Bexi-sorozat: Beki élete a műsor után

1.

- Beka? - szólt egy hang, mire megfordultam.

- Márk? - néztem Márkra értetlenül. - Te meg mit keresel itt? Egyáltalán hol vagyunk? - kérdeztem, mert nem volt ismerős a hely, ahol voltunk.

- Beka... - jött közelebb hozzám. - El kellett volna mondanom, nagyon sajnálom - mondta szomorúan, de nem nézett rám, csak a földet nézte.

- Márk, mégis miről beszélsz? Mit kellett volna elmondanod? - kérdeztem, mert nem tudtam, hogy mégis miről beszélhet.

- Kérlek Beka, bocsáss meg nekem! - nézett végre a szemembe, ezért láttam, hogy éppen legördül egy könnycsepp az arcáról.

- Márk, mi történt? Mondd már! Mi a baj? - kérdeztem aggódva, közben pedig odamentem hozzá és kezem közé fogva a fejét kényszerítettem rá, hogy a szemembe nézzen.

- Tényleg nagyon sajnálom, kérlek ne haragudj! - mondta, de már potyogtak a könnyei.

- Márk, megijesztesz, mondd el kérlek, hogy mi a baj! - kérleltem, de nem mondott semmit, csupán szorosan átölelt. Viszonoztam az ölelését, de továbbra se tudtam, hogy mi a baja Márknak. Kicsit eltoltam magam tőle, hogy a szemébe tudjak nézni. A tekintetéről egy valamit tudtam leolvasni. Megbánást. Újra megöleltem, de éreztem Márkon, hogy most már remeg.

- Márk, kérlek mondd el, hogy mi történt! Nagyon fáj így látnom Téged - mondtam a könnyeimmel küszködve, mert tényleg iszonyatosan fájt Őt így látni.

- Nem, Beka. Képtelen vagyok rá. Akkor is képtelen voltam, amikor el kellett volna mondanom - mondta úgy, mintha pontosan tudnom kéne, hogy mi történt. De nem tudtam. - Csak annyit ígérj meg, hogy megbocsátasz nekem - kérlelt zokogva.

- Márk, nem tudom, hogy mi történt, így fogalmam sincs, hogy miért is kéne megbocsájtanom neked.

- Én...Én... - kezdte, de én felriadtam.

Fogalmam se volt, hogy hol vagyok. Nézelődtem a sötétben, mire hallottam, hogy valaki szuszog mellettem. Lili volt. Akkor már tudtam, hogy hol vagyok, és azt is, hogy miért van mellettem Lili. A szobámba voltam, Lili pedig azért volt velem, mert este filmet néztünk, amin bealudt, de én nem keltettem fel, amikor vége lett, csak betakartam magunkat és elaludtam mellette. Ránéztem az órára, ami azt mutatta, hogy hajnali négy óra van. Kimásztam az ágyból és lementem a konyhába, töltöttem magamnak egy kis kávét, amit rengeteg tejjel felöntöttem és leültem az asztalhoz. Elgondolkodtam az álmomon, amiből semmit nem értettem. Mégis mit nem mondott el nekem Márk? Miért volt ennyire kiakadva? Miért akarta azt, hogy bocsájtsak meg neki? Nem értettem belőle semmit, de úgy voltam vele, hogy csak egy álom, amit soha nem fogok elfelejteni. Visszamentem a szobába, befeküdtem Lili mellé és megpróbáltam elaludni. Nem jártam sok sikerrel, mert még mindig az álmomon járt az eszem, emiatt képtelen voltam aludni. Addig forgolódtam, hogy sikerült felébresztenem Lilit.

- Mennyi az idő? - kérdezte álmos hangon.

- Hajnali fél öt - feleltem.

- Aha. És megtudhatnám, hogy te ilyenkor miért nem alszol?

- Rosszat álmodtam és azóta nem tudok aludni – vallottam be, mire Lili felült és a szemembe nézett.

- Mit álmodtál? - kérdezte kíváncsiskodva.

- Nem fontos, te aludj nyugodtan. Nem akartalak felkelteni, úgyhogy inkább kimegyek, hogy nyugodtan tudj aludni – tereltem a témát, mert nem akartam ezzel fárasztani a húgomat.

- Hát jó, akkor jó éjt - feküdt vissza és szinte azonnal el is aludt.

- Jó éjt - suttogtam.

Kimentem a szobámból és bementem a fürdőbe. Úgy voltam vele, hogy ma hamar kész leszek, és akkor majd az egész napot Márkkal töltöm, mert így beszéltük meg. Letusoltam, felöltöztem és olyan öt körül én már teljesen ébren voltam, indulásra készen állva. Nem akartam Márkot felkelteni, ezért ismét a konyhába indultam, de most azzal a szándékkal, hogy reggelit csinálok magamnak. Kinyitottam a hűtőt és kivettem néhány dolgot, ami kellhet egy szendvicshez. Gyorsan megcsináltam, megettem, elmosogattam és valami hangra lettem figyelmes.