Bexi-sorozat: Beki élete a műsor után

20.

"- Igen – mondta ő is mosolyogva, majd megfogta a derekamat, közelebb húzott magához és szorosan átölelt.

Így álltunk addig, amíg meg nem jött a taxi, ami nagyjából öt perc volt." Amikor megékezett a taxi, Márkkal szétrebbentünk és elindultunk a jármű felé. Odaértünk az ajtóhoz, aztán Márk kinyitotta, majd előre engedett. Beültem a kocsiba, majd megvártam, amíg Márk is beszállt, utána mondtam a címet, és kisvártatva elindultunk.

Az utat csendesen, gondolkodva töltöttük. Egyikünk se szólt a másikhoz, csak egyetlen egyszer volt egy kis "beszélgetés" a sofőr és Márk között, ami annyi volt, hogy a sofőr kért egy aláírást Márktól, a kislányának, aztán ismét beállt a csend.

- Megérkeztünk - szólt a sofőr.

Márk kifizette az utat, majd megköszöntük, hogy ilyen későn is fuvarozott minket.

- Ugyan, ne hülyéskedjetek! - mondta mosolyogva a sofőr. - Én meg az aláírást köszönöm! - pillantott hálálkodva Márkra.

- Ugyan, ne hülyéskedjen! - válaszolt Márk mosolyogva, mire halk nevetést hallatott a sofőr.

- Na, szép estét nektek! Sziasztok! - köszönt el a sofőr, majd szinte azonnal el is hajtott.

Márkkal ezután egymással szemben álltunk szótlanul, ami egy idő után már kezdett egy kicsit kínos lenni, így megtörve a csendet és véget vetve a kínos szituációnak, mondtam, hogy menjünk be, mert anyu biztos, hogy ránk vár, addig nem alszik el, amíg nem tud minket otthon. Márk ezen halványan elmosolyodott, majd megfogta a kezemet és elindultunk. Kinyitotta a kaput, majd előreengedett. Ekkor ismét felötlött bennem az a kérdés, ami múltkor, Karintiába.

- Márk, emlékszel arra, amikor elkocsikáztunk Karintiába? - tettem fel a költői kérdést.

- Persze, miért? - kérdezte halkan.

- Akkor, amikor abban az óriási viharban kiszálltál a kocsidból és udvariasan kinyitottad nekem az ajtót, akkor kérdeztem tőled valamit. Sietnünk kellett, ezért nem adtál rá választ, utána meg teljesen megfeledkeztünk róla - idéztem fel a pillanatot, közben pedig beléptem a kapun.

- Mi volt az a kérdés? - kérdezte, miközben bezárta a kaput.

- Az, hogy mikor lettél ilyen udvarias? - kérdeztem mosolyogva.

- Hát, Beka... - kezdte mosolyogva. - Attól tartok, most sem fogsz rá választ kapni – mondta, majd nyomott egy puszit az arcomra.

- Ne már! - mondtam nevetve. - Pedig nagyon szeretném tudni! - néztem bociszemekkel Márkra.

- Beka, ezt most azonnal hagyd abba! - nézett félre azonnal.

- Mit? - kérdeztem érdeklődve, mintha nem tudnám, miről beszélne, közben továbbra is bociszemekkel fürkésztem Márk arcát.

- Tudod, te! - mondta, még mindig kerülve a tekintetemet.

- Hmmm... - hagytam abba, majd elgondolkodva néztem magam elé, miközben megálltunk az ajtóban. - Csak nem a bociszemem a gyengéd? - kérdeztem vigyorogva, majd kezeimet Márk nyaka köré fontam és ezáltal közelebb is kerültünk egymáshoz.

- Beka, nekem nincs gyengém - mondta magabiztosan, mire ismét úgy néztem. - De ezt attól még hagyd abba! - mondta nevetve, majd a számra nyomott egy gyors puszit, utána kicsit távolabb ment tőlem, kinyitotta az ajtót, de ezúttal nem engedett előre, hanem mosolyogva bement. - Látod, Beka? - tárta szét a karjait. - Nem vagyok udvarias – mosolygott.

- Uhum – forgattam mosolyogva a szemeimet, majd én is beléptem az ajtón.

Elindultunk, majd meghallottam anyu hangját. Odajött hozzánk, tetőtől-talpig végig mért mindkettőnket, hogy nem esett-e bajunk, majd miután látta, hogy nincs miért aggódnia, felparancsolt minket a szobámba, hogy pihenjünk, holnap majd részletesen kikérdez minket, egyelőre megelégszik azzal, amit Körte mondott. Persze, tudhattam volna, hogy anyu és Körte már beszéltek egymással. Jó gyerekek révén szót fogadtunk anyunak és felmentünk a szobámba.

Amikor beértünk, mondtam Márknak, hogy gyorsan elmegyek tusolni, majd összeszedtem a pizsimet és elindultam a fürdőszoba irányába.

Tényleg nagyon gyors voltam, mert nagyjából öt perc alatt kész is lettem a tusolással. Megtörölköztem, felvettem a pizsimet, majd gyorsan fogat is mostam. Szerintem maximum tizenöt percet lehettem a fürdőszobában.

Amikor mindennel kész lettem, lekapcsoltam a villanyt és kiléptem a fürdőből. Halkan, hogy senkit ne keltsek fel, aki éppen alszik elindultam a szobámba. Benyitottam, majd meglepve láttam, hogy Márk az ágyamon fekszik és alszik. Úgy látszik, kikészítette ez a nap. Lekapcsoltam a villanyt, odamentem az ágyamnak annak oldalára, ahol Márk feküdt, majd betakartam. Ezután megkerültem és befeküdtem Márk mellé. Amint én is betakartam magamat, arra lettem figyelmes, hogy Márk karjai között vagyok. Nem tudtam, mikor ölelt át, de örültem neki. Mivel nekem is eléggé hosszú napom volt, szinte engem is azonnal elnyomott az álom. 

Sziasztook! Tudom, hogy régen volt rész, és ez is eléggé rövid lett, de most, hogy itt a szünet, megpróbálok hosszabb részeket is hozni! Azért remélem, tetszett, kérlek, írjátok le a véleményeteket!🥺💙

 (az esetleges helyesírási hibákért elnézést kérek😅)