8-as számú - Number Five ff. /Befejezett/

16. rész- Végre otthon!

------Edward Sharpe & The Magnetic Zeros - Home------

Lizzy már egy órája a konyhában ücsörgött, várva, hogy Ötös utána menjen, de a fiú már rég elment, hátrahagyva szerelmét. 8-as szomorkásan főzte le a reggeli kávét, bát tudta 'legalábbis sejtette', hogy Ötös nincs a szobájában, mégis két bögre fekete italt készített, majd bement a hálóba, szinte meg sem lepte az egyedüllét, vett egy mély levegőt, s egy keserves sóhaj közepette kifújta tüdejéből. Tétovázásra mégsem volt ideje, gyorsan felöltözött és már indult is az akadémiára, hátha ott van a báttya. Nagy sebességgel beviharzott a hatalmas épületbe, ahol testvérei -persze Vanya kivételével- egy fölköz alakban álltak a nappali kellős közepén.

— Liz, pont téged akartunk hívni! — Örvendezett Luther eme szerencsés véletlennek. — Gyere, családi tanács! De hogyhogy itt vagy, valami gond van?

— Ja, nem, semmi, vagyis nem tudom hol van Ötös és féllek baja esett. — A lány idegességében barna hajtincseit csavargatta remegő ujjaival, rájőve arra, hogy szerelme nincs itt. Borzasztó dühös volt, de ezt az érzést elnyomta valami más, az aggódás.

— És gondolod, hogy az akadémián van?! — Diego csak egy megvető pillantással jutalmazta húgát, majd folytatta. — Már megbocsájts, de mióta visszajött, minden idejét veled töltötte. — A férfi egyik kezével kését dobálta, s háttal a falnak támaszkodott, közben a 8-as reakcióját pásztázta, kit már egyre jobban kezdett eltölteni a harag és a kétségbe esés.

A lány nem válaszolt bátyjának, helyette inkább magáét kezdte el ecsetelni. — Azt mondta van valami terve, de az kockázatos...

— Nekem is említett valami ilyesmit, aztán csak úgy eltűnt. — 1-es egyetértően bólogatni kezdett. Visszaemlékezve a pár órával ezelőtti találkozásukra Hazellel és Cha-Chaval. — És van még valami. Ötös szerint pár nap és világvége.

— Most, hogy mondod... Tényleg beszélt hasonlóról. — Klaus zavarában felnevetett, majd megvakarta a tarkóját, s bájosan vigyorgott, mint akiken sikerült valami értelmeset kommentálnia.

— De bízhatunk benne? Nem tudom, hogy feltűnt-e, de Ötös kicsit... — Allison csak ujjával megkocogtatta fejét, így jelezve, hogy öccsük kissé dilis.

— A mi kis flepnisünk. — 4-es az szívéhez tette jobbkezét, majd poharába kortyolt, azon ábrándozva, hogy nincs még egy olyan család, mint az övé, s semmi áron le nem cserélné őket.

— Klaus! Ne beszélj róla így! kérlek! — Rivallt testérére Liz.

— Ja, jut eszembe. Lizzy te tudtál erről az egészről? — 2-es még mindig gyanakvó tekintettel vizslatta az előtte álló lányt.

— Persze! Hiszen te mondtad, hogy minden időnket együtt töltjük. — 8-as egy gúnyos grimasz közepette nővére mellé ült, ki kezével fejét támasztotta, könyökeit a bárpultra helyezve.

— Jó, de én nem arra gondoltam, hogy beszélgettek is. — Diego egy perverz vigyort húzott az arcára, amiből mindenki azonnal levágta, hogy miről beszél.

— Ezt tarts meg magadnak! — Allisonnak ezzel sikerült véget vetni a két „gyerek" vitájának, így Luther tudta folytatni.

— Elég meggyőző volt, és ha nem akarná megakadályozni a világ végét, akkor nem üldözné az a két őrült.

— De amúgy mit is látott? — Tette fel 3-mas azt a kérdést, mely megválaszolásától 1-es rettegett.

— Ömm... Úgy tűnik együtt harcoltunk. — A férfi felállt és idegesen járkálni kezdett a helyiségben. — Oké, mondom a tervet! — Testvérei csak értetlenkedve nézték, mígnem egyszerre szakították félbe.