Bexi-sorozat: Beki élete a műsor után

16.

"Nem tudtam, hogy kitől jöhetett, mert anyuék általában hívni szoktak, a többiek meg mind itt voltak." Amikor megláttam, hogy ki küldte az üzenetet azonnal elfogott a hányinger. Az üzenet Geritől jött. Olyan mértékben lefagytam, hogy még pislogni is elfelejtettem. Az üzenetében ez állt: "Akarsz beszélgetni, Beka?" Amikor megláttam, hogy milyen néven szólított, még jobban elkapott a hányinger. Néhány pillanatba beletelt, mire feleszméltem a bambulásból, majd azonnal a mosdó felé vettem az irányt.

- Mindjárt jövök - engedtem el Márk kezét és erőltettem magamra egy mosolyt.

Amikor a mosdóba értem kulcsra zártam az ajtót, lehajtottam a WC ülőkét és leültem. Nem tudtam, hogy mit csináljak. Írjak neki vissza? Vagy az lenne a jobb, ha figyelmen kívül hagynám? Mit mondjak Márknak? Végül úgy döntöttem, hogy visszaírok neki. "Nincs semmi, amiről veled beszélgetni akarok." Azonnal jött rá válasz. "Biztos vagy te ebben, Beka?" Ismét figyelmen kívül hagytam azt, ahogy nevezett, de azért már komolyan féltem, hogy kijön belőlem a mai napi menü. "Biztos." Írtam vissza. Ó, ha tudtam volna, hogy ezt nem kellett volna! Erre már nem jött válasz. Eltettem a zsebembe a telefonomat, majd felálltam, odamentem a mosdókagylóhoz és kicsit megmostam az arcomat. Miközben mostam az arcomat, elgondolkodtam, hogy vajon mi célja volt ezzel Gerinek. Nem jutottam sok mindenre, ezért inkább elhessegettem minden gondolatomat Gerivel kapcsolatban. Lassan kinyitottam a zárat és kiléptem az ajtón.

Elindultam vissza a nappaliba, majd arra lettem figyelmes, hogy nagy a csend. Túl nagy.

- Srácok? - szóltam a többiek felé. - Miért vagytok ilyen csendben? - néztem rájuk értetlenkedve.

- Körte azt mondta ennek a három hülyének, hogy ha a mai nap hátralevő részét halkan, normálisan töltik, akkor lehet arról szó, hogy valamelyik nap elmehetnek velük az ultrahangra - világosított fel Daniella.

- És eddig, hogy megy nekik? - érdeklődtem, miközben leültem Márk mellé a kanapéra.

- Olyanok, mint a kis angyalok – mondta Körte büszkén.

- Azt látom - nevettem halkan. - Kezdek félni tőlük. Nem ehhez szoktam hozzá.

- Azt hiszem, hogy minimum havonta egyszer ezt fogom csinálni - mosolygott Körte. - Olyan jó ez a kis csend.

- Ezt csak is az öcsénk miatt tesszük! - szólalt meg halkan Puding. - Vagy a húgunk miatt. Tök mindegy. A kis tesónk miatt tesszük!

- Én pedig a fejfájás ellen – kacsintott Körte. Ismét.

- Körte! - mondtam visszatartott mosollyal.

- Mondjad, gyerek! - nézett rám ártatlanul.

- Nem foglak leütni, de...Már megint... - nevettem el magamat, ezért nem tudtam folytatni a mondatot.

- Mi?! - vágta le azonnal Körte, mit akarok mondani. - Nee! Komolyan? - nézett rám kérdőn, mire bólogattam, mert mást nem tudtam.

- Miről van szó? - kérdezte Márk.

- Arról, hogy Körte... - kezdtem bele egy újabb mondatba, de nem tudtam befejezni a nevetéstől.

- Gyerek, kérlek mondd, hogy csak viccelsz! - fogta a fejét Körte. - Nem lehet igaz, hogy a mai napon ez már másodjára történik meg velem!

- Mi a szarról van szó? - szólalt meg értetlenkedve Daniella. - Mi a szart csinált Körte?

- Márk! Te tetted ezt velem! - mutatott Körte Márkra.

- Mi van? Mit tettem? - értetlenkedett Márk.

- Mit csináljak, hogy ez még egyszer ne történhessen meg? Mossam ki hipóval a szememet? - dörzsölte meg Körte a szemét. - Esetleg menjek el műtétre? Gyerek, segíts!

- Na jó! - állt fel Daniella. - Most azonnal mondjátok el, hogy mi a szent szar folyik itt! Körte! Te kezdd, mert Beki nem bírja abbahagyni a nevetést! - parancsolt Daniella Körtére.

- Várjatok! - szóltam nevetve. - Elmondom. Körte ezt nem tudná most megtenni, túl nagy sokk érte - néztem Körtére.

- Jó, akkor mondd! - parancsolt Daniella ezúttal rám.

- Körte ka...Kacs...Kacsintott - mondtam folyamatosan nevetve.

- Mi van? De Körte! Az a védjegyem! Hogy tehetted? - kérdezte Márk tettetett sértődöttséggel.

- Hogy én? Én tettem? - akadt ki teljesen Körte. - Annyit kacsintottál a mai napon – meg szerintem nagyjából egész életedben -, hogy én is elkezdtem. Tudod te, hogy ez mennyire undorító? Ki kell cseréltetnem a szemeimet. Pepe! - nézett hirtelen az egyik Aszádra.

- Igen? - kérdezte halkan nevetve Pepe.

- Kacsintottál valaha?

- Igen, a csajokra régebben - mondta még mindig halkan.

- Az nem lesz jó. Bogyó! - kereste a másik áldozatát.

- Igen, apa? - kérdezte ő is halkan nevetve.

- Te kacsintottál már?

- Igen, én is régebben a csajokra.

- Ahhj! - sóhajtott Körte, majd hirtelen eszébe jutott valami. - Sleisz!

- Tessék? - kérdezte röhögve.

- Hogy állsz a kacsintásokkal?

- Én még sosem kacsintottam – nevetett tovább.

- Remek! - csillant fel Körte szeme. - Te vagy az én emberem! Megyünk műtétre, csomagolj!

- Nem adom a szemeimet! - ellenkezett azonnal.

- Nem baj, nem is kell. Majd a dokik kiveszik, majd odaadják nekem, te pedig megkaphatod az enyémet.

- Akkor sem! - ellenkezett továbbra is nevetve.

Körte és Anti még egy darabig veszekedtek ezen, majd később megunták és Körte ismét megkért engem, hogy ha még egyszer kacsint, akkor üssem le. Erre Daniella mondta, hogy ő is szívesen leüti, ha kell, de erre Körte azt mondta, hogy nem meghalni akar, csak abba akarja hagyni a kacsintgatást.

Ezek után elvoltunk, beszélgettünk, figyeltük Körtét, hogy kacsint-e, majd lassan mindenki elindult haza. Mi Márkkal voltunk, akik a legtovább maradtak, de viszonylag hamar mi is elmentünk.

Beültünk a kocsiba, majd elindultunk. Nem sokat beszélgettünk az út alatt, úgyhogy engem elleptek azok a gondolatok, amik addig nem jutottak eszembe, ameddig beszélgettünk és valami le nem foglalt. Most viszont nem volt semmi, ami lefoglaljon. Az üzenetekre gondoltam, amik Geritől jöttek. Márk észrevehette, hogy feszült vagyok, mert megkérdezte, hogy van-e valami baj.

- Hát...Mondhatjuk, de nem nagy ügy, úgyhogy mindegy – próbáltam terelni a témát, de nem jártam sok sikerrel.

- Mi történt? - kérdezte aggódó tekintettel.

- Majd, ha kiszálltunk a kocsiból elmondom, rendben? – adtam meg magamat, mert tudtam, hogy el kell neki mondanom, viszont így volt legalább egy kis időm, amíg kitalálhattam, hogyan mondom el Márknak.

- Oké, de miért? - értetlenkedett.

- Nem akarlak felzaklatni vezetés közben.

- Beka, akkor mégsem lehet olyan mindegy.

- Neked nagy ügy. Engem különösebben nem érdekel - erőltettem magamra egy halvány mosolyt. - Megmondom, ha hazaértünk, addig figyelj az útra és ne aggódj - simítottam meg a karját.

- Ez így elég nehéz, nem gondolod? - nevette el magát halkan, bár nem hinném, hogy azért, mert olyan jó kedve volt.

- Csak próbálj meg lenyugodni, jó? - simogattam tovább a karját.

- Jó - mondta, majd elmerült a gondolataiba. 

Sziasztook! Remélem, hogy tetszett az új rész! Próbáltam kicsit viccesre írni, de nem tudom, ez mennyire sikerült.😅😊💙