Bexi-sorozat: Beki élete a műsor után

14.

"- Beka! - szólt halkan.

- Igen?

- Miért mentetek el az előbb olyan hirtelen? - kérdezte kíváncsian."

Hirtelen nem tudtam, hogy mit mondjak neki. Mondjam el, hogy kiborultam attól, ahogy kinéz a partnere? Esetleg mondjam el, hogy nem kicsit lettem féltékeny, amikor megláttam, hogy mennyire összeillenek? Nem akarok hazudni Márknak, de olyan fura lenne neki ezt elmondani. De lehet, hogy mégis az igazat kéne elmondanom. Nem érdemli meg, hogy hazudjak neki. De akkor mit mondjak? Nemrég még arra kértem Körtét, hogy ez az egész maradjon kettőnk között, most pedig kötelességemnek érzem elmondani Márknak, aki mellesleg a barátom. Egy kapcsolat a bizalomra alapszik, nem? Hát de. És ha én most nem mondok igazat, akkor biztos, hogy mardosni fog a bűntudat. Ez nem egy nagy dolog, de ha később derül ki, akkor már lehet, hogy  nagy lesz. Nem akarok összeveszni Márkkal, csak azért, mert nem mondtam el neki, hogy "kissé" kiborultam, amikor megláttam Vikit. Jó, elmondom Márknak, hogy miért mentünk ki. De hogy kezdjem? Csak mondjam el és kész? Lehet, hogy ez lesz a legjobb.

- Hát... - kezdtem el.

Mindent elmondtam Márknak, kezdve attól, hogy Körte elmondta, hogy Viki milyen lány, addig a pillanatig, hogy megismerkedtem vele. Nem hagytam ki semmit. Mindent úgy mondtam el, ahogy történt, és úgy, ahogy közben éreztem magam. Márk egy kis ideig hallgatott, látszott rajta, hogy belemerül a gondolataiba.

- Beka, hogy juthatott az az eszedbe, hogy összejövök Vikivel? - kérdezte értetlenül. Na igen...Tényleg mindent elmondtam neki.

- Hát...Én csak... - kerestem a szavakat. - Én csak láttam, hogy Viki mennyire, de mennyire tökéletes és láttam, hogy mennyire kijössz vele, láttam, hogy keresed a társaságát, hogy mellette...Önmagad vagy – mondtam kicsit halkan, közben pedig hol Márkra, hol az előttünk lévő Vikire néztem. - Féltem, hogy...Az lesz veletek, mint akkor velünk - mondtam, de ezúttal már csak Márkra néztem.

- Beka - állt meg, szembefordított magával és kezét a derekamra tette. - Se Viki, se senki nem érhet fel a te szépségeddel, legyen az bármilyen szép. Nekem egyedül te létezel, senki más - nézett mélyen a szemembe. Ez azért most tényleg jól esett.

- De akkor miért vagy vele önmagad? - kérdeztem, mert ez a dolog eléggé zavart.

- Nem vagyok vele önmagam. Egyedül veled vagyok az, aki.

- Jó, de akkor is...Miért keresed a társaságát? Miről beszélgettek, amitől mindig csak nevettek? - kérdeztem meg az utolsó dolgot, ami idegesített.

- Tudod, Beka – mosolyodott el halványan. - Ma egész nap, amikor beszéltünk, akkor mindig te voltál a téma. Nem azért keresem a társaságát, mert akarok tőle valamit. Azért, mert rólad akarok beszélni egy olyan emberrel, aki még nem annyira ismer téged - fejezte be.

Nem tudom, hogy jól hallottam-e azt, amit Márk mondott, vagy csak álmodom. Komolyan azt mondta, hogy csak azért keresi annyira Viki társaságát, hogy rólam beszéljen vele, mert ő még nem annyira ismer? Hű. Ezt én képtelen vagyok felfogni. Sohasem gondoltam volna, hogy Márk ilyet mond nekem valaha, arról a dologról nem megfeledkezve, hogy azt is mondta, hogy számára csak én létezem és hogy számára én vagyok a legszebb lány. Én...Én szóhoz se jutok. Márk csupán néhány mondattal képes engem megnyugtatni. Azta! Szóval minden, amire gondoltam vagy már elképzeltem...Az...Az egy brutálisan nagy hülyeség! Istenem, hogy én mennyire jól tettem, hogy nem tartottam ezt az egészet magamba!

Már egy ideje csak bambultam, elmerülve az ezerrel cikázó gondolatokkal a fejemben. Egyszer csak felnéztem, egyenesen Márk szemébe, majd szorosan megöleltem. Azonnal visszaölelt, gyengéden magához is szorított, majd egy kis idő után eltolt magától és szenvedélyesen megcsókolt. A csókja forró, érzelmekkel teli volt. Nem tudom, hogy mennyi idő telt el, miközben csókolóztunk, de hallottam magunk mögül egy nem túl kívánatos személy hangját.

- Márk! Ugye tudod, hogy mi a... - akadt meg Viki, amikor meglátott minket. - Ó. Ne haragudjatok, nem akartam zavarni – fordult meg azonnal, hogy visszamenjen oda...Oda, ahol eddig is volt, bár az nem tudom, hol van.

- Várj! - szólt Márk. - Mit akartál kérdezni? - kérdezte. Erre mondjuk én is kíváncsi vagyok.

- Jaa, csak annyit, hogy te tudod-e a dalnak a címét, mert ha nem, akkor elküldöm neked, hogy tudj gyakorolni.

- Persze, tudom – mosolygott Márk kedvesen Vikire.

- Akkor jó - mosolygott vissza Viki. - Akkor...Szerintem én most...megyek, mert dolgom van. Majd holnap találkozunk. Szia, Márk! Szia, Beki! Örülök, hogy megismertelek - köszönt el. Nem mondom azt, hogy most, hogy Márk elmondta, hogy mi van köztük (szerencsére az égvilágon semmi), akkor most már öribarik leszünk, de be kell látnom, hogy Viki tényleg elég kedves, meg...Minden. Mindegy, azért a biztonság kedvéért még nem bízok meg benne, inkább még figyelem egy kicsit.

- Mit fogtok énekelni? - kérdeztem Márkot, amikor Viki elment.

- Valami tini sorozatból egy számot. Nem biztos, hogy ismered, Can I have this dance a címe.

- Igazad volt, tényleg nem ismerem – nevettem halkan. - Márk, lehet még egy utolsó kérdésem? - kérdeztem hirtelen, mert erre a kérdésre muszáj volt tudnom a választ.

- Persze, mi az?  

Sziasztok! Ez a rész egy kicsit rövidebb lett, de azért remélem, hogy tetszett!😊💙