Bexi-sorozat: Beki élete a műsor után

12.

"Evelin mondott egy kávézót a sofőrnek, majd elindultunk." Az egész utat végig beszéltük, mert valaki mindig mondott valamit. Például beszélgettünk arról, hogy kinek milyen a szerelmi élete (nem, mintha nem beszélnénk meg szinte mindig, de kellett valami téma), ki a celeb szerelmünk, hova szeretnénk utazni, hogyan képzeljük el az életünket, hány gyereket szeretnénk stb. Amikor megérkeztünk a kávézóhoz a sofőr boldogan bejelentette, hogy megérkeztünk. Szerintem már fájt a feje a sok beszélgetéstől, nevetéstől, felesleges információktól.

Evelin kifizette az utat, majd bementünk a kávézóba, ahol Daniella kávét, Evelin jegeskávét, Én pedig egy fagyit rendeltem. Leültünk egy asztalhoz, utána ott folytattuk a beszélgetést, ahol abbahagytuk. Volt, hogy egy-egy ember odajött Evelinhez vagy hozzám, mert szeretett volna velünk képet csinálni, utána megköszönte és ment is tovább. Nagyjából húsz percet beszélgettünk, amikor Evelinnek megcsörrent a telefonja.

- Haló? - vette fel Evelin a telefont. - Pabló az – suttogta. - Tényleg? Mikor? Most? Nem ér rá máskor? Ahj, jó, csak épp Bekiékkel vagyok, de biztos megértik. Rendben, akkor húsz perc múlva ott leszek. Szia – tette le a telefont. - Pabló most fog bemutatni a szüleinek - mondta kicsit remegő hanggal.

- Még nem mutatott be? - kérdeztük egyszerre Daniellával.

- Nem, mert vagy nekem volt fellépésem vagy neki, de ha egyikünknek sem volt, akkor a szüleinek nem volt jó.

- Félsz? - kérdeztem.

- Kicsit. Még nem találkoztam a szüleivel, de Pabló azt mondta, hogy lazák, meg minden, de nem sokat segített.

- Nyugi, nem lesz semmi baj, biztosan kedvelni fognak – mosolyogtam rá, majd biztatóan megszorítottam a kezét. - Nem vészes, ez csak egy találkozó. Mondjuk még Én sem találkoztam Márk apukájával, csak az anyukáját volt szerencsém megismerni, de biztos vagyok benne, hogy nem lesz semmi baj. Te pedig ne félj, mert egy nagyszerű ember vagy, akit nem lehet nem szeretni.

- Jól mondja Beki - szólalt meg Daniella. - Anti engem már az első pár hétben bemutatott a szüleinek és tök simán ment. Pedig bevallom, Én is be voltam szarva, hogy nem fognak kedvelni, de aztán megismertem Őket, Ők is megismertek engem, utána meg csak dumáltunk. Max. az első tíz-tizenöt percben fogod úgy érezni magad, hogy meg akarsz halni, de utána már csak jobb lesz, higgy nekem – kortyolt bele a kávéjába.

- Köszönöm, lányok! - nézett hálásan a szemünkbe.

- Ugyan, ne hülyéskedj már! Ez természetes - mondtam.

- Akkor is! - ölelt meg minket. - Jajj, de ha nem baj, akkor Én megyek is, mert még át kell öltöznöm, utána meg el kell mennem a plázába, mert ott találkozok Pablóval, hogy vegyünk valamit a szüleinek - állt fel és sietősen összeszedte a cuccait.

- Rendben, ha bármi van, akkor hívj fel – mondtam.

- Oké. Sziasztok! - ölelt meg minket gyorsan, majd szinte kifutott a kávézóból.

Daniellával ketten maradtuk és csendben néztünk magunk elé. Leginkább Evelin mondott témákat, amikről beszélni tudtunk, de mivel el kellett mennie teljesen beállt a csend, amit Daniella tört meg.

- Én se tudok sokáig maradni, mert Antival megyünk állatkertbe - mondta.

- Oké, akkor elkísérlek oda, ahol találkoztok, utána nem tudom. Elfoglalom magam.

- Köszi. Márk? - kérdezte hirtelen.

- A stúdióban van. Miért?

- Nem találkoztok ma?