8-as számú - Number Five ff. /Befejezett/

15. rész- Ismét a Bizottságnál

------Sam Tinnesz - Play With Fire------
------Nelly Furtado - Maneater------

~Napjainkban~

Ötös éppen megérkezett az Intézővel karöltve a Bizottsághoz. Ott 1955-öt írtak, egy csodás, kellemesen hűs levegőjű nap volt. Egymás mellett gyalogolt a két ember, egyenesen a fehérre festett főépületbe. A fiú zsebre dugott kézzel hallgatta mit a tőle pár lépésnyire lévő magyarázott neki.

— Meg kell mondanom Ötös, nagyon rég óta dolgozok itt, de még sosem találkoztam hozzád hasonlóval! — A nő mindig is szeretettel és büszkeséggel áradott az „ő kis bérgyilkosáról". Bár pontosan ő maga sem tudta, hogy miért, mármint a fiú jól végezte munkáját, ám szívét lelkét nem adhatta bele igazán. Hogy is adhatná, ha már más megkapta?! — Amennyiben itt tudsz bizonyítani, idővel talán még az utódom is lehetsz! — A hölgy elégedetten sóhajtott, s ekkora pont beértek a hatalmas épületbe. Ledobta elegáns fekete kabátját, majd folytatták az utat felfelé, ahol az irodák voltak, többek közt az Intézőé is.

— Mielőbb szeretném átbeszélni, hogy hogyan garantáljátok a családom biztonságát! — Ötös folyton rettegett, hogy bajuk esik, az idő pedig csak egyre jobban telt, míg ő vigyázni próbált rájuk, mint pásztor a nyájára, addig ők minden percben életveszélyben vannak. De mégis, nem ez aggasztja a legjobban, Lizzy zavarja, hogy talán most aggódik a biztonságáért, vagy talán a pokolra kívánja, amiért reggel csak úgy otthagyta. Mégsem volt ideje ezen töprengeni, most nem, elkönyvelte magában annyival, hogy 8-as él és ez jó, viszont, ha nem siet, ez pillanatok alatt megváltozhat. — Valamint a testcsere ügyét is!

— Micsoda pimaszság! Ez tetszik! — E szavakat egy újabb nagy sóhaj követte, de ez más volt, fáradt. — Lassíts Ötös, mindent a maga idejében! Sőt most, hogy ismét nekünk dolgozol, tengernyi az időnk. — Elhaladtak egy raktár elött, a fiú már jól ismerte ezt a helyiséget, itt volt található a bérgyilkosok „szolgálati fegyvere". — Többé nem használod az aktatáskát! — Ezzel vezette is tovább. — Ezen a szinten mindenki ügykezelő és mindannyian felelősek egy-egy fontosabb eseményért.

— Jó sokan vannak. — Jegyezte meg Ötös, miközben meglepődve végignézett a termen, melyben szinte végeláthatatlan számú ember tevékenykedett.

— Lenyűgöző, ugye? — Míg az érdektelen tini főleg csodálkozva, egy kis unalommal vegyítve kémlelte a munkásokat, addig a nő büszkeségtől csillogó szemekkel figyelt le rájuk, azt gondolva, hogy ez az ő műve, és csakis miatta virágzik a Bizottság. — Gondol bele, része lehetsz valami ennyire nagyszerűnek! Kövess! — Már haladtak is tovább a vörös szőnyeggel beborított folyosón.

— Ki foglalkozott a világvégével? — A fiú komoran meredt az előtte állóra, hisz érdekelti ki volt ki negyvenöt évnyi szenvedését figyelte, papírra vetette, majd egyszerűen bedobozolta. Szinte már egyfajta gyűlölet járta át testét, pedig pontosan tudta, hogy egyik ügykezelő sem tehet az eseményről, ők csupán rendszerezik.

— Ötös, ő itt Dott! — A hölgy bevezette egy kisebb irodába, hol néhány íróasztal volt. Majd egy széles mosolyú, fiatalabb nőhöz terelte, ki buzgón integetett. — Dott felel minden világvégével kapcsolatos ügyért. Sőt... Ő volt az, aki kiszúrt téged 2019-ben. Hát jól megdolgoztattál minket. Túljártál a két legjobbnak tartott bérgyilkosunk eszén. Ha ez nem bizonyíték arra, hogy jó vezető válna belőled, akkor semmi sem! — Az Intéző megemelte hangját, ezzel elérve, hogy minden szempár rá szegeződjön. Leültette Ötöst az asztalához, majd kezébe nyomta az első ügyét. — Kár, hogy Joseph Spah mégsem szabotálta az üzemanyag tartályt, úgy sokkal könnyebb lett volna. Hát jó, ha volna bármi kérdésed, a szomszédban leszek. — Ezzel fogta magát, s kisétált. A fiú nekilátott a Hindenburg-léghajó merényletével kapcsolatos munkájához.