Nightmare [ShinSoukoku] ✓

26

A reggel túl hamar érkezett el. Nem tudtam tovább élvezni Akutagawa melegségét, sem azt a szeretetet, amiben az éjjel részem volt. Talán nem is volt igazi.

Lassan kikeltem a már üres ágyból, és felkaptam a köntösömet. Átsétáltam a nappaliba, ahol egy alsóban flangáló Akut láttam meg.

Amint észrevett, és rámnézett, végigmérte a testem minden pontját. Piros arccal húztam össze a mellkasomon az anyagot, hogy többet takarjon. Beharapta az ajkát.

- Kész a reggeli, gyere, ülj le. - invitált az asztalhoz.

Én csak totyogni tudtam, ugyanis a nagyobb lépéseknél kínzó fájdalom jeleit észleltem a csípőm aljában na meg a fenekemben.

- Nagyon fáj? - jött közelebb hozzám, hogy segítsen leülni.

- K-kibírom... - dadoggam, ahogy megpróbáltam helyetfoglalni.

Miután ez sikerült, nekikezdtünk az evésnek. Mint mindig, az ízek most is szinte felrobbantak a szájamban. Hogy tud valaki ennyire jól főzni?

Muszáj voltam megkóstolni a teámat is. Kortyoltam belőle, éppen jó volt a hőmérséklete. A bögrémből felnéztem Akura, és láttam, hogy nem eszik. A kezét tördelve meredt rám.

- A tegnap estéről szerettem volna beszélni veled... - mondta, mire félrenyeltem a teát.

Köhögtem párat, megpróbáltam életben maradni. Aku is felállt a székből, de leintettem, meg tudom csinálni magamnak is. Miután elmúlt az inger, jobbnak láttam tisztes távolságba helyezni a bögrét.

- Sz-szóval... Mi lefeküdtünk tegnap este. - nézett a szemembe.

- Igen... - hajtottam le a fejem.

- Atsushi... Több dolgot is szeretnék kérdezni.

- Kérdezz... - méztem rá. Éreztem, hogy nem sok kell a könnyeimnek.

- Amikor a konyhában tegnap életemnek hívtál... Az jó érzés volt. Itt a mellkasomban. Szerinted miért? - az említett területre vezette a kezét, miközben mélyen a szemembe nézett.

- N-ne-nem tudom... - hirtelen ért az őszintesége.

- Szóval nem tudod, értem. A másodikra viszont tudnod kell a választ. Jó? - kérdezte megerősítést várva

- P-persze...

- Miért akartad, hogy téged "használjalak"? - rajzolt macskakörmöt a levegőbe. - Soha nem tudnálak használni. Téged soha.

- Én csak láttam, h-hogy milyen nehéz meked, így aztán... Nem is tudom, csak segíteni akartam.

- De azért nyilván volt más oka is, nem? Amikor azt mondtad, egy éjszakán át szeresselek, azt hogy értetted?

- Hát pont úgy, ahogy hangzik. Azt akartam, hogy szeress.

- És Dazai-sant is megkérted volna erre, ha ő van itt?

- Dehogyis! - kiáltottam fel. - Mi ez a Dazai-mánia? Ennyire féltékeny vagy?

- Igen. - mondta félrenézve.

- Akkor most hadd kérdezzek én.

- Csak rajta. - vonta meg a vállát, de láttam rajta, hogy kíváncsi

- Amikor mondtam tegnap, hogy legalább éjjelre hadd érezzem, hogy szeretnek, de azt mondtad... - akadtam meg zavaromban. - Sz-szóval azt mo-mondtad, az nem lesz nehéz. Na azt hogy értetted?

- Úgy hiszem, mindkettőnknek van még legalább egy dolog, amit el akar mondani a másiknak.

- Pontosan... - nem hittem, hogy ennyire látszanak rajtam a ki nem mondott szavak.