Nightmare [ShinSoukoku] ✓

27

- Akutagawa! Bocs, hogy késtem, csak dolgom volt Kunikida-sannal. Nem hittem, hogy idáig eltart... Bocsáss meg! - hajoltam meg előtte, majd egy gyengéd puszit leheltem az arcára.

- Semmi baj, Sushi. - simított a hajamba. Hallottam, ahogy a kávézó ajtaja erősen becsapódik ezzel jelezve Dazai távozását, mire megkönnyebbülten felsóhajtottam.

- Ne higyj el neki semmit. Néha nem tudom, mi baja van. - csóváltam meg a fejem.

- Hallottad, amit beszélgettünk? - hökkent meg, és mintha egy kicsit hátra is hőkölt volna.

- N-nem, erről szó sincs! Csak az utolsó pár mondatot... Éppen közeljártam, a képességem aktív volt, de nem hallgatóztam, vagy ilyesmi... - tettem fel a kezem mentegetőzve.

- Aha, értem. - bólintott előre nézve. - Üljünk be valahová? - kérdezte.

- H-hát ha akarod... - pirultam el. Akutagawa velem akar enni? Álmodom...

Jó, ha ezt álmodom, akkor a tegnap este valami illúzió vagy halucináció volt. Nem is hiszem el, hogy megtörtént, ha az alsó felembe nyilaló fájdalom nem emlékeztetne rá minden lépésnél.

- Fáj a feneked? - nézett rám hirtelen.

- Uhm... Nem, nem annyira... - ráztam meg a fejem elfordulva.

- Tehát igen. Vigyelek a hátamon? - lébett elém, és kissé lehajolt.

- De-dehogyis! Nem kell ezt tenned! - fogtam meg a vállát, és feljebb emeltem.

- Biztos? Ne vigyelek az ölemben?

- Kecsegtető ajánlat, de köszönöm, nem kell. Tudom, hogy neked roppant kínos lenne, és nehéz is vagyok, szóv- Áh!

Felkiáltottam, amikor a hátam és a térdem alá nyúlva felkapott. Ez a póz... Így a menyasszonyolat szokták vinni! De jó is lenne... Atsushi, elég az álmodozásból! Éppen kínos helyzetbe hoztad Akut a lényegtelen bajaiddal!

- H-hé, várj egy kicsit! Mi-mit csinálsz? - dadogtam, mivel igen zavarba hozott a helyzet.

- Felvettelek. Baj? - nézett rám. Gyorsan a nyakába kapaszkodtam, mert féltem, hogy leesek. - Csak tudatom veled, hogy egyáltalán nem kínos ez nekem, sőt, büszke vagyok arra, hogy egy ilyen fiú van a karjaimban, mint te.

A bókjaitól felmelegedett a testem, az arcom pirosságát a mellkasába bújva akart eltűntetni. Annyira kellemes volt, mégis éreztem az utálkozó tekinteteket rajtunk.

- Ha neked kellemetlen, letehetlek. - ajánlotta fel, majd a karjai már mozdultak is.

- Ne, nem kell... Jó ez így. Sokan bámulnak? - néztem fel rá, mikor az állapotom újra biztos volt.

- Igen. Nagyon sokan. Legszívesebben az összeset levágnám, amiért rad mernek nézni. De tudom, hogy nem tehetem meg, mert akkor téged is belekeverlek. - vette lejjebb a hangerőt.

Szavai elöntöttek nyugalommal, ugyanakkor hatásukra a szívem gyorsabban kezdett verni. Kellemes volt, de annykra, hogy el tudtam volna aludni. Nem foglalkoztam többé a furcsálló szemekkel.

- Mennyit eszel te? Nagyon vékony vagy. - kérdezte Akutagawa hirtelen.

- Ö-öhm... Nincs szükségem sok tápanyagra, így csak akkor eszem, mikor eszmbe jut... - vallottam be őszintén.

- Akkor most elmegyünk valami jó helyre, és megtömlek. Mármint étellel. - korrigálta magát.

A fejem immár egy rákra hasonlíthatott. Aku ezen oldala olyanokat mondott, amivek a lehetetlenségig zavarba tudott hozni. Egyrészrő élveztem, hogy foglalkozik velem, másrészről annyira zavart voltam, hogy az már kellemetlen volt.