Így történt tehát, hogy másnap reggel egy tálcán nagypohár teával, csomó gyógyszerrel és Dazai kíváncsi tekintetével kísérve keltem. Fáradtan emeltem rá a tekintetem.
- Atsushi, nekünk hamarosan mennünk kell. Valahogy a Dokkmaffiát is belekeverték az ügybe, így Mori-san eleinte nem örült annak, hogy elhívom a leghobb harcosát. Utána persze megbékélt, mert megnondtam neki, hogy biztosan többször fogunk találkozni.
Szinte fel sem fogtam, amit mondott, máris kilibbent az ajtón. Azután még utóljára visszajött, és rámmosolygott.
- Itt is van a lovagod! Na sziasztok! Jók legyetek! - intett, majd végleg eltűnt a szobából.
Nafyot sóhajtva hunytam le a szememet. Az orrom be volt dugulva, a fülem zúgott, a fejem fájt. Azt gondoltam, ennél rosszabb már nem is lehetne, amikor elkezdtem köhögni.
Fulldoklasomat az ajtó nyílása zavarta meg. Hörögve pillantottam a szobám bejárata felé immár ülő heyzetben. Azonnal szembenéztem Akutagawa szürke szempárjával.
- Atsushi, minden oké? - kérdezte, miközben letérdelt mellém. Csak köhögve megraztam a fejem. - Ugyál egy kicsit!
Felém nyújtotta a teát, én meg fulldokolva vettem át tőle a forró bögrét. Beleittam a tartalmába, ami szinte azonnal végigégette a torkomat, így csak könnyes tekintettel nyomtam vissza a társam kezébe a poharat.
- Uramisten, nem nekem való ez a feladat... - motyogta Akutagawa kétségbeesett hangon.
A köhögésem egyrecsak csillapodni kezdett, míg a végén már újra tudtam lélegezni. Megkönnyebbülten hanyatlottam vissza a futonomra, majd hunytma le a szemeimet.
- Álmos vagy? - kérdezte halkan.
- Nem... most keltem. - feleltem rekedt hangon.
- Biztosan? Nagyon karikás a szemed. - állapította meg, mire felnyitottam íriszeim.
- Az lehet, de nem vagyok fáradt. - mondtam hatarozottan, de azon nyomban ásítottam egyet.
- Akkor éhes? - kérdezte.
Éppen megráztam volna a fejem, amikor a hasam kordult egy nagyot. Sóhajtva ültem fel, megdörzsöltem a szemem, majd felálltam. Vagyis inkább csak megpróbáltam, meet amint sikerült, meg is szédültem. Történetesen el is estem volna, ha Akutagawa nem kap el.
- Hoppá, megvagy? - kérdezte karját a derekam köré fonva.
Csak bágyadtan bólintottam, azonban nem voltam benne biztos, hogy önállóan ki tudok jutni a szobából. Vagy éppenséggel az ágyból.
- Akkor nincs mit tenni... - sóhajtott könnyeden, majd felkapott az ölébe.
Egy meglepett nyekkenéssel reagáltam errey majd, hogy le ne essek, karjaimmal körbefontam a nyakát. Ijedten kapaszkodtam belé, miközben ő a konyha felé vitt.
- Mi-mit csinálsz? - kérdeztem.
- Leülsz a pultra, és szépen megvárod, amíg készítek neked reggelit. Nem vagyok egy konyhatündér, de azért nem robbantok fel semmit. Atsushi, bízol bennem?
Lerakott a konyhapultra, combjaim mellet megtámaszkodott két kezén, és úgy bámult egyenesen a szemeimbe. Úgy zavarba jöttem, hogy még az arcom is elpirult. Rettentően közel volt hozzám.
- I-igen, persze... - hebegtem halkan, majd zavartan megköszörültem a torkom.
- Akkor jó. Nem foglak megmérgezni. - mondta komolyan, ellépve tőlem.
KAMU SEDANG MEMBACA
Nightmare [ShinSoukoku] ✓
Acak• Befejezett!! • Bungou Stray Dogs fanfiction • Atsushi×Akutagawa páros Nakajima Atsushi rémálmokkal küzd. Álmaiban egy másik ember szemszögével látja a világot - és saját magát is. Az útja keresztezi egy másik fiú sorsát. Megszökik az árvaházból...