Nightmare [ShinSoukoku] ✓

12

Így történt tehát, hogy másnap reggel egy tálcán nagypohár teával, csomó gyógyszerrel és Dazai kíváncsi tekintetével kísérve keltem. Fáradtan emeltem rá a tekintetem.

- Atsushi, nekünk hamarosan mennünk kell. Valahogy a Dokkmaffiát is belekeverték az ügybe, így Mori-san eleinte nem örült annak, hogy elhívom a leghobb harcosát. Utána persze megbékélt, mert megnondtam neki, hogy biztosan többször fogunk találkozni.

Szinte fel sem fogtam, amit mondott, máris kilibbent az ajtón. Azután még utóljára visszajött, és rámmosolygott.

- Itt is van a lovagod! Na sziasztok! Jók legyetek! - intett, majd végleg eltűnt a szobából.

Nafyot sóhajtva hunytam le a szememet. Az orrom be volt dugulva, a fülem zúgott, a fejem fájt. Azt gondoltam, ennél rosszabb már nem is lehetne, amikor elkezdtem köhögni.

Fulldoklasomat az ajtó nyílása zavarta meg. Hörögve pillantottam a szobám bejárata felé immár ülő heyzetben. Azonnal szembenéztem Akutagawa szürke szempárjával.

- Atsushi, minden oké? - kérdezte, miközben letérdelt mellém. Csak köhögve megraztam a fejem. - Ugyál egy kicsit!

Felém nyújtotta a teát, én meg fulldokolva vettem át tőle a forró bögrét. Beleittam a tartalmába, ami szinte azonnal végigégette a torkomat, így csak könnyes tekintettel nyomtam vissza a társam kezébe a poharat.

- Uramisten, nem nekem való ez a feladat... - motyogta Akutagawa kétségbeesett hangon.

A köhögésem egyrecsak csillapodni kezdett, míg a végén már újra tudtam lélegezni. Megkönnyebbülten hanyatlottam vissza a futonomra, majd hunytma le a szemeimet.

- Álmos vagy? - kérdezte halkan.

- Nem... most keltem. - feleltem rekedt hangon.

- Biztosan? Nagyon karikás a szemed. - állapította meg, mire felnyitottam íriszeim.

- Az lehet, de nem vagyok fáradt. - mondtam hatarozottan, de azon nyomban ásítottam egyet.

- Akkor éhes? - kérdezte.

Éppen megráztam volna a fejem, amikor a hasam kordult egy nagyot. Sóhajtva ültem fel, megdörzsöltem a szemem, majd felálltam. Vagyis inkább csak megpróbáltam, meet amint sikerült, meg is szédültem. Történetesen el is estem volna, ha Akutagawa nem kap el.

- Hoppá, megvagy? - kérdezte karját a derekam köré fonva.

Csak bágyadtan bólintottam, azonban nem voltam benne biztos, hogy önállóan ki tudok jutni a szobából. Vagy éppenséggel az ágyból.

- Akkor nincs mit tenni... - sóhajtott könnyeden, majd felkapott az ölébe.

Egy meglepett nyekkenéssel reagáltam errey majd, hogy le ne essek, karjaimmal körbefontam a nyakát. Ijedten kapaszkodtam belé, miközben ő a konyha felé vitt.

- Mi-mit csinálsz? - kérdeztem.

- Leülsz a pultra, és szépen megvárod, amíg készítek neked reggelit. Nem vagyok egy konyhatündér, de azért nem robbantok fel semmit. Atsushi, bízol bennem?

Lerakott a konyhapultra, combjaim mellet megtámaszkodott két kezén, és úgy bámult egyenesen a szemeimbe. Úgy zavarba jöttem, hogy még az arcom is elpirult. Rettentően közel volt hozzám.

- I-igen, persze... - hebegtem halkan, majd zavartan megköszörültem a torkom.

- Akkor jó. Nem foglak megmérgezni. - mondta komolyan, ellépve tőlem.