Number One...(BakuDeku)

17.fejezet

"Utálom, hogy szeretlek!"

Kimértséggel néztem végig a két srácon, egy arcizmom sem rezdült, hiába volt kínos az egész helyzet. Kiyokora vezettem a zöld szemeimet. Kitty a konyhapulton mászkált és amiket a fehér hajú oda dobott, ő azt kecsesen leverte a földre. Mit ne mondjak tökéletes csapatmunka arra, hogy engem szivassanak...

-Fél óra elég arra, hogy elmondjunk nektek mindent. Utána kezdhetünk is!-Szólaltam meg a nagy csöndben. Kiyoko lenézően vetette rám lila szemeit.

-10 perc is bőven megteszi. Ne ébressz bennük hamis reményeket Deku!-A mesterem egyet simított még Kitty buksiján, utána ellökte magát a pulttól és kecsesen a kanapéhoz sétált. Min a hárman követtük a példáját, én a lány mellé ültem, még ők ketten velünk szemben helyezkedtek el.

Kitty mint valami királynő, úgy tipegett oda hozzánk. Szépen és könnyedén felugrott a kanapéra mellém. A jobb karom alá helyezkedett el, kobakját a kézfejemre helyezte és csendben figyelt.

-Őszinte leszek veletek. Ez egy komoly akció, ti csak hátráltatnátok minket.

-Szóval kussban elfogadjátok a fizetéseteket, de nem jöttök utánunk.-Fejezte be a mondatomat a fehérke. Az eddig szótlan barna hajú fiú kinek a nevét sem tudom, továbbra is csöndben várt....na de Kacchan!

-Na neeem! Ilyet nem játszunk! Dolgozni jöttem, nem a seggemen ülni! Elkapom azokat a szarcsimbókokat és learatom a dicsőséget, ezzel közelebb kerülve a célomhoz! Világos vol-Nem tudta befejezni, ugyanis Kiyoko elé lépett és semmivel sem foglalkozva szorított a nyakára. Sötét és hátborzongató auráját tisztán lehetett érezni.

-Tudd hol a helyed! Ha mi azt mondjuk felesleg vagy, akkor az vagy! Érted?-A szőkeség rámarkolt az őt szorító kezekre és kihívóan nézett a lila szempárba. Fulladozva szólalt meg rekedtes hangon.

-Chh...Ahkkor szólohk a főnöhnek, és elveszhi a munkátokat. Nem fhélek tőled, attól meg fhőleg nem !-A csodás és felemelő jelzővel természetesen engem illetett. Nem idegesítettem fel magamat, de azért fáj, hogy még mindig egy senki vagyok a szemében.

-Rühhes dög.- Kiyoko morogva engedte el az ájulás szélén lévő fiú nyakát, de közben azért lökött rajta egyet.-Bocsi Izuku, de te leszel vele, mert én tuti megölném. Enyém az a csöndes pali, ezzel itt nem bírok egy levegőt szívi, szóval mi mentünk is. Minden úgy lesz ahogy megbeszéltük. Ismertesd vele az alap tudnivalókat.- Ezek után idegesen kisétált a házamból.

/Idő ugrás/

Kacchan és én az elhagyatott sikátorokat jártuk sorra. Nyomokat vagy bármi használható után kutakodtunk. Már lassan másfél órája semmi nyom, mintha soha nem is léteztek volna, de sajnos ez nem igaz. A kellemetlen hangulattól meg legszívesebben a falra másztam volna.

-Menj el Bakugo. Nincs szükség rád.-Törtem meg feszülten a némaságot.

-Nekem te ne parancsolgass! Még mindig egy nyomorék vagy. Az a flancos címed szart se ér!-Muszáj kiállnom magamért, mert ha nem akkor rájön, hogy igaza van!

-Ne beszél így velem. Most a felettesed vagyok, ne feledd.-Talán mégis csak jobb lett volna, ha csendben tűrők mindent. Vészesen elkezdett közeledni felém, én meg csak hátráltam. Egészen addig, még a hátam a hideg betonnak nem ütközött. Mint valami védtelen nyúl aki egy veszedelmes farkassal áll szemben, így éreztem magamat. Kacchan a fejem mellé helyezte mind a két kezét, ezzel engem teljesen csapdába helyezett. Kívülről nem látszott, de valójában remegtem, mint a nyárfalevél. Ötletem sem volt, hogy mit akar most csinálni.