Az idézőjeles vallomásom óta kicsit feszült lett közöttünk a légkör, de ugyanúgy együtt töltöttük minden percünket, de az fájt, hogy nem kaptam több arcra puszit. Mintha a barátságunk egy része eltűnt volna, megszűnt létezni a közvetlen és mosolygós Jisung. Helyét egy egészen más fajta ember vette át, aki ugyanúgy ölelgetett, de már a rengeteg ölelésben nem voltak érzelmek. Fájt, hogy elszúrtam a barátságunk, de muszáj volt elmondanom.
-Sajnálom - néztem rád miközben mellettem feküdtél.
-Mit? - emelted rám gyönyörű íriszeid.
-Mindent, miattam megy tönkre a barátságunk, sajnálom - szipogtam és szemeimmel a paplant kezdtem el bámulni.
-Ne sajnáld, fiatalok vagyunk, nem tudhatjuk mi az a szerelem, ne emészd magad, ha pedig ez zavar - ültél közelebb hozzám -Akkor ne aggódj, mert megkapod - mosolyogtál rám és egy puszit nyomtál arcomra, ami a gyomromban ezernyi pillangót keltett életre, ahogyan a tiédben is, de nem vallottad be, mert csak engem akartál megmenteni..
-Úristen - pattantál ki az ágyból, mire ijedten kaptam rád a tekintetem.
-Mi történt?
-Emlékszel Changbinra? - kérdezted miközben a telefonod nyomkodtad.
-Uhum - hümmögtem.
-Changbin és Felix összejöttek - motyogtad izgatottan, arcomra pedig egy megkönnyebbült mosoly ült ki.
-Örülök nekik - mondtam és egy hirtelen mozdulattal lelöktelek az ágyra és föléd támaszkodtam, s úgy néztem csillogó szemeidbe.
-Minho, mi csinálsz? - néztél fel rám, de egyáltalán nem úgy tűnt, mintha nem tetszene a helyzet.
-Csak unatkozom - mondtam és arcodra simítottam, majd egyre közelebb és közelebb hajoltam ajkaidhoz.
-Minho, ezt nem kéne - motyogtad zavartan és elfordítottad a fejed. Egy szomorú sóhaj kíséretében leszálltam rólad és melléd feküdtem.
-Sajnálom - morogtam és átfordultam a másik oldalamra, háttal neked.
-Ne sajnáld, de nem vagy szerelmes belém, csak nagyon kötődsz hozzám, ahogyan én is hozzád, ennyi - motyogtad és közelebb feküdtél, hogy átkarolj.
Ezeket a szavakat mondtad, de te is én is tudtunk, hogy hazudsz magadnak, mert igenis szerettél engem, ugyanúgy, ahogyan én is téged..
-Ma is alszol nálunk? - kérdezted, én pedig válaszul csak bólintottam egyet és feléd fordulva öleltelek magamhoz.
-Szeretlek Hannie - morogtam felsődbe és sírni kezdtem.
-Tudom Minho, én is szeretlek - suttogtad és fejem eltolva törölted le kicsorduló könnyeim.
Elkezdtem járni az egyetemre, te pedig már másodéves voltál a középiskolában. Elmesélted, hogy nincsenek barátaid, csak az évfolyamon beszélgetsz pár emberrel.
-Minho, miért nem szeretnek? - kérdezted könnyes szemekkel mikor hazaértünk hozzátok.
-Nem tudom Jisung, de én szeretlek helyettük is - suttogtam füledbe és egyből szorosan öleltelek magamhoz.
Egy hét múlva idegesen csaptad be magad mögött az ajtót, amikor átjöttél hozzám.
-Leszedem a körömlakkom és nem fogok sminkelni többé - dünnyögtél.
-Már miért tennéd? - léptem mögéd, hogy átkarolhassam derekad.
-Mert emiatt utálnak - sóhajtottál fel és hátradöntötted fejed a vállaimnak.
