29(¹⁸+)

430 26 57
                                    

Kezei bebarangolták az egész testem. Ajkaival a nyakamat és a mellkasomat kényeztette. Szivte cseppfolyóssá tudtam volna válni, annyira élveztem.

Néha megcsókolt, de ezek mind az ajkamra adott pillangó szerű puszik voltak. Rámmarkolt odalent, és ez a többivel ellentétben egy követelőző mozdulat volt.

Lehúzta rólam a pólót, majd a saját felsőjétől is megszabadult. Egy pillanatig csodálta a felsőtestem, majd hozzám hajolt, és mélyen megcsókolt.

A nyelvét átcsúsztatta a szájüregembe, majd feltérképezte azt. Az én ízlelőmet is táncba hívta, amit készségesen viszonoztam, főleg, hogy közben ágyékunkat dörzsöle össze.

Egy percre elszakadt tőlem, és lerántotta rólam a gatyát. Levette a saját nadrágját is, majd boxeren keresztül simított rá a tagomra. Felsóhajtva tűrtem izgató érintését.

Mikor az utolsó ruhadarbot is a földre száműzte a többi mellé, álló nemességem a hasam aljának csapódott. A hideg levegő rááramlott, de a testem forró volt, akár a Nap.

Ryuu egy ideig szemezett vele, majd hozzám hajolt, és megcsókolt. Ez is egy pillanatig tartott, és már kezdett elegem lenni a sok rövid pusziból, de ekkor olyat tett, amire életemben nem gondoltam.

A majkomra puszilt, majd végignyalt a hosszomon. Hangosan nyögtem fel, mire elnyelte a felét. A fejemet a oárnába nyomtam, két kezemmel a takaróba markoltam a kéjes érzésre.

Mikor az egészet leengedte a torkán, azt hittem, álmodom. Mivel még soha nem volt ilyen élményben részem, így jócskán meglepődtem, mikor szopni kezdett. Szerintem életemben nem nyögtem még ilyen hangosan, mint akkor.

A feje mozgott rajtam, éreztem, ahogy puha ajkai körém fonódnak. A kellemes egy gyenge kifejezés arra, amilyen a helyzet volt. Fenomenálisan éreztem magam, szinte a mennyekig repített.

Aztán amikor a nyelvét is bevetette, na akkor azt éreztem, hogy bármikot el tudnák élvezni. Nem akartam már az aktus elején elmenni, de Ryuu nem hagyta abba.

Próbáltam értelmes szavakat kinyög i, de mindegyik vagy sóhajba, vagy egy számomra felismerhetetlen hangba torkollott.

Éreztem a csomót megfeszülni az alhasamban, és nem tudtam mást, csak felnyomtam a csípőm. Ez amolyan ösztönös reakció volt.

Nagyot nyögve élveztem el. Ryuu nem húzott ki a szájából, minden cseplet lenyelt. Csak zavartan, égő fejjel, pihegve bámultam rá. Ő pedig elmosolyodott.

Utána feljött hozzám, majd megcsókolt, ahol megérezhettem a saját ízemet. Megsimította a vállam, majd a számba adta az ujjait, miközben a nyakamat csókolgatta.

Mikor elég myálasak lettek a nyúlványai, apró csókokkal haladt lefelé az egész testemen. Amikor a v vonalamhoz ért, nem volt rest azt is nyomokkal behinzemi. Én csak nyögdécselni tudtam, már teljesen elvesztettem az eszem.

A tegnapi menetünk után még kissé ki voltam tágulva, de úgy látszott, Ryuu jobbnak látja, ha újra elvégzi rajtam a felkészítést. Megint egy ujjával kezdett, és ez már nem is fájt annyira.

A második azért feszített, de fájdalmat itt sem éreztem. Mozgatta bennem őket, ollózott velük, majd csatlakoztatta az utolsót.

Immár három ujja járt bennem, és egyre türelmetlenebb voltam. Megpróbáltam kimondani valamit, de még én sem tudtam, hogyan készülök erre. Végül a tarkójánál fogva lehúztam magamhoz egy csókra.

Ez más volt, mint a többi. Tele volt ki nem mondott éruelmekkel, főként szerelemmel és vággyal. Lehunyt szemmel becézgettük egymás ajkát, leplezni sem tudtuk, mennyire élvezzük a másik közelségét.

Épp az előbb elégített ki, de már vágytam arra, hogy bennem legyen. Kihúzta az ujjait, mire a szájába nyögtem az elégedetlenségtől, de tudtam, hogy most valami sokkal jobbat kapok.

Lassan hatolt belém. Ha ez lehetséges,ost jobban figyelt rám, mint tegnap. Ujjai gyengéden a csípőmre szorultak, ahogy beljebb tolta magát.

Nem állt meg a felénél, mert nem adtam jelét, hogy fáj. Nem fájt. Feszített, de fájdalmat nem éreztem. Csak a kéjt, a vágyat, és a szerelmét.

A legutolsót a legfőképp, és erre volt szükségem. Higy valaki szeressen, és az a valaki ő legyen. Mivel én ő szeretem. Ő pedig engem.

Mikor tövig belécsúszott, várt egy kicsit. Ezalatt apár másodperc alatt összatapasztotta az ajkainkat, és nyelves csókba hívott, amit bolond lettem volna elutasítani.

Mikor mozogni kezdett, egymás szájába nyögtünk. Szavakkal adta tudtomra, hogy szűk vagyok, de pont jó, amire nem győztem pirulni.

Én egy értelmes hangot nem tudtam kiadni, szavakat se, mondatot alkotni meg még gondolatban is nehéz volt. A mámor, amiben úsztam, teljesen megbolondított, csak úgy, mint a felettem támaszkodó fiú.

Lassan lökött, de éreztem, hogy vissza kell fognia magát. Egy csókkal, és a csípőm ütemre való emelgetésével jeleztem neki, hogy mehet, készen állok rá. Akartam, hogy magáévá tegyen.

Ráfogott a nemességemre, és lassan pumpálni kezdte, ugyanarra az ütemre, amivek bennem mozgott. Ez a kettősség elvette a maradék józan eszemet is.

Egyrecsak gyorsított a tempón. Elengedte a hosszomat, mindkét kezét összekulcsolta az enyémekkel a fejem két oldalán. Résnyire nyitottam a szemem, és a látvány elég volt ahhoz, hogy az őrület szakadékának szélére sodorjon.

Ryuu kissé izzadt tincseiből pár szál az arca szélére tapadt. A bőre kissé kipirult, ajkai résnyire nyitva voltak. A szemei szinte feketellettek a bennük csillogó vágytól és élvezettől.

Az még csak tetézte az egészet, hogy tudtam, ezt most én, csakis én váltom ki belőle. Kéjtől élvezkedve ziháltam, miközben ő egyrecsak a csúcs felé hajkurászta kettőnket.

Gyorsan mozgott bennem, és ajkainkat is összeforrasztotta. Eltalálta a gyönyörközpontomat, és miután újra kitapogatta, csak odafelé lökött. Szinte sírni tudtam volna az élvezettől, amit okozott nekem.

Egyszerre élveztünk el, olyan volt, akár egy csodás álom. Meleg ondóját belém lövellte, az én élvezetem bizonyítéka pedig a hasamat festette fehérre.

Pihegve húzódott ki belőlem, és mellém feküdt. Még egy kicsit hagytuk, hogy lecsillapodjanak a kedéjek, ugyanis mindketten nagyon kifáradtunk.

A naplemente vörös fényei a függönyön beszűrődve jártak táncot az összepiszkolt paplanon. Ryuu a mellkasára húzta a fejemet, majd engem átölelve cirógatta a vállam.

Közös megegyezés alapján mentünk el zuhanyozni. Ez persze pár elcsattanó szerelmes csók nélkül nem történhetett volna meg.

Míg én kerestem kettőnknek éjjeli ruhát a szekrényben, Ryuu lecserélte az ágyneműt, és tisztát tett fel. Azután felöltöztünk, és bebújtunk az ágyba.

Odakint felkapcsolódtak az utcai lámpák, besötétedett. Az este hangjai szerencsére nem szűrődtek be. Ryuu ölelésében találtam nyugodalmat.

A gondolataim lomhán jártak az elmémben, és még utóljára lefárasztottak agyilag. Lehunytam a szemem, majd engedtem a fáradtságnak.

Vajon Ryuu tényleg szeret? Másképp nem feküdtünk volna le. Én biztos vagyok benne, hogy szeretem őt, ésost, hogy kiderült, az érzéseim viszonzottak, összejöttünk.

Furcsa, mégis bizsergető, ha a páromként kezel, de lehetőségek szerint együtt leszünk, míg a halál el nem választ, szóval lesz időm megszokni.

Ha szeret, akkor ő is hosszúra tervez, ugye? Szeretném ezt hinni, reménykedem benne. Ő az én első és egyetlen szerelmem.

Nem hiszem, hogy tudnék életemben rajta kívül mást szeretni, és ez így van rendjén. Mi egymáshoz tartozunk. Kiegészítjük, és szeretjük egymást.









Nos mivel nem bírtam magammal, estére megírtam egy jó kis részt. Remélem nem bánjátok, ha ez már a második ilyen. Aki nem bírj, nyugodtan ugorja át, de aki bírja, annak csak mondom, hogy mindent beleadtam! Remélem tetszett, a véleményeteket írjátok meg kommentben!

~johi

Nightmare [ShinSoukoku] ✓Dove le storie prendono vita. Scoprilo ora