Bexi-sorozat: Beki élete a műsor után

23.

"Mindannyian leültünk az asztal köré, majd megkérdeztem tőlük, hogy mi ügyben jöttek."

- Nos - szólalt meg Eszter, amikor kényelmesen elhelyezkedett a széken. - Geri.

- Jah, Geri – mondta némi undorral Regi.

- Na, mi lehet vele? - kérdezte halkan, gúnyos hanggal.

- Figyelek - néztem mélyen Eszter szemébe.

- Tudom, Beki, hogy nem szívesen beszélsz róla - mondjuk meg is értem -, viszont most muszáj - mondta szemét forgatva.

- Hát, tényleg nem szívesen beszélek róla, de, ha azt mondod, hogy muszáj, akkor legyen.

- Köszönöm! - mondta hálásan. - Nos, akkor mondom is. Gondolom, tudod, hogy kórházban van, igaz? - kérdezte, mire határozottan bólintottam. - Na, igen. Az a nagy helyzet, hogy a drága fiacskám - mondta szemét forgatva. - elvesztette az emlékei nagyon-nagy részét.

- Milyen nagy részét? - reagált azonnal Márk.

- Az utolsó emléke az, amikor Bekinek egyik napról a másikra megnőtt a nézettsége a Késtélre – válaszolt Eszter.

- Ugye nem akarjátok, hogy segítsek neki visszanyerni az emlékeit? - kérdeztem lemondó hangsúllyal.

- Beki, nem kérnénk rá, ha nem lenne fontos – mondta Regi. - Tudom, hogy nagyon utálod az öcsémet, meg is értem, miért - mellesleg én sem bírom őt elviselni -, de attól még a testvérem és szeretném, ha emlékezne mindenre, ami eddig történt vele. Ahhjj...Beki, nem kényszeríteni akarunk, megértjük, ha a válaszod nem, viszont reménykedünk abba, hogy nem Geriért, hanem értünk megteszed.

- Hogy érted azt, hogy értetek? - kérdezte Márk.

- Az az igazság, hogy-

- Az van, hogy amikor Geri Bekivel együtt volt, akkor sokkal, de sokkal kibírhatatlanabb volt, mint most. Akkoriban sokkal többet idegeskedett, szó szerint egy idegbeteg állat volt, akit sokszor le kellett állítani, hogy ne verje össze magát vagy a barátait. Konkrétan ön-és közveszélyes volt – vette át a szót Regi, gyorsan elhadarva a mondatokat.

- Igen, sajnos. Minden úgy van, ahogy Regi mondja – mondta egy kis idő után Eszter. - Beki... - nézett rám könyörgő, mégis kissé lemondó tekintettel. - Megértem, ha úgy döntesz, hogy te ebből inkább kimaradsz, de...Kérlek, csak gondold át! Nem kell azonnal válaszolnod.

- Jó, akkor átgondolom, de nem ígérek semmit! - mondtam ki gyorsan a számomra is elég furcsa mondatot.

- Ezer köszönet, Beki! - pattant fel örömében Regi és Eszter.

- Nagyon szépen köszönjük. Nem is akarunk tovább zavarni titeket, a telefonszámom még mindig ugyan az, ami régen, szóval, ha döntöttél, kérlek hívj fel! - ölelt meg Eszter. - És tényleg nagyon szépen köszönöm, hogy legalább átgondolod. Az őszintét megvallva, én már biztos, hogy azonnal nemet mondtam volna, azok után, amiket veled tett! Hihetetlenül hálás vagyok!

Eszterék még néhány alkalommal megköszönték, hogy belementem abba, hogy átgondolom, majd elmentek. Éppen oda akartam menni Márkhoz, hogy beszélhessek vele erről, mert láttam rajta, hogy valami zavarja őt, amit nem is csodáltam, hisz neki ez mára már túl sok volt, pedig még jóformán el se kezdődött a nap, ugyanis csupán fél tizenkettő volt. Márkon is láttam, hogy meg akarja beszélni a dolgokat, de amikor meg akartam szólalni, abban a pillanatban megcsörrent a telefonom.  

Sziasztook! Igen, tudom, hogy nagyon régen volt rész, és, hogy sokkal korábbra ígértem, de egyszerűen nem volt semmi ötletem. És igen, azt is tudom, hogy ez a rész borzasztóan rövid lett, de most nem tudtam többet kihozni belőle, nagyon sajnálom! Remélem, ezektől eltekintve, tetszett! Megígérem, megpróbálok gyakrabban, hosszabb részeket feltenni, de nem tudom, hogy fog sikerülni...😞💙(Az esetleges hibákért elnézést kérek!)