély csomaggal, halkan szólt hozzám. Mintha csak zavarban lett volna, de Akutagawáról van szó, szóval ezt elvetettem, bármennyire is jól esett volna.

- V-vedd le az inged. - kérte.

Pirultan tettem, amit mondott. Kigomboltam a fehér, véráztatta anyagot. Lassan kibújtattam belőle a vállaimat. Nagyon kínosan éreztem magam. A hideg levegő megcsapott, így megborzongtam.

Mikor a földre dobtam a felsőmet, Aku gyengéden a hátamra simítva ültetett fel. Kezébe vette a vattát meg a fertőtlenítőt, és megkezdte a kezelést.

Nem mondom, nagyon fájt. Szinte ordítani tudtam volna, annyira csípett, de visszafogtam magam, így csak sziszegtem párat, ha már elviselhetetlen volt.

Azután kenőccsel bekente a sebemet, ami már egy kellemesebb érzés volt. Az ujjait nem nagyon nyomta oda, és forró ujjbegyei alatt a hideg krém egyenlően oszlott el. Lassan, végtelen gyengédséggel masszírozta sérült testembe.

Ezután kaptam egy adag fáslit is, ami miatt majdnem úgy néztem ki, mint Dazai. Amikor ezt megemlítettem, Aku csak rosszallóan morgott egyet, majd durcásan elfordította a fejét. Roppant aranyosnak véltem ezt a tettét.

Elvitte az elsősegély csomagot, majd visszaült mellém a földre. A feje pont egyvonalban volt az enyémmel, így egymás szemébe néztünk.

Elvesztem íriszeiben, miközben nem úgy látszott, mint aki az előbbi megjegyzésem után megbocsájtott. Felsóhajtva nyűltam oda, hoyg ujjam köré csavarjam egyik tincsét. Nem tudom, honnan szedtem ennyi bátorságot.

- Durci vagy? - kérdeztem halkan, mosolyogva. Elfordította a fejét. - Naaa, Aku! Ne légy mérges rám. - biggyesztettem le a szájam.

Még mindig semmi reakcióm nem volt. Arcára simítottam a kezemmel, hogy magam felé irányítsam a tekintetét. A feje felém fordult, de a szemei még mindig nem rám néztek.

Felkuncogtam, mikor még a kezeit is összefonta maga előtt. Nagyon aranyosan festett, bár egyáltalán nem illatt hozzá. Aztán végre rámnézett, de szemei szomorúságot tükröztek.

- Hogyan találták meg? - cirógattam a bőrét mélyen a szemébe nézve. Meglepődött.

- Ígérd meg, hogy nem leszel mérges. - pillantott el rólam, majd egy pillanattal később vissza a szemeimbe.

- Nem leszek. Na? - néztem rá kíváncsian.

- Én... Követtelek. - sóhajtott. Értetlenül figyeltem. - Láttam, hogy Kyoukával sétáltatok. Mondd meg, Atsushi, őszintén! Randiztatok?

- M-mi? Dehogy is! Nem... Nem, nem, nem! Miért kérdezi ezt mindenki?

- Hogy érted?

- Kyouka-chan is ezt kérdezte... De nemet mondtam.