8-as számú - Number Five ff. /Befejezett/

12. rész- Bocsánat!

------My Type - Saint Motel------
------Aidan Gallagher - I Love You------

Reggel Lizzy Ötös féltő karjaiban ébredt. A lány csak nézte, ahogy mellette szuszog és esze ágában sem volt elengedni. Egy idő után Liz óvatosan kibujt a fiú öleléséből és gyorsan elment letusolni, mikor végzett és már fel is öltözött, készített két bögre kávét, majd elkezdte ébresztgetni a még mindig az igazak álmát alvó Ötöst. Bemászott hozzá a takaró alá és teljesen meztelen hasára feküdt, s finom puszikkal ébreszteni kezdte.

— Hé, kicsim, ideje felkelni! — A lány vidám mosollyal az arcán simogatta szerelme mellkasát.

— Csak még öt perc. — Ötös kezeit a szeme elé emelte, így eltakarva a nap első sugarait. — Tegnap kifárasztottam magam, de ha akarod, megismételhetjük.

— Most? — 8-as értetlenkedve nézett az alatta fekvő fiúra.

— Aha. — Ismét egy perverz vigyort húzott az arcára, s végig simította hosszú ujjait a lány hátán, végül pedig belemarkolt a fenekébe.

— Biztos, hogy nem! — Liz lesöpörte magáról Ötös karjait, majd felállt és kezeit nyújtotta, hogy felsegítse. — Még a tegnapit sem pihentem ki. Inkább gyere, csináltam kávét. Öltözz fel! — Ezzel mindketten kisiettek a szobából és leültek reggelizni.

— Hercegnőm, érdekel mit találtam ki tegnap, mármint rájöttem, hogy kik azok az emberek, akik felelhetnek a világvégéért. — A fiú hangjából büszkeség áradt, mint aki jól végezte dolgát, de Liznek valahogy nem tetszett mindez, tudván, hogy báttya gyakran eszel ki felelőtlen terveket.

— Kik? Többen vannak? — 8-as kissé kritikusan állt ehhez az egészhez. — És mit akarsz velük csinálni?

— Majd mindent elmondok, csak menjünk vissza az akadémiára. — Ötös ezzel lezárta a beszélgetést és folytatta rántottája elfogyasztását, közben mindvégig a szorosan mellette ülő Lizzy combját markolászta. A lány csalódott arccal reggelizett meg. Gyorsan elkészülődött, ruhájának egy fehér alapon lévő, piros virágmintás szoknyát és egy fekete farmerdzsekit választott.

Ötös már kint az autónak dőlve lapozgatta a telefonján megnyitott alkalmazást, míg 8-asra várt, mikor Liz is kiért, eltette a kis fekete tárgyat, szorosan a lány elé lépett, átfonta karjaival a derekát, magára húzta, majd egy csókot lehelt ajkaira. Lizzyt ekkor ugyanaz a kellemes borzongás fogta el, mint mindig mikor a fiú érintését érzi a bőrén.

— Csinos vagy! — Ötös a lány hosszú, egyenes hajtincseit a füle mögé tűrte, mivel valahogy mindig az arcában kötöttek ki. — Indulhatunk?

— Igen!

A két fiatal beült a kocsiba és egyenesen a régi házokhoz hajtottak. Mikor beléptek a hatalmas előszobába, senkit sem láttak. Liz kicsit fucsállta, hogy senki sincs otthon, ilyenkor mindig zajos szokott lenni, de most semmi, bár túl nagy jentőséget nem tulajdonított neki, leginkább örült, hogy testvérei nem rohanják egyből le.

— Gyere Lizzy, a szobámba! — A fiú csuklón ragadta a bámészkodó lányt és maga után húzta, egyenesen fel a nagy és régi lépcsőn, ami arra a folyosóra vezette, mely a hálószobákkal szemben volt. Beérve Ötös kis „barlangjába" bezárta maguk mögött, 8-ast pedig leültette az ágy szélére míg ő magyarázott. — Látod ezt a sok számolást?! — Végig mutatott a falon, mely tele volt fehér krétával írt számolások és műveletek rengetegével. A tegnapi nap folyamán dolgozta ki ezeket. — Ez egy valószínűségi térkép, ez mutatja meg, hogy kinek a halála a kulcs. Négy emberre szűkítettem, a haláluk megakadályozhatja a világvégét.