22.

361 6 4
                                    

"Miután meghívtuk a csapatot, kisvártatva csengetett valaki, amit eléggé furcsálltam, mert akkor telt nagyjából tíz perc, a mi házunk meg még kocsival is több, mint tíz percre van a többiektől."

- Ez meg ki lehet? - tettem fel magamnak a kérdést hangosan.

- Ilyen hamar ideértek volna? - kérdezte Márk is.

Elindultam az ajtó felé, Márk pedig követett. Miközben mentünk, hallottam, hogy az illető ismét csenget, ezért kicsit sietősebbre vettem a tempót, Márk pedig továbbra is árnyékként követett. Odaértünk az ajtóhoz, Márk viszont az ajtó mellé állt, hogy ne vegyék őt észre, de ha valami baj történne, akkor azonnal közbe tudjon avatkozni.

Ismételten csengettek, mire kinyitottam az ajtót, majd, amikor megláttam, hogy ki csengetett, azonnal megfagyott bennem a vér. Két emberrel találtam szembe magamat. Az egyik nem volt más, mint Regina, Geri nővére, a másik pedig az anyukája, Eszter. Mondanom se kell, Márk azonnal észrevette, hogy van valami, de mielőtt bármit is tehetett volna, alig észrevehetően intettem neki, hogy nyugi, minden oké, mire halványan bólintott egyet és úgy döntött, inkább hallgatózik.

- Sziasztok! - köszöntem végül, mert kicsit kínosnak éreztem, hogy csak úgy állunk és nézzük egymást.

- Ó, igen. Szia, Beki! - ölelt meg Regina.

Azt hiszem, itt az ideje, hogy meséljek egy kicsit Regináról és Eszterről. Tehát: Regi Geri nővére, mint azt már mondtam. Ha jól emlékszem, akkor két év van köztük, bár nem vagyok már benne 100%-ig biztos. Szóval, amikor még együtt voltam Gerivel, akkor sokat jártam fel hozzájuk, mert anyu ugyebár már akkor se bírta őt, így, amikor például sokáig esős idő volt, akkor azt csináltuk, hogy én átmentem Geriékhez. Viszton Geri családja annyira megkedvelt, hogy egyre többet hívtak át magukhoz, egyre többet aludtam náluk. Szinte a második otthonom volt az ő házuk. Eközben nagyon jó kapcsolatba kerültem a családjához, egyre jobban megkedveltük egymást, és a családján belül két emberhez nagyon közel kerültem. Ez a két ember Eszter és Regi volt. Esztert szinte a második anyukámnak tekintettem, ő pedig a harmadik gyerekének. Nagyon megszerettem, különösen azért, mert igaz, hogy anyuval is tudtam beszélni Geriről, de mivel ő nagyon nem kedveli őt, nem akartam róla beszélni. Így maradt Eszter. Eleinte nagyon furcsán érintett az a dolog, hogy amikor összevesztem Gerivel, akkor a saját anyjának sírtam el, hogy mekkora egy szemét, és hogy mennyire utálom, amikor ilyen, meg olyan. Az ember azt hinné, hogy egy anya mindig kiáll a gyereke mellett, bármiről is legyen szó. Nos, ennek egy része igaz is, de van olyan, amikor egyszerűen be kell látnia egy anyának is, hogy a gyereke mekkora egy paraszt. Hát, mit ne mondjak...Eszter elég gyakran belátta, hogy Geri mekkora egy paraszt.

Kis részlet a múltból

- Geri, lehet egy kérdésem? - kérdeztem.

- Mi? - nézett rám kíváncsian.

- Szerinted...Ha jelentkeznék erre a...Pop/Rock sztár leszek! műsorra. Akkor lenne esélyem a győzelemre? - néztem mélyen a szemébe, majd azt láttam, hogy elneveti magát.

- Mindig is tudtam, hogy jó a humorod, de azt nem, hogy ennyire – nevetett hangosan.

Nagyon rosszul érintett, hogy Geri ennyire nem hisz bennem. Felálltam, elindultam az ajtó felé, erőszakosan kinyitottam, majd kimentem és becsaptam magam mögött. Amint becsapódott az ajtó, elkezdtek potyogni a könnyeim.

- Haló? Mi volt ez? Beki? - keresett meg, majd jött oda hozzám Eszti. - Mi a baj, kincsem? Mi történt? - simította hátra a hajamat, majd bevezetett a konyhába, leültetett a székre és hozott nekem egy pohár vizet, majd ő is leült. - Már megint Geri? - nézett Geri szobájának ajtajára bosszúsan, ahonnan még mindig lehetett hallani a nevetést.

- I-igen... - mondtam rekedt hangon.

- Mit csinált az a félkegyelmű kölyök már megint?

- Hát... - töröltem le a könnycseppjeimet, majd belenéztem a szemébe és elmeséltem neki, hogy mi történt. - Szóval...Ennyi - fejeztem be. - Tudom, hogy nem vagyok egy nagy szám, meg semmi, de...Azért reméltem, hogy egy kicsit bíztatni fog vagy legalább csak annyit mond, hogy "Kicsim, ne haragudj, de szerintem nem igazán lenne esélyed a győzelemre. De, ha meg szeretnéd próbálni, akkor tudd, hogy én itt vagyok és támogatlak, ahogy csak tudlak." Mindenre számítottam, csak erre nem – mondtam, miközben ismét legördült egy nagy könnycsepp az arcomon.

- Hé, hé! - fogta meg a kezemet Eszti. - Ezt most azonnal hagyd abba! - nézett rám szigorúan. - A seggfej fiam nem érdemli meg azt, hogy sírj érte! Igazából azt sem értem, hogy miért vagy még vele együtt. Én az anyja vagyok, de képtelen vagyok elviselni őt - mondta teljesen komolyan, mire elnevettem magamat. - Na, ez a beszéd! - mosolygott rám. - Ne sírj emiatt a köcsög miatt! Egyébként szerintem érdemes lenne megpróbálnod ezt a valamit.

- Pop/Rock sztár leszek! - mondtam nevetve.

- Na, arra!

- Hát...igazából nem akarok jelentkezni, csak kíváncsi voltam, hogy Geri szerint érdemes lenne-e.

- Hát jó...Te tudod – emelte mindkét kezét magasba, ezzel jelezve, hogy ő elmondta a véleményét, ettől kezdve az én dolgom.

Vissza a jelenbe

Szóval igen...Eszter mindig az én pártomat fogta. Regina szintén. Igazából Regi volt akkoriban a legjobb barátnőm, de a kapcsolatunk véget ért, amikor szakítottunk Gerivel. Nem tudom, miért nem beszélgettünk utána, de mondjuk nem is lett volna időm rá. Akkoriban még Antira se volt mindig időm, nemhogy másokra. Eszterrel még néha-néha összefutottam a boltba, meg itt-ott, de vele is megszakad a kapcsolatunk.

- Szia, Beki! - ölelt meg Eszti is.

- Egy öt percre bejöhetnénk? - kérdezte Regi.

- Persze, gyertek csak – beengedtem őket, majd amikor beléptek az ajtón, meglátták Márkot. Hupsz...Róla meg is feledkeztem.

- Nagy Márk? - csillant fel Regi szeme, amint realizálta, hogy épp kivel áll szemben.

- Mi? Mit mondtál, lányom? Nagy Márk? - csillant fel Eszter szeme is abban a pillanatban.

- Ó, igen! Ő itt Márk a-

- Nagy Márk vagyok, tinisztár, az év felsőteste, a Hullócsillag meg egyéb daloknak az előadója, nem mellesleg pedig Beka barátja - nyújtotta jobb kezét feléjük.

- Igen, igen, tudjuk! - mondták mosolyogva. - Nagy rajongóid vagyunk!

- Nádorné Hamvasi Eszter – fogott kezet Eszter Márkkal.

- Nádor Regina – fogott vele kezet Regi is.

A nevek hallatán Márk furcsán nézett rám, de legyintettem felé és suttogva mondtam neki, hogy őket bírjuk. Nem nézte jó szemmel, de elfogadta.

Bevezettem Esztert és Reginát a konyhába. Miközben mentünk, állandóan beszélgetésbe akartak elegyedni Márkkal. Amikor elértünk a konyháig, már mindkettőjüknek volt egy-egy aláírása és egy közös képe Márkkal.

Mindannyian leültünk az asztal köré, majd megkérdeztem tőlük, hogy mi ügyben jöttek. 


Sziasztok! Remélem, tetszett ez a rész!😊 Remélem, nem rontottam el teljesen ezzel a "vissza a múltba" dologgal. Kérlek, írjátok le a véleményeteket a részről/könyvről! Mindent elfogadok. Hideget-meleget egyaránt.🥺💙 (elnézést kérek az esetleges hibákért)

Bexi-sorozat: Beki élete a műsor utánWhere stories live. Discover now