Number One...(BakuDeku)

3.Fejezet

Kiyokoval újra beléptünk a U.A területére.Milyen régen is voltam én már itt.A zöld tekintetem mosolyogva vezettem végig az udvaron.~Semmit sem változott.Mintha csak tegnap lett volna az első osztály...~

-Fura itt lenni?-Kérdezte Kiyoko egy gyengéd mosollyal az arcán.Az évek alatt közelebbről is megismerhettük egymást.Most már nem csak a vad énjét látom.Nekem bármikor megmutatja a gyengéd szeretet hiányos oldalát.Sokat tanultunk egymástól...

-Egy kicsit...-Feleltem elrévedve az iskola falain.Csendben léptünk be az iskolába.Kiyoko magassarkúja folyton kopogott a padlón,ami vitt némi komolyságot a boldog végzősöktől zengő folyosókra.

-Akkor holnap interjúzunk?-Kérdezte hirtelen a fehérke.

-Igen,aztán döntünk a rengeteg munka ajánló között.Meg keresnünk kéne egy állandó lakást,ha te itt maradsz végleg,akkor neked is kéne egy.-Óvatosan bepillantottam néhány terembe.Voltak ismerős arcok...például Shinsoé...

-Lehet itt maradok,DE csak azért mert felügyelnem kell téged!Nélkülem semmire sem mész!-Jelentette ki magabiztosan Kiyoko. Halkan nevetni kezdtem.

-Hát persze drága Kiyoko!Nélküled élni sem tudok.-Játszottam a kis segítségre szoruló gyereket.

-Tudom!-Vigyorogva sétált tovább mellettem.Mosolyogva megráztam a fejemet.A tekintetemet az iskola falaira vezettem.~Semmit sem változott.~

-Várod a találkozót velük?-Kérdezte a fehérke halkan.

-Nem érzek különösebben semmit.

-Most mond ezt újra,mint a régi Izuku.-A levendula színű szemei mérgesen villantak rám.Sóhajtva néztem fel a plafonra.

-Félek...-Suttogtam kettőnk közé.

-Elhiszem...de ne add fel.-Bólintva sétáltam tovább mellette.~Vajon milyen lesz?Emlékeznek még rám?És Ő?~Fájdalmasat dobbant a szívem,ahogy vissza emlékeztem az elsős Kacchanra.Azok a világító vörös szemeivel mindig mérgesen nézett engem.A világ minden tája felé meredő szőke haja...Igen...én már régóta teljesen szerelmes vagyok Bakugo Katsukiba!

Pár kanyar után megérkeztünk a volt termemhez.Sajgó lélekkel néztem azt az ajtót,amely az emlékeimben is élt.

-Készen állsz?-Kérdezte gyengéden a fehérke.Aprót bólintottam,utána eltüntettem minden érzelmet az arcomról.Kinyitottam a terem ajtaját.A bent uralkodó hangzavartól senki sem hallott meg minket.A lányok az egyik sarokban beszéltek az elmúlt évek emlékeiről.A fiúk programot szerveztek.minden olyan nyugodt...mintha nem tudnák,hogy ezek után a kemény valóság vár rájuk.Kiyoko-nak hála én már felkészültem mindenre,na de ők?Olyan kis..esetlenek még.....

-Bakubroooo!Akkor eljössz velünk a ballagás után a kajáldába?-Kérdezte Kirishima Ejirou azt a személyt aki mindenkinél nagyobb hatást gyakorolt rám.Éveken keresztül felnéztem rá....még most is.Kacchan kezeiben apró robbanások keletkeztek,ugyanis a vörös hajú fiú Bakugo arcába hajolt.

-Majd meglátom még!De te ne hajolgassá a képembe,mert elrobbantalak a holdig!!-Az egész osztály Kacchan felé fordult és elkezdtek nevetni.Fura volt látni,hogy én már rég nem tartozok közéjük.....Ökölbe szorítottam a kezemet és egy mély levegőt vettem.Az ellágyult tekintetemet megkeményítettem.Ideje észre venniük,hogy itt vagyok és erősebb lettem!

-Te sosem változol Kacchan....-Amint mindenki meghallotta a hangomat egyszerre fordultak felém.Meglepetnél meglepettebb tekintetekkel találkoztam.Bakugo remegő lábakkal támaszkodott fel a székről.Életmentő övként kapaszkodott az asztalba.