Nightmare [ShinSoukoku] ✓

7

Nagy levegőt vettem, és újra a víz alá nyomtam a fejem. A hideg folyadék beszökött az orromba, és buborékok formájában szívta el a levegőmet.

Az ablakon megint besejlett a hold fénye. És ez újra őt juttatta eszembe. Hiányzik, de még hogy!

És megint itt tartok! Siránkozom amiatt, ami már nincs. Lehettem volna erősebb, hogy kitartok mellette, de nem... nekem gyengének kell lennem! Ezért vesztettem el mindenkit...

- Atsushi-kun, jól vagy? - érkezett a hang a hátam mögül.

-Igen, Dazai-san. Bocsánat, hogy gondot okozok megint. - emlékeztem vissza az ezen az éjszakán már kétszer elszenvedett rémes felébredéseimre.

- Nem, biztos valami baj van. Mondd csak el nekem! - bíztatott.

- Nem tehetem. Bizalmas ügy. - hullajtottam el egy könnycseppet. Csak Akutagawának mondtam el. És ez így is marad. Csak ő fogja tudni.

- Ah, értem. Talán szerelem van a dologban? - húzogatta a szemöldökét. A sötétben szerencsére nem látszott, de az arcom egy vörösebb színt vett fel.

Megint bevizeztem a kezemet, és az arcomat csapkodtam meg vele. Nagy levegőket vettem, hogy csillapítsam a szívverésemet.

Megkedveltelek. Többként, mint barát. - aztán hátat fordított. - Ég veled!

Leültem a csempére, és nem törődve Dazai kérdő pillantásaival, a térdeimre hajtottam a fejem. Akutagawa... csak te jársz a fejemben!

Mikor reggel felkeltem, a nap már fent jart az égen. Igazság szerint kisebb motoszkálásra ébredtem, ami mellőlem jött.

- Atsushinak mindjárt fel kell kelnie. Menjetek és tegyétek a dolgotokat. - hallottam Dazai suttogó hangját.

Azzal ajtócsapódás, és felültem a kényelmes futonon. Ilyenben még életemben nem aludtam!

- Jó reggelt, Atsushi-kuuun! - kiabált a fülembe a barna hajú.

- Neked is, Dazai-san! - húzódtam arrébb kínosan mosolyogva. Nem szerettem az emberek közelségét, kivéve persze egyvalakiét. Khm.

- Atsushi-kun, ma lesz a nagy napod! Izgulsz? - kérdezte újra belemászva a képembe.

- Hát... egy kicsit! - keltem fel, és bevonultam a fürdőbe.

Egy mozdulattal rácsaptam az ajtót a sarkamban loholó férfire, aztán elkezdtem átöltözni. Felvettem a fehér inget, a fekete nadrágot, rá az övet és a tartókat, meg az ujjatlan kesztyűket. Készen álltam.

Dazai felkísért a legfelső emeletre, ahol egy rövidhajú nő várt Kunikidával. Mindketten félelemmel néztek rám.

- Megtámadtak minket! - mondta rémülten a nő.

- Mi? - kérdezte Dazai fennhangon. - Kicsoda?

- A robbantó! - vette halkabbra a hangjat a nő. Ekkor vett észre engem. - Szia, Yosano vagyok, az iroda orvosa. - nyujtotta felém a kezét.

- A-Atsushi Nakajima vagyok. Örvendek. - ekkor Dazai és Kunikida a vállamnál fogva beljebb vonszoltak a terembe.

- Nyomozó Iroda! Megvannak az aktáitok, mindegyikőtöknek tudom a képességét! Ne is próbáljatok legyőzni, vagy a levegőbe repítem ezt az egész épületet! És vele együtt a környéket is! - kiáltotta egy vöröshajú fiú az asztal tetején ülve törökülésben. Közben az egyik kezében egy kis távirányítóval hadonászott, másikban pedig egy lányt tartott, aki már sírt.