Nightmare [ShinSoukoku] ✓

5

Tudtam, hogy előbb-utóbb úgyis el kell válnunk. A sorsunk nem kötődhet - vagy csak én gondolom így? Addig viszont ki akartam használni az időt.

A következő napokban megismertem Akutagawa-t. Nehezen nyílt meg, de amikor ez megtörtént, leginkább egy gyámolatlan, sebekkel teli kisfiúra emlékeztetett, minthogy egy kegyetlen gyilkosra.

Egyre jobban kezdtem bízni benne. Én is elmondtam neki sokmindent magamról, és ő meghallgatott. Ott volt velem, és egyik este még meg is ölelt. Az volt életem legszebb és legmeghökkentőbb pillanata egyben.

Nem értettem, hogy hogyan szöktem meg a börtönből. Segített, hogy elhigyjem. Sajnos egyik este, amikor a hold teljes volt, az érzelmeim a tetőfokra hágtak, és átváltoztam.

Küzdöttem magammal, mert nem akartam bántani, mégis ejtettem rajta egy sebet. Végigkarmoltam az egész alkarját. Azóta be van kötve, én pedig nem győzök minden nap százszor bocsánatot kérni - még akkor is, ha ezt ő módszeresen megtiltotta nekem.

Gyönyörű napra virradt. A madarak kint csicseregtek, az orromba kúszott a természet lágy illata. Meg a kávéé. Felkaptam a fejem.

- Van kávé? - kérdeztem, és kisprinteltem a konyhába.

- Igen. - morogta reggeli rekedt hangján a lakótársam. Odanyújtott nekem egy bögrét, mire lassan inni kezdtem a fekete folyadékot.

Forró volt, végigégette a nyelvem, a szemem bepárásodott, de próbáltam nem kimutatni. Nem tűnhetek a szemében gyengének.

- Oi, minden oké? - figyelte a mimikámat. A kávé úgy égette a bensőmet, hogy muszáj volt eleresztenem pár könnycsepet.

Közelebb lépett, elvette tőlem a bögrét, és némán letörölte a könnyeimet. Mondhatnám, hogy az ilyesfajta közeledések megszokottak voltak kettőnt között, de akkor hazudnék.

Nagyon meglepődtem. Puha ujjai táncot jártak orcámon, végig a szemembe nézett. Lehellete csiklandozta az orrom, és a gerincemen felfutott a borzongás.

Ezután gyorsan elkapta a kezét, töltött egy pogár hideg vizet, és átnyújtotta nekem.

- Igyál. Ez segít. - mondta, és mintha a hangja egy kissé megremegett volna. Biztos csak beképzeltem.

- Kö-köszi... - hebegtem teljesen lesokkolódva. Azzal a lendülettel hátatfordított nekem, és eliszkolt öltözni.

Én eközben azon gondolkodtam, hogy hallucinálltam, vagy tényleg láttam azt a halvány, alig észrevehető rózsaszín árnyalatot, ami belepte arcát, és kisfiússá varázsolta vonásait, amikor a közelemben volt?

A mai nap átlagos volt: nem csináltunk semmit. Délig csak tébláboltunk a házban, kínos csöndben reggeliztünk, aztán gondoltuk, felfedezzük a környéket.

Fél egy tájt el is indultunk. Egymás mellett lépkedtünk, nem beszéltünk egymáshoz. Kényelmetlen volt ag egésg szituáció, de ismertem már annyira Akutagawa-t, hogy tudjam, ilyenkor nem a legjobb megzavarni.

Ugyanakkor csodáltam őt, hálás voltam neki. Elhozott onnan, befogadott, megosztotta velem a lakhelyét - ugyanakkor pontosan tudtam, hogy nem az övé a ház.

Adott nekem ruhát is, bár nem tudom, honnan szedte. Egy fekete, elegáns gatya volt, sztreccs anyagból, ami könnyen alkalmazkodott a mozdulataimhoz, egyáltalan nem volt kényelmetlen.

Kaptam két gatyatartót is, amik nagyon jól passzoltak a hozzá való fehér inghez. A gatyámat egy hosszú öv tartotta rajtam, aminek a vége a lábam mellett lógott.