8-as számú - Number Five ff. /Befejezett/

5. rész- Az ebéd

-------Bruno Mars – Uptown Funk------
------Lilly Wood & The Prick and Robin Schulz – Prayer In C------
------Seathers – I’m not okay------
 
Ötös hazavitte Lizt, aki csendben kiszállt a furgonból, majd beballagott a házba, ott hagyva ezzel a fiút. Látta, hogy a lánnyal nincs minden rendben, így hát bezárta a lopott kocsi ajtaját és utána sietett.
 
— Hé, Lizzy, minden rendben? — 8-as úgy tett, mintha nem is hallaná testvérét, ezért mikor a fiú utolérte, megragadta csípőjét, majd maga felé fordította, szorosan magához húzta és két karját körbe fonta a lány derekán. — Minden rendben? — Ismételte el Ötös a kérdést.
 
— Igen, vagyis csak nem hittem, hogy ha valaha is újra találkozunk, ilyen dolgokkal kell majd foglalkoznunk, mármint ez a világ vége meg minden, olyan mintha megint gyerekek lennénk és apa parancsait teljesítenénk. — Liz az előtte álló mellkasába fúrta a fejét és egy könnycsepp folyt végig az arcán.
 
— Ne, ne sírj! Ha nem akarsz segíteni kiszállhatsz, én pedig visszamegyek az akadémiára. — Ötös lesütötte csodás smaragd szemeit, nem szeretett volna visszatérni régi otthonába. Élvezte az együtt töltött időt azzal, akit még magánál is jobban szerezett. Viszont nem akart a lány terhére sem menni, vagy olyan dolgokba kényszeríteni, amihez semmi kedve.
 
— Nem, segíteni szeretnék és azt, hogy maradj! — Liz ekkor már nagyon erősen szorította a báttya mellkasát, félve attól, hogy ismételten elveszítheti és még egyszer már nem kapja vissza.
 
— Jó, maradok, egy feltétellel! — A fiú feltételeket szabott az ott maradásáért cserében, pedig jól tudta, hogy őt sem kellene kétszer megkérni, hogy ne távozzon. — Ha ma én főzhetek.
 
— Hát… Nem is tudom… Ötös, tisztában vagy vele, hogy azt hogyan kell? — 8-as elhúzta a száját, visszaemlékezve, mikor testvére efféle próbálkozásai gyerekkorukból és annak sosem lett jó vége. — Még egy szendvicset sem vagy képes normálisan elkészíteni.

— Auuu! Ez most fájt — Ötös elengedte a húgát, majd hátat fordított neki kezeit karba téve, így jelezvén, hogy megsértődött. Persze csak eljátszva, igazából sohasem tudott volna haragudni a drága Elizabethjére.
 
— Bocsi, bocsi — A lány hátulról átölelte báttyát. Liz nem látta, de a fiú elmosolyodott az érinésétől. Ez az egy érintés több melegséget adott neki, mint amennyit egész életében kapott a családjától. — Nekem még úgy is le kell adnom két cikket holnapig és gondolom a délutánunk elég sűrű lesz, szóval megengedem, hogy a konyhámban tevékenykedj. — Liz már indult is a szobájába.
 
— Köszönöm, bizalmad meghat! — Ezzel Ötös lovagokat megszégyenítően meghajolt, amivel sikerült 8-as arcára némi vidámságot csempésznie. Régebben, mikor rossz kedve volt valamelyiküknek csak elmentek a helyükre egy csomó képregény társaságában és olvasás közben kiadtak magukból minden szomorúságot.

~17 évvel korábban~
 
Regginald egy újabb sikeres bevetés után Ötöst szidta. Testben és lélekben tizenhároméves fiúnak mindig is nehéz volt csapatban dolgozni, egyedül Liznek segített, éppen azt mutatta meg neki, hogy hogyan tudja megvédeni magát, ha nincs nála fegyver. Nagyon nem tetszett neki apja döntése, hogy 8-as is minden küldetésüknél ottvan, bár erejét a lány nem használhatta, féltette és éppen ezért tanította önvédelemre. Mikor apja befejezte a fiúhoz intézett szónoklatát, felküldte a szobájába gondolkodni. Szerintem nem kell mondanom, hogy abból a nagy töprengésből mi lett. Ötös kiviharzott Reggi irodájából egyenesen arra az emeletre, ahol a gyerekek szobája volt, bement a sajátjába, majd jól bevágta maga mögött az ajtót, hátha attól dühe csillapodik, pár másodperccel később egy halk és bizonytalan kopogás ütötte meg a fülét.
 
— Nem érdekel! — Kiabált ki mogorván és duzzogva Ötös.
 
— Liz vagyok! — Kapta a választ.

— Oh, Lizzy, gyere be! — Amint meghallotta a lány nevét, hangja megenyhült és már el is felejtette, hogy kire és miért haragudott. Mikor 8-as belépett a szobába, egy rakat képregényt tartott kezében, amitől a fiú vidáman felnevetett, hisz ez annak volt a jele, hogy el kell menniük a kedvenc tölgyfájukhoz. Felpattant az ágyról és már indult is húga után a lehető leghalkabban, nehogy valaki meghallja őket.
 
~A tölgyfánál~
 
— Ötös, kérdezhetek valamit? — Liz úgy tette fel ezt a kérdést, mintha bűn lenne kérdezni. Még mindig a puha füvön hasalt, közben a fiú kedvenc irományát lapozgatta. Az őszi szellő lágyan simogatta a hosszú zoknival fedett lábát, amibe egész teste kellemesen beleborzongott.
 
— Persze, bármit! — Ő sem nézett fel az olvasmányból.
 
— Min vesztél össze apával? — Erre a fiú a lány felé kapta a fejét, amitől azonnal megválaszolta 8-as kérdését. — Miattam, ugye? Mert nincs képességem és te csak segíteni akartál nekem. — Liz szemében könnyek gyűltek. Sosem bírta elviselni, ha valamelyik testvére miatta kerül bajba, főleg, ha a legjobb barátjáról van szó. A lány feltápászkodott a földről, majd elviharzott, hátrahagyva maga mögött Ötöst, aki csak némán hátra dőlve ujjaival beletúrt barna tincseibe, s csak figyelte, ahogy húga szép lassan eltűnik a szeme elől. Ez volt az utolsó alkalom, hogy a két gyerek együtt nézegették kis könyveiket az öreg tölgyfa alatt. Ötös másnap elment a jövőbe és csak sok-sok év után láthatták újra egymást…
 
~Napjainkban~
 
Lizzy éppen végzett a munkájával, mikor meghallotta a fiú mély hangját. -Gyere szépségem! Kész az ebéd. -Megint az a lemoshatatlan vigyor ült ki az arcára.
 
— Szépségem? — Ismételte 8-as az imént elhangzott szót. — Komolyan mondom egyre jobb becenevek találsz ki. — A lány ezzel leült testvére mellé egy szemforgatás közepette. Nem tudta eldönteni, hogy komolyan gondolta-e, vagy csak viccnek szánta.

— Jó étvágyat, Lizzy! — Ötös direkt kihangsúlyozta csak azért, a lány nevét csak, hogy ezellen ne legyen semmi kifogása.
 
— Köszi! Neked is! — Liz beleharapott az Ötös által készített pizzába. — Nem is olyan rossz, csak egy kicsit még meleg. — Majd a lány még egyet harapott az ételbe.
 
— Ezt bóknak veszem. — Vigyorgott még jobban a fiú.
 
— Annak szántam. Amúgy… Hogyan fogod megszerezni az információkat a szemről, mármint, ha elsőre nem ment, akkor kétlem, hogy másodjára menne. — 8-as szemében kétely gyűlt testvére megkérdőjelezhető tervével kapcsolatban.
 
— Emiatt ne aggódj, már kitaláltam valamit! — Ötös érdektelenül megvonta a vállát, mintha természetes lenne az elképzelése, majd folytatta ebédjét.
 
— És hallanom is szabad vagy megtartod magadnak? — A lány ekkor már karba tette a kezeit, majd egy megvető pillantást vetett testvérére. — Mindig ezt csinálod, soha nem mondasz el semmit. — Hangja egyre dühösebbé vált. Vagy azt gondoltad, hogy időközben kitalálom?
 
— Olyan okos vagy, pontosan ezt terveztem, majd előbb-utóbb rájössz… — A fiú még mindig vigyorgott húga cukkolásán.
 
— Ötös, megütlek! — Fenyegetőzött Liz.
 
— Jó, jó, elmondom! Csak most együnk. — Ezzel a fiúnak sikerült megnyugtatnia 8-ast és ezután csendben folytatták pizzájuk elmajszolását.
 
~Az akadémián~
 
Luther és Allison új nyomokra bukkantak. Egy régi kazetta megváltoztatott mindent. A szőke férfi elképzelése beigazolódni látszott, az apjuk tényleg nem szívrohamban hunyt el. A régi felvételen éppen a mindig vidám robot édesanyjuk egy csésze teát adott az idős úrnak, majd Reggi pillanatokkal később holtan esett össze, a nő megragadta a férfi monokliját és mintha mi sem történt volna, kisétát a szobából.
 
— Ezt a többieknek is el kell mondanunk, hívd őket a nappaliba! — Utasította 1-es a mellette álló húgát. A barnabőrű nő egyből megkereste a testvéreit és családi gyűlést hívtak össze.

— Na, szóval találtunk valamit. — Luther elmondott mindent, amit néhány perce a videófelvételen láttak 3-massal, hogy Grace miként végzett az idős nevelőjükkel. — Fáj ezt kimondanom, de nincs más választásuk, ki kell kapcsolnunk! Anya már nem a régi.
 
— Ez badarság! Nem csinálhatsz vele semmit, vannak érzései! — Diego hevesen ellenkezett, mindig is Grace segítette őt mindenben, egyetlen volt, akit feltétel nélkül tudott szeretni és ő volt, aki anyuk helyett anyuk volt, régen is mindent megtett értük és nem cselekedhetnek vele semmit, hiszen ő ugyanúgy a család tagja.
 
— Jó, akkor szavazzunk! — Ajánlott kompromisszumot Allison. Ezt az ötletet mindenki elfogadta, bár kissé vonakodva.
 
— Hol van Ötös és Lizzy? Ők is kellenek! — Kiáltott fel idegesen 2-es, abban a reményben, hogy kettőjüknek van egy kis esze és nem hagyják anyukat meghalni.
 
— Akkor majd én megkeresem őket. — Luther az ajtó felé vette az irányt és már majdnem sikeresen ki is ért rajta, ám ekkor Klaus nem éppen józan hangja ütötte meg a fülét.
 
— Várjál már testvér, én is veled tartok!
 
— Na azt már nem! — Tiltakozott a szőke férfi.
 
— Jó lesz! Mint a régi szép időkben, 1-es és 4-es újra együtt.
 
— Oké, de ha még egyszer megszólalsz, kiteszlek a rendőrség elött és ott hagylak! — Luther ezzel megragadta Klaus vállát és maga után rángatta.
 
------1324------