Bexi-sorozat: Beki élete a műsor után

9.

"- Márk...Te velem képzeled el a jövődet?"

- Beka, ez milyen kérdés? - nézett rám értetlenül. - Persze, hogy veled képzelem el a jövőmet! - mosolygott rám, majd megsimította az arcomat, majd egy pillanatra láttam, hogy elgondolkodik valamin. - Azért... - akadt meg. - Azért kérdezted, mert Te nem velem képzeled el? - kérdezte végül keserű hangon.

- Nem, nem, dehogy is! - mondtam azonnal. - Én...Én csak attól féltem, hogy Te...Esetleg valaki mással képzeled el a jövődet, nem pedig velem...

- Beka, kincsem! Ez a leghülyébb dolog, amit valaha hallottam Tőled. Mi az, hogy Én mással képzelem el a jövőmet? Jól tudod, hogy nekem csak Te létezel - mosolygott rám újra, majd gyengéden megcsókolt.

- Márk! - szóltam Márknak, mert egy valami feltűnt az előző szavai között, ami melegséggel töltötte el a szívemet.

- Igen?

- Te az előbb azt mondtad, hogy "kincsem"? - néztem Márkra vigyorogva. Eddig sosem becéztük egymást, egyszerűen én Beka voltam, Ő pedig Márk, ezért is lepődtem meg egy kicsit, hogy hirtelen Bekából kincsem lettem.

- Beka, valami baj lehet a hallásoddal. Ne menjünk orvoshoz? - próbálta Márk komolyra venni a dolgot, de Én láttam rajta, hogy halványan elmosolyodik.

- Szerintem teljesen jó a hallásom.

- Nem hinném, mert félrehallod a dolgokat – nevetett fel halkan.

- Nem, nem! Tisztán hallottam, hogy kincsemnek szólítottál! - nevettem fel Én is, viszont egy kicsit hangosabban, mint Márk.

- Jól van, Beka. Megyünk a fülészetre - indította be a motort.

- Mi? De vásárolni jöttünk - értetlenkedtem nevetve.

- De nem jó a hallásod, úgyhogy minél előbb el kell, hogy vigyelek a fülészetre.

- Nem megyek a fülészetre! - ellenkeztem továbbra is nevetve.

- Nyugi, gyorsan kitisztítják a füledet és minden rendben lesz, nem fogsz félrehallani semmit – nevetett most már Márk is egy kicsit hangosabban.

- Te akkora egy...Mindegy. Menjünk vásárolni - hagytam a dolgot annyiban.

- Menjünk - csókolt meg Márk, amit azonnal viszonoztam.

Miután Márkkal sikerült szétszakadnunk kiszálltunk a kocsiból és elindultunk a bolt bejárata felé. Eszembe jutott, hogy Márknak ma valamikor be kell mennie a stúdióba. Nem akartam, hogy elkéssen, ezért megkérdeztem, hogy mikor kell mennie.

- Mikor kell menned a stúdióba?

- Uhh...Egy óra múlva - felelte, miután megnézte, hogy mennyi az idő. - Jól elszaladt az idő.

- Az biztos – mosolyogtam.

- Akkor gyorsan vegyük meg, ami kell, utána hazaviszlek és megyek a stúdióba.

- Ne! Ne kísérj haza, még a végén elkésel - ellenkeztem azonnal, mert nem hagyhattam, hogy Márk miattam késsen el.

- De nem hagylak itt!

- Márk, időben ott kell lenned! Nem késhetsz el miattam!

- Dehogynem!

- Nem, Márk! Te elmész a stúdióba, Én pedig beülök egy taxiba. Majd azzal hazamegyek.

- De-

- Nincs de! - szakítottam félbe Márkot azonnal.

- Ahj...Jó, de ígérd meg, hogy hívsz, ha hazaértél!

- Rendben, megígérem - öleltem meg Márkot, majd egy puszit nyomtam az arcára és elindultunk megkeresni egy bevásárlókocsit.

Miután találtunk kocsit elkezdtük belepakolni azokat a dolgokat, amik kellettek. Ez nagyjából háromnegyed órát vett igénybe. Amikor a kasszához értünk felpakoltuk a szalagra, majd fizettünk. Kivittük a kocsit, majd elkezdtünk táskákba pakolászni. Összesen három nagy táska lett tele. Amikor az utolsó táskába is bepakoltunk, hívtam egy taxit. Márk mindenképpen meg akarta velem várni a taxit, ezért addig maradt, ameddig meg nem jött, utána segített bepakolni a csomagtartóba.

- Ne felejts el hívni! - mondta Márk, majd hosszan megcsókolt.

- Rendben – viszonoztam a csókot, majd megöleltem Márkot. - Szeretlek – nyomtam egy puszit a szájára.

- Én is szeretlek - ölelt magához szorosan.

Miután sikerült nagy nehezen elbúcsúznom Márktól, beszálltam a taxiba és mondtam, hogy hova vigyen.

Amikor megérkeztünk a házunkhoz kifizettem az utat, majd a csomagtartóhoz indultam. Kivettem mind a három táskát, majd elindultam a kapu felé. A táskák nagyon nehezek voltak, ezért eléggé lassan haladtam. Kinyitottam a kaput, majd egyesével bevittem a táskákat. Amikor bezártam a kaput láttam, hogy még az ajtóig el kell jutnom, ezért kicsit fájdalmasan néztem a három telepakolt táskára. Végül erőt vettem magamon és szépen egyesével odavittem az ajtóhoz a nagyjából húsz kilós táskákat. Kinyitottam az ajtót, majd onnantól már csak toltam a táskákat, mert minden erőm elment már akkorra. Abban a percben megfogadtam magamnak, hogy többet nem veszek meg ennyi dolgot egyszerre. Miután kifáradva bejutottam a házba, ahol még mindig egyedül voltam elindultam a konyha felé, hogy kipakoljak, közben pedig felhívtam Márkot. A második csengésre fel is vette.

- Szia! - szóltam bele a telefonba, amit kihangosítottam.

- Szia! - szólt bele Márk is a telefonba. - Rendben hazaértél? - kérdezte kicsit aggódva.

- Igen, rendben hazaértem - nyugtattam meg Márkot.

- Oké - könnyebbült meg azonnal. - Beka, most mennem kell, de este megyek át, jó?

- Ne, ne gyere!

- Mi? Miért?

- Mert ma csajos este lesz.

- Csajos este?

- Igen. Evelin és Daniella itt alszik.

- Jaa. Rendben. Akkor majd holnap találkozunk.

- Igen.

- Akkor Én megyek. Szia Beka! Szeretlek.

- Én is szeretlek.

Miután letettük a telefont ráírtam Evelinre, hogy mikor jönnek. Azonnal érkezett is rá válasz. "Fél óra múlva indulunk." Visszaírtam, hogy várom őket, majd folytattam a pakolást.