Bexi-sorozat: Beki élete a műsor után

18.

"Néhány pillanat múlva Márk is beszállt mellém és elindultunk Márkhoz." Nos...Ha tudtuk volna, hogy mi lesz, akkor biztos, hogy nálam maradtunk volna. Az út egyik felét beszélgetve, másik felét csendben töltöttük.

- Most jut eszembe! - mondta hirtelen Márk, le nem véve a szemét az útról. - Te még nem is találkoztál apámmal.

- Hát...Még nem - néztem magam elé kicsit megdermedve, amit Márk azonnal kiszúrt, amikor egy pillanatra rám nézett.

- Nyugi, Beka! - mondta mosolyogva. - Apám nagyon jó fej. És anyám sokat beszélt rólad, úgyhogy szerintem már rég kedvel téged.

- Oké - fújtam ki szaggatottan a levegőt. - De gondolom, csak reggel fogok vele találkozni.

- Nem biztos. Ilyenkor még nem mindig alszik.

- Értem. De egyébként miért nem aludtunk nálam? - kérdeztem, mert nem egészen értettem, hogy ha már nálam voltunk, és Márk aludhatott volna nálam, akkor miért kell elkocsikáznunk hozzá, hogy nála aludjunk.

- Mert múltkor én aludtam nálad - mondta egyszerűen.

- Nem, nem, Márk! Ezt nem veszem be! - mondtam nevetve. - Miért kocsikázunk el most hozzád aludni, amikor nálam is tudtunk volna?

- Jó - adta meg magát. - Azért, mert anyám már rég látott és állandóan kérdezgeti, hogy mikor láthat újra - mosolyodott el.

- Ó, szóval anyukád tényleg kedvel.

- Túlságosan. Megállás nélkül mesél rólad apámnak - nevetett.

- Tehát téma vagyok nálatok?

- Napi téma, igen. Meg egyébként apám is elkezdte mondani, hogy már szívesen megismerkedne veled.

- Akkor itt lesz az alkalom. Gondolom el fognak árasztani kérdésekkel - gondoltam bele a találkozásba.

- Az biztos. Szerintem engem nem is fognak a közeledbe engedni addig, amíg meg nem tudják azt, amit akarnak – nevetett ismét. - Szóval, Beka ma egészen biztos, hogy el kell kerülnünk apámat.

- Megint bujkálni fogunk? - kérdeztem mosolyogva.

- Igen – felelte Márk.

A következő pillanatban arra lettünk figyelmesek Márkkal, hogy hirtelen mindketten jobbra fordulunk – és teszünk egy teljes kört - a kocsival együtt egy hangos zajt követően.

- Mi volt ez? - kérdeztem ijedt hangon.

- Belénk jött valaki – mondta Márk - Te jól vagy? - nézett rám aggódva.

- Igen, semmi bajom, de...Mi? Belénk jött valaki? - kérdeztem, miközben kicsatoltam az övemet és kiszálltam a kocsiból.

Amikor kiszálltam, láttam, hogy Márk sietősen a másik autóhoz megy, hogy megnézze, hogy jól van-e a sofőr. Ránéztem Márk autójára és láttam, hogy az autó pont úgy ütközött neki a miénknek, hogy ha csak egy kicsit is arrébb jött volna belénk, akkor már nem biztos, hogy mi néznénk meg azt, hogy a másik sofőr jól van-e. Szóval igen. Csak egy kicsi kellett volna ahhoz, hogy Márknak vagy nekem valami bajunk essen.

- Beka, hívd a mentőket! - kiáltott nekem Márk.

Előkerestem gyorsan a telefonomat és beütöttem a mentők telefonszámát.

- Mentők, miben segíthetek? - kérdezte egy nyugodt női hang.

Gyorsan elmondtam, hogy mi történt, hány sérült van, ki vagyok, hány éves vagyok, hol vagyok, majd a női hang azt mondta, hogy maradjunk nyugodtak, nemsokára itt lesz egy mentőautó, addig pedig ne próbáljuk meg elmozdítani a sérültet.

- Mindjárt itt lesz egy mentőautó - mondtam remegő hanggal Márknak.

- Rendben – mondta idegesen.

- Hogy van? - néztem ijedten a másik autó összetört szélvédőjére.

- Nem jól. Elájult, az arcát vér borítja, csak a testalkatából lehet megállapítani, hogy férfi, annyi seb van rajta. Nem mertem megmozdítani, féltem, hogy még nagyobb kárt teszek benne.

- Rendben, jól tetted, a telefonba úgy is azt mondták, hogy ne próbáljuk meg megmozdítani, mert még nagyobb baj lehet belőle.

Márkkal egy helyben álltunk és vártuk a mentőket. A torkomban egy óriási gombóc keletkezett és majdnem elkapott a sírás, amikor meghallottam a sziréna hangját.

A mentők villámgyorsan kiszálltak, egy odajött hozzám és Márkhoz, a többi pedig odament a sérült férfihez egy hordággyal. Óvatosan kivették az autójából és rátették a hordágyra.

- Van más sérült? - kérdezte sietősen a mentő, aki hozzánk jött.

- Nem, nincs – felelte kicsit idegesen Márk.

- Értem. Mindjárt itt lesz egy másik mentőautó, azt megvárjuk önökkel, utána nekünk mennünk kell.

- Miért jön még egy mentőautó? - kérdeztem remegő hanggal.

- Magukat is meg kell vizsgálni - mondta, majd azt követően megjelent a másik mentőautó.

- Viszlát - köszönt el sietősen a mentős, majd beszállt a mentőautóba, megvárta amíg a társai felteszik a sérültet a kocsiba, majd azonnal elindult, hozzánk pedig ismét odajött egy mentős.

Megkérdezte, hogy velünk történt- e valami, mire mi azt feleltük, hogy velünk nincs semmi baj, jól vagyunk és nem kell megvizsgálniuk, de azt mondták, hogy muszáj, utána odavezetett minket a mentőautóhoz. Elvégeztek rajtunk néhány vizsgálatot, majd azt mondták, hogy a biztonság kedvéért bevisznek minket a kórházba, hogy ott is kivizsgáljanak.

- Hogy történt az ütközés? - kérdezte az egyik mentős útközben.

- Mentünk, beszélgettünk, majd hirtelen belénk jött - mondta Márk.

- Csak úgy, a semmiből?

- Igen.

- Dudált?

- Nem, de miért kérdez ilyeneket? - kelt ki egy kicsit Márk magából.

- Mert ezek az információk fontosak lehetnek – mondta nyugodt, kiegyensúlyozott hangon a mentős. - Valószínűleg a rendőrségnek ezek után több dolga lesz, mint egy egyszerű karambolnál - gondolkozott hangosan.

- Tessék? Miért? - értetlenkedett Márk.

- Mert ilyen karambolnál két esetben nem dudálnak.

- Melyik az a két eset?

- Az első az, ha a sofőr részeg. A második az, hogy szándékosan ütközött nektek. Persze van, amikor ezek közül egyik sem igaz, de az esetek 60%-ban így szokott lenni. Vagy részeg, vagy szándékos. Ne tudjátok meg, hány szándékos karambolt láttam már és hány részeg sofőrt kellett gyomormosásra előkészítenem.

- Miért karambolozik valaki szándékosan? Abból nem csak annak lesz baja, akinek nekimegy, hanem saját magának is.

- Valóban. De tudod... - akadt meg a mentős.

- Márk - segítette ki Márk.

- Köszönöm! Szóval, Márk. Tudod, hogy mire képes az ember, ha valakit nagyon, de nagyon utál?

- Igen.

- Na, akkor ezért. Emiatt vannak szándékos karambolok.

Márk és a mentős beszélgetését hallgatva elgondolkodtam, hogy ki jöhetett nekünk? Vajon ismerjük? Ha igen, akkor ki az? Bármennyire is próbáltam kitalálni, hogy vajon ki lehetett az, nem jöttem rá. Mondjuk nem tudom, mit vártam. A gondolataimból Márk szakított ki.

- Minden rendben? - nézett rám, miközben szorosan átölelte a vállamat.

- Persze – mondtam alig hallhatóan, majd hozzábújtam Márkhoz. - Ne engedj el! - mondtam csukott szemmel Márknak.

- Soha! - ölelt meg szorosabban. 

Sziasztok! Ez a rész remélem, jobban tetszett! Igyekeztem kicsit izgalmasabbra írni.😊💙