8-as számú - Number Five ff. /Befejezett/

1. rész- Ötös eltűnése

-----Woodkid - Run Boy Run------
------James Young - Infinity------
------Weathers - I don't Wanna Know------

~17 évvel korábban~

Ötös, mint minden vacsoránál a kést az asztalba vágta, majd felállt.

— Utazni akarok az időben! — Mondta a fiú, magabiztos hangon. Apja, bár erről hallani sem akart, Ötöst ezt nem érdekelte, újra és újra hajtogatta.

8-as számú, azaz Elizabeth szíve hevesen vert. Mindig is félt, hogy testvére elmegy és nem tér többé haza. Ötös volt az egyetlen, akiben Lizzy megbízott.

— Nem mehetsz sehová! Azonnal ülj vissza a helyedre és fejezd be a vacsorát! — Reginald halál nyugodtsággal beszélt, bár fia felelőtlen vágyai és heves természete sokszor nehéz apai helyzetekbe kényszerítette.

Mindig óva intette Ötöst az időben való ugrálástól, tudta, hogy ez nagyon veszélyes és fia még semmit sem tapasztalt meg az erejéről. Még sokat kell tanulnia, de ezt a fiú sohasem értette, mindig is úgy tartotta, bár ő tizenhárom éves, többre is képes, mersze viszont sosem volt megtenni, pontosan tudta, hogy ez most nem egy egyszerű térugrás lesz. Reginald szavai mindig mély nyomot hagytak a lelkében. Annak ellenére, hogy megvetette és haragudott rá, mégis csak az apja volt és vágyott az elismerésére, mindennél jobban. Talán ez volt az oka, hogy úgy bizonyítani akart, neki ez is megy és többet tud, mint testvérei, de hallgatni kellett volna apja minden egyes mondandójára, sőt mindenkinek hallgatnia kellett volna rá. Így talán annyi, de annyi felelőtlen és hülye döntéstől megóvhatta volna gyerekeit, és mégis, amit azon a napon Ötösnek mondott, az megváltoztathatta volna az életét, ha hallgat rá, ami így hangzott: „Az időben való utazás olyan, mint mikor vakon a fagyos víz mélyére merülünk, majd makk ként bukkanunk a felszínre". A fiú fiatal elméje akkoriban ezt a mondatot annyira megfoghatatlannak érezte, nem értette pontosan meg a jelentését, lehet ez volt az oka, hogy nem izgatta különösebben az utazással járó számtalan veszély.

Lizzy csendben figyelt. Tudta, ha testvére valamit a fejébe vesz, akkor azt meg is teszi, bármi áron és ehhez senki engedélyére nincs szüksége. A lány tökéletesen egyet értett apjával, most neki adott igazat. Sokat volt Regginald mellett, látta, hogy amit mond az úgy van, bölcsebb és idősebb gyerekeinél, olyan dolgokat élt át, amit ők el sem tudnak hinni. Ötös viszont önfejű, nem törődik mások véleményével, de Liz szerette, nem akarta elveszíteni a legjobb barátját, bár ő maga sem értette, hogy miért van folyton vele, annyira különböznek, de mégis, neki szüksége van a báttyára. A lány keze remegett az idegtől, érezte, hogy most mi fog történni ezután.

A többieket nem foglalkoztatta ennyire öccsük újabb szeszéje. Pontosan tudták, hogy milyen, mindig talál valamit, amivel kiboríthatja apjukat. Nem ez volt az első, hogy valami badarságot eszelt ki.
Ötös jól tudta, hogy mire gondol most mindenki, szinte már érezte bőrén testvérei megvető pillantásait, amelyek, mint egy kés, felsértik a testét. De ő komolyan gondolta, nagyon is. Ekkor meghallotta, hogy Diego felsóhajt, majd egy unott szemforgatás közepette ezt mormogja el az orra alatt: — Úgy sem meri! — Ezzel már tért is vissza vacsorája elfogyasztásához.

A fiúnak csak ennyi kellett. Tétovázása azonnal elszállt, majd sietősre vette az utat. Kirohant a bejárati ajtón, azután pedig a fekete vaskaput kilökve maga elött haladt tovább.

8-as gondolkodás nélkül a bátyja után futott. Hallotta, hogy apja a nevüket kialtja, és hogy azonnal menjenek vissza. Persze Lizzy ezzel mit sem törődve szaladt Ötös után. Mindig is gyorsabb volt a fiúnál, így még az utolsó pillanatban elkaphatta a karját, mire testvére megfordult. A lány ezzel átkarolta a hasát és fejét a mellkasába fúrta. Majd halk, rémült hangon, könnyeit visszatartva megszólalt.