Bexi-sorozat: Beki élete a műsor után

15.

"- Igazad volt, tényleg nem ismerem – nevettem halkan. - Márk, lehet még egy utolsó kérdésem? - kérdeztem hirtelen, mert erre a kérdésre muszáj volt tudnom a választ.

- Persze, mi az?"

- Mit gondolsz Vikiről? - néztem kicsit félve a szemébe. Márk halványan elmosolyodott, majd válaszolt.

- Azt gondolom, hogy jó fej, kedves, vicces lány és jól el lehet vele lenni.

- Értem - mondtam. Ezt azért kicsit még fura volt hallani.

Éppen indultam volna Körte után a kijárathoz, de Márk megfogta a kezemet és magához húzott. Túlzok, ha azt mondom, hogy volt köztünk tíz centi.

- Azt meg se kérdezed, hogy rólad mit gondolok? - kérdezte. Éreztem a leheletét az ajkaimon, amitől kirázott a hideg.

- Mit gondolsz rólam? - kérdeztem halkan.

- Ezt – mondta ki, majd fölém hajolt és hosszasan megcsókolt.

Ez a csók nem olyan volt, mint az előző, amit Viki megzavart. Ebbe a csókba sokkal több érzelem volt, teljesen elvesztem benne. Miközben én Márk haját markoltam, az ő keze a derekamról a csípőmre kúszott, majd arra lettem figyelmes, hogy a falnak támaszkodtam, közben Márk ölében voltam és folyamatosan csókolgatott. Szája rátapadt az enyémre és csak akkor hagytuk abba, amikor elfogyott a levegőnk, de nem sokkal utána már ismét egymáshoz ragadtunk. A csókunkat ezúttal Körte szakította félbe.

- Hé, Márk! Mit csinálsz? Tedd le a gyereket! - ordított Márkra, aki azonnal engedelmeskedett. - Márk, én téged megfojtalak egyszer! - fenyegette meg Márkot, amikor végleg szétváltunk egymástól.

- Mindig a szép pillanatokat zavarod meg! - mondta Márk tettetett felháborodással.

- Márk! - emelte fel Körte a mutató ujját fenyegetően.

- Jó, na. Nem mondtam semmit – tette fel Márk a kezeit védekezően.

- Ajánlom is! Egyébként meg adj egy pacsit – tette fel a kezét, majd Márk belecsapott.

- Mikor fogtok ezzel a pacsizással leállni? - kérdeztem értetlenül, mire mindketten összenéztek.

- Soha? - kérdezték nevetve.

- Fiúk - forgattam a szememet.

- Inkább menjünk, mert Bogyóék éhen fognak halni – mondta Körte.

- Még boltba se mennek el? - kérdeztem nevetve.

-Ők? Azt se tudják, hogy hol kell fizetni. Vagy lehet, hogy nem is fizetnének - mondta Körte.

- Igaz – nevettem tovább.

Elindultunk a kijárat felé. Ismét. Kimentünk az ajtón, majd Körte a saját kocsijához ment, mi Márkkal pedig Márk kocsijához. Beültünk, majd szinte azonnal el is indultunk. Körte előttünk ment pár méterrel. Nagyjából mehettünk egy kilométert, amikor Márkra néztem és megszólaltam.

- Nem is mondtad el, hogy mit gondolsz rólam - mondtam mosolyogva. Márk egy pillanatra levette az útról a szemét, hogy rám tudjon nézni, majd rögtön nézte tovább az utat.

- Dehogynem – mondta mosolyogva. - Mindent elmondtam, amit tudtam.

- De nem is mondtál semmit - néztem rá értetlenül, de ő csak mosolygott tovább.

- Azért, mert nem lehet szavakba önteni azt, amit rólad gondolok. Gondoltam, inkább megmutatom.

- És most nem próbálnád meg szavakba önteni?