Bexi-sorozat: Beki élete a műsor után

8.

"Mivel itt, a semmi közepén nem lehet olyan boltot találni, amiben minden van, ezért beültünk Márk autójába és elindultunk a városba." Az autóban ülve sokat gondolkoztam azon, hogy milyen lesz az a két hét, amit szinte teljesen Márk nélkül kell töltenem. Már nem igazán tudom elképzelni úgy a mindennapjaimat, hogy minimum egyszer ne lássam és ne beszéljek vele. Hogy hosszasan megöleljem, utána érezzem az ajkamon a forró csókjait. Hogy érezzem az illatát, az érintését az arcomon, halljam a hangját, nevessek az egoista viccein, érezzem a közelségét. Ezek a dolgok teljes mértékben mindennapossá váltak, és egyszerűen már nem tudom ezek nélkül elképzelni az életemet. Nem tudom elképzelni az életemet Nagy Márk nélkül. Ő az az ember, aki, ha padlón vagyok csupán három perc alatt felvidít. Ő az az ember, aki mellett minden gondom megszűnik. Aki mellett a legjobban érzem magamat. Akiben teljes mértékben képes vagyok megbízni, mert tudom, hogy nem él vissza vele. Aki mellett biztonságban érzem magamat. Ő az az ember, akihez egy szép napon szeretnék hozzá menni. Ő az, akivel nevelni szeretném a közös gyerekeinket. Aki mellett meg szeretnék öregedni, majd együtt játszani az unokáinkkal. Márk az az ember, aki mellett le szeretném élni az életemet.

Miközben ezen gondolkodtam néhány könnycsepp legördült az arcomról. Ezek között a könnycseppek között volt örömkönny, bánatkönny vegyesen. Az örömkönnyek azért voltak, mert tudtam, hogy Márk százszázalékosan viszonozza az érzéseimet, és soha nem voltam még senkibe se ennyire szerelmes, mint belé. A bánatkönnyek viszont azért voltak, mert féltem, hogy az érzései bármikor elmúlhatnak, hogy egyszer csak megun, és kiszeret belőlem. Hogy egyáltalán nem biztos, hogy Márk velem képzeli el a jövőjét és bármikor elveszíthetem Őt. Én azt biztosan nem bírnám ki. Beleőrülnék abba, ha elveszíteném. Túl sokat jelent nekem Márk ahhoz, hogy egy nap azzal a tudattal keljek, hogy már nincs mellettem.

A gondolatmenetemből az zökkentett ki, hogy Márk leállította a motort, mert megérkeztünk a bolthoz. Gyorsan letöröltem a könnycseppjeimet, hogy Márk ne lássa.

-Megérkeztünk - mondta mellékesen, majd egy mosolyt erőltettem magamra. - Hé, minden rendben van? Jól látom, hogy sírtál? - váltott kicsit aggodalmas hangra. - Beka, mondj valamit!

- Nyugi, minden rendben van – mondtam olyan meggyőzően, ahogy csak tudtam, de nem volt elég, mert ismét legördül egy könnycsepp, amint Márk szemébe néztem.

- Aha, látom. Beka, mi a baj? - simította meg az arcomat és letörölte a könnycseppet.

- Márk... - kezdtem, de megakadtam, mert ismételten legördült néhány könnycsepp, és úgy éreztem, mintha egy óriási gombóc lenne a torkomban.

- Igen? - nézett rám aggódva.

- Te...Te... - próbáltam megszólalni, de nem ment.

- Hé, hé, Te remegsz. Nyugodj meg – mosolygott rám szomorúan. - Nyugodj meg egy kicsit és utána mondd el, hogy mi a baj – mondta, majd halványan elmosolyodtam.

Vettem néhány nagy levegőt, átgondoltam, hogy mit mondok Márknak, utána pedig próbáltam kicsit kontrollálni a remegésemet. Láttam Márkon, hogy teljesen tanácstalan, és fogalma sincs, hogy mi ütött belém. Viszont azt is láttam a szemeiben, hogy bármi is a bajom, Ő megpróbál segíteni. Végül erőt vettem magamon és egy utolsó nagy levegővétel után egy kicsit félve, mélyen a szemébe néztem.

- Márk...Te velem képzeled el a jövődet? 

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy ez most egy rövidebb rész lett, de ez nem gyakran fog előfordulni! :) <3💙 

Eddig kinek, hogy tetszik? <3😊💙