Nightmare [ShinSoukoku] ✓

14

- Atsushi! Atsushi, oi, itt vagy? - hallottam valahonnan az agyam hátuljából a hangot.

Egyre jobban tértem vissza a testembe, és éreztem, ahogy két kéz rázza a vállamat. Lassan már kontrolállni is tudtam a mozdulataimat, így kinyitottam a szemem.

- Atsushi, oi, Atsushi! - hallom meg újra a női hangot. Ezután be tudtam azonosítani, hogy Yosano az.

- Mi-mi az? - kérdeztem megtalálva a hangomat.

- Végre már. Vagy egy éve itt beszélek hozzád... - sóhajtott fel drámaian, kissé túldramatizálva a helyzetet.

- Bocsánat, Yosano-san... mi történt? - kérdeztem, mikor elengedett. A látásom is kitisztult, így tisztább képet alkottam a doktornő aggódó mimikájáról.

- Nem emlékszel? - döntötte oldalra a fejét.

- Nem... - mondtam tanácstalanul. Sóhajtott.

- Azt hiszem, ébren voltál, de nem voltál magadnál. Inkább úgy mondanám, félig voltál csal az eszméletednél. - láthatta rajtam, hogy nem nagyon értem a szitut, így folytatta. - Nem figyeltél a szavaimra, de tudtál járni. Folyamatosan Akutagawa nevét ismételgetted.

- Oh... - pirultam el kissé.

- Apropó, Akutagawa. Pár napja, mikor Dazaiék hazahoztak, felfigyeltem valamire. Ezt pedig most alaposan szemügyre is vehettem. Mondd csak, Atsushi.

- Igen? - rágcsáltam a szájam.

- Te lefeküdtél a maffiózóval? - ha lett volna valami a számban, biztosan félre nyelek.

- M-mi? - hebegtem zavartan. - Ezt a következtetést meg honnan vontad le, Yosano-san?

- A nyakad. - mutatott az említett testrészemre.

Odakaptam a kezem, mintha érezhetnék valamit, de tapintásra nem volt rajta semmi rendellenesség. Ekkor a dokinő átnyújtott nekem egy kézitükröt.

Belenéztem, és amit elősgör megláttam, azok kimerülten csillogó íriszeim voltak. Azután félre döntöttem meg az eszközt, hogy rálátást nyerjek a felületre is.

Elkereledtek a szemeim. Nagyon meglepett a helyzett, főleg úgy, hogy tudtam is hova kötni. A nyakamat különböző méretű, formájú és árnyalatú foltok tarkították.

- Van bármi emléked, ami alátámaszthatja ezt? - kérdezte semleges hangon az előttem ülő nő az arcomat fürkészve.

- I-igen... azt hiszem. - a fejem olyan vörös lehetett, mint egy rák.

Éreztem, hogy ég a bőröm, főleg amikor felidéztem magamban azokat a pillanatokat. A konténerben Akutagawa tényleg kiszívta a nyakam, ezzel pedig nyomot hagyott rajtam.

- Ne aggódj, egy-két nap és elmúlik. - próbált nyugtatni Yosano.

- Ne! - kiáltotta fel hirtelen, mire mindketten meghökkentünk. - Úgy értem... nincs mód arra, hogy megtartsam ezeket?

- Nem hiszem. Miért? - kérdezte kíváncsian.

- Mindegy... - erős kényszert éreztem arra, hogy végigsimítsak a nyomokon, amiket Aku okozott nekem. Le akartam őket fotózni, gyönyörködni bennük egész nap.

Ha jobban belegondolok, a lábadozásom közben is, mikor itt volt, somszor vezette oda a tekintetét. Miközben filmet néztünk, nem vette észre, hogy én bámulom, miközben a nyakamat elemzi. Ez melegséggel töltött el egy részen, egy másikon pedig kést szúrt a szívembe.

El kell őt felejtenem...

Két nap telt el a rendelős eset óta. Azóta mindenki látta már legalább egyszer a nyakamat, de csak Dazai volt az, aki túlreagálta és elkezdett midnenfélét kitalálni. Végül is, ő látta félig, mit csináltunk a hajón.