- Atsushi! Atsushi, oi, itt vagy? - hallottam valahonnan az agyam hátuljából a hangot.
Egyre jobban tértem vissza a testembe, és éreztem, ahogy két kéz rázza a vállamat. Lassan már kontrolállni is tudtam a mozdulataimat, így kinyitottam a szemem.
- Atsushi, oi, Atsushi! - hallom meg újra a női hangot. Ezután be tudtam azonosítani, hogy Yosano az.
- Mi-mi az? - kérdeztem megtalálva a hangomat.
- Végre már. Vagy egy éve itt beszélek hozzád... - sóhajtott fel drámaian, kissé túldramatizálva a helyzetet.
- Bocsánat, Yosano-san... mi történt? - kérdeztem, mikor elengedett. A látásom is kitisztult, így tisztább képet alkottam a doktornő aggódó mimikájáról.
- Nem emlékszel? - döntötte oldalra a fejét.
- Nem... - mondtam tanácstalanul. Sóhajtott.
- Azt hiszem, ébren voltál, de nem voltál magadnál. Inkább úgy mondanám, félig voltál csal az eszméletednél. - láthatta rajtam, hogy nem nagyon értem a szitut, így folytatta. - Nem figyeltél a szavaimra, de tudtál járni. Folyamatosan Akutagawa nevét ismételgetted.
- Oh... - pirultam el kissé.
- Apropó, Akutagawa. Pár napja, mikor Dazaiék hazahoztak, felfigyeltem valamire. Ezt pedig most alaposan szemügyre is vehettem. Mondd csak, Atsushi.
- Igen? - rágcsáltam a szájam.
- Te lefeküdtél a maffiózóval? - ha lett volna valami a számban, biztosan félre nyelek.
- M-mi? - hebegtem zavartan. - Ezt a következtetést meg honnan vontad le, Yosano-san?
- A nyakad. - mutatott az említett testrészemre.
Odakaptam a kezem, mintha érezhetnék valamit, de tapintásra nem volt rajta semmi rendellenesség. Ekkor a dokinő átnyújtott nekem egy kézitükröt.
Belenéztem, és amit elősgör megláttam, azok kimerülten csillogó íriszeim voltak. Azután félre döntöttem meg az eszközt, hogy rálátást nyerjek a felületre is.
Elkereledtek a szemeim. Nagyon meglepett a helyzett, főleg úgy, hogy tudtam is hova kötni. A nyakamat különböző méretű, formájú és árnyalatú foltok tarkították.
- Van bármi emléked, ami alátámaszthatja ezt? - kérdezte semleges hangon az előttem ülő nő az arcomat fürkészve.
- I-igen... azt hiszem. - a fejem olyan vörös lehetett, mint egy rák.
Éreztem, hogy ég a bőröm, főleg amikor felidéztem magamban azokat a pillanatokat. A konténerben Akutagawa tényleg kiszívta a nyakam, ezzel pedig nyomot hagyott rajtam.
- Ne aggódj, egy-két nap és elmúlik. - próbált nyugtatni Yosano.
- Ne! - kiáltotta fel hirtelen, mire mindketten meghökkentünk. - Úgy értem... nincs mód arra, hogy megtartsam ezeket?
- Nem hiszem. Miért? - kérdezte kíváncsian.
- Mindegy... - erős kényszert éreztem arra, hogy végigsimítsak a nyomokon, amiket Aku okozott nekem. Le akartam őket fotózni, gyönyörködni bennük egész nap.
Ha jobban belegondolok, a lábadozásom közben is, mikor itt volt, somszor vezette oda a tekintetét. Miközben filmet néztünk, nem vette észre, hogy én bámulom, miközben a nyakamat elemzi. Ez melegséggel töltött el egy részen, egy másikon pedig kést szúrt a szívembe.
El kell őt felejtenem...
Két nap telt el a rendelős eset óta. Azóta mindenki látta már legalább egyszer a nyakamat, de csak Dazai volt az, aki túlreagálta és elkezdett midnenfélét kitalálni. Végül is, ő látta félig, mit csináltunk a hajón.
KAMU SEDANG MEMBACA
Nightmare [ShinSoukoku] ✓
Acak• Befejezett!! • Bungou Stray Dogs fanfiction • Atsushi×Akutagawa páros Nakajima Atsushi rémálmokkal küzd. Álmaiban egy másik ember szemszögével látja a világot - és saját magát is. Az útja keresztezi egy másik fiú sorsát. Megszökik az árvaházból...