Idegesen és sírva ültem a kórház várótermében, de szerencsére észrevettem egy orvost, aki épp felém jött, ezért felpattantam eddigi helyemről és rögtön felé vettem az irányt.
-Hogy van? - kérdeztem ujjaimat tördelve.
-Sajnálom...
Többet nem hallottam, mert nem is tudtam hallani. Az agyam mindent kizárt és csak arra tudtam gondolni, hogy Minho meghalt és ez csakis az én hibám. Én küldtem őt a halálba..
A baleset előtt 40 órával
-Minho, gyere már, el fogunk késni - kiabáltam fel az emeleten még mindig öltözködő páromnak. Komolyan mondom, hogy ő még nálam is lassabb.
-Itt vagyok már, nyugi - nyomott egy puszit arcomra, és megindult a garázs felé, magunk mögött bezárva az ajtót.
A baleset előtt 38 órával
Éppen időben parkoltunk le nagynénimék háza előtt. Ebédre voltunk hivatalosak, mivel valami nagy hírt szeretnének bejelenteni. Az egyetlen rokonom akivel tartom a kapcsolatot az ő és a barátja, na meg az unokahúgom, akit örökbe fogadtak. A többiek mind kitagadtak, mert meleg vagyok, de szerencsére nekem van egy kedves és nagyszívű Doyeon nénim, aki elfogad engem és Minhot is.
-Oh sziasztok - üdvözölt minket arcán egy hatalmas mosollyal és az arcunkra nyomott egy-egy cuppanós puszit.
-Jó napot - hajolt meg illedelmesen Minho, amíg én megöleltem a harmincas éveiben járó fiatal nőt.
-Örülök, hogy időben ideértetek, gyertek, az ebéd már készen van - intett, mi pedig követtük és az ebédlőbe beérve nyakamba ugrott a kis Nayeon.
-Szia, hercegnő - nyomtam két puszit arcára és felkaptam, hogy megpörgethessem a levegőben, ahogyan mindig.
-Hiányoztál oppa - bigyesztette le ajkait.
-Te is nekem Nayeon - simogattam meg buksiját és leültettem az asztalhoz.
-Nos, igazából azért hívtalak meg titeket most, hogy elmondjam, én és Jaewon össze fogunk házasodni - mosolyodott el.
-Gratulálok - szólaltunk meg egyszerre Minhoval.
A baleset előtt 36 órával
-Nagyon finom volt minden - mosolyogtam Doyeon nénire és fejem ráhajtottam párom vállára, aki elmosolyodott és barna tincseim közé puszilt.
-Még mindig olyan édesek vagyok - csapta össze tenyereit boldogan és felállt az asztaltól -Várjatok itt, egy perc és jövök - mondta és el is rohant, amin Minho és én is felkuncogtunk.
-Na, itt is vagyok - libbent be a szobába kezében egy fényképezőgéppel -Baj, ha készítek rólatok egy képet?
-Jaj, dehogy, örülnénk neki - mosolygott Minho és átkarolta vállam.
-Rendben, akkor egy, kettő, három és mondjátok, hogy almáspiteee- kuncogott fel és már kész is lett a kép.
-Hát ez irtó aranyos lett - nézte meg a képet, majd visszaült az asztalhoz.
A baleset előtt 34 órával
-Szerintem ideje mennünk - keltünk fel az asztaltól.
-Kár, hogy nem alszotok itt, veszélyes sötétben vezetni, már este nyolc múlt - kezdett aggódni nagynénim.
-Vigyázunk és nem lesz semmi bajunk - nyugtattuk meg és egyenként adtunk neki egy szoros ölelést.
