Number One...(BakuDeku)

25.fejezet

Elégedetten léptem ki a főnök irodájából, pár fenyegetés, és bizonyíték a főnökség ellen, és hirtelen máris teljesíthető a kérésem. Már csak egy dolog van hátra, megmutatni a nyomorék Dekunak, hogy rajtam kívül nincs más választása.
Hogy ez szerelem, vagy birtoklási vágy, azt még nem igazán tudom...de egy dolog biztos! Kell mellém!

-.-

-Nem hiszem el, hogy egy alkalmas segédet sem képesek küldeni, ha már ennyire ragaszkodnak ehhez a szarhoz! Komolyan mondom már bárki megfelel!-Kiyoko az egyik rajongótól kapott, ártatlan üvegpoharamat vágta le az asztalra mérgében. 

-Az ártatlan poharam...-A lehető leghalkabban gyászoltam a tárgyat, de a lány még így is felém irányította gyilkolásra kész tekintetét. Kezeimet fejem mellé emeltem fel, és fordultam el felőle. Biztonságosabbnak láttam ha Kitty-t simogatom jelen pillanatban. ~Legalább nem törte össze...~ A fehér macska bújt az ölembe, érezte a feszült hangulatot, és csak segíteni akart. Füle mögött kezdtem el simogatni, ami miatt, mint egy puding, szétfolyt a kezeimben. Zöld szemeimet a tévére irányítottam, és hagytam dühöngeni a mesteremet.

Órák teltek el úgy, hogy Kiyoko kiáltásait hallgattam. Felhívta a vezetőséget többször is. Eleinte elküldték annyival, hogy nem találtak senkit, aztán utoljára azt mondták, hogy már úton vannak a segédek. Vicces mit el nem ér ez a nő...

-Deku, bárkik is jönnek, összepakoljuk a dolgainkat és útnak indulunk. Tegnap kaptam egy tippet.-Kapcsolóért nyúltam, amivel leállítottam a tv-t. Egész testemmel Kiyoko felé fordultam, még a kis macska is felkelt álmából. Kiyokóval feszülten fürkésztük egymás testtartását, a félelem apró jelét kerestük, ugyanis ha félünk, minden elbukhat.-Külön kell válnunk a segédjeinkkel, és két oldalról végig haladni a főváros felé. Ez egy hosszabb feladat lesz, de sietnünk kell. Minden perc fontos, ezért már ma este indulunk. Rendben?

-Értettem. Mire gyanakszol?

-Az évszázad legbrutálisabb harcára, ezzel mindennek véget vethetünk.-Hatalmas nyomás nehezedik ránk, de nem törhetünk meg. Tisztában vagyunk azzal, hogy sok esély van arra, hogy mi is velük halunk majd meg. Nem tudhatjuk mi lesz a vége...
A komoly, és ijesztő hangulat úgy telepedett ránk, mint reggelente a köd a természetre. A sanyargató pillanatot a csengő éles hangja szakította meg. Meglepetten néztem fel a pultnak támaszkodó lányra, lehajtott fejét lassan felemelte, így megláttam izgatottságát. Az ajtó előtt megigazította melegítőjét, és arcvonásait komolyabbá varázsolta. Igazán ijesztő látványt fog nyújtani az újoncoknak, az is megeshet, hogy azonnal elfutnak! Lenyomta a kilincset, és az ajtó kinyílt, de a Kiyokós fajta üdvözlés helyett néma csend hallatszódott be.

-Mi a fene..-Felnyomtam magam a kanapéról és elindultam a bejárat fele, bizsergés futott végig az egész hátamon minden lépésemnél. Egyszerre volt kellemes , és fojtogató érzés.-Engedd be őket Kiyoko, sietnünk kell.

Anélkül szólaltam meg, hogy tudhattam volna kik állnak odakint, vagy talán valahol mélyen belül éreztem? 

-Nem.-Ennyit mondott a lány, és becsukta az ajtót, vagyis csak akarta, mert Ő megállította a kezével. 

-Félre.-Szabad kezével az ajtófélfának támaszkodott, lábait keresztezte. Egyszerűen esélytelen volt becsukni az ajtót miatta. Mögötte álló Bishamon csak enyhén elmosolyodott, és látszott rajta, hogy nem áll szándékában közbeavatkozni.

-Mit kerestek itt?-Muszáj volt valamit hozzászólnom, különben Kiyoko hidegvérrel képes lett volna nekik ártani. Folyamatosan haladtam a bejárat felé, és elástam magamban a kis Deku érzéseit, így nem fog tudni bántani az, akinek biztonságot kellene nyújtania.
Vörös szemei bilincsként fogták körbe egész testemet, a mosolya... az a fölényes mosoly meg késként hatolt belém, egyre mélyebb sebet hagyva bennem. Sokszor úgy érzem én nem is szeretem őt. Akármi is ez az egész, vége szakadhatna.

-Mi vagyunk a segédek.-Mesterem izmai megfeszültek a szavak hallatán, de nem csak ő került ilyen állapotba. Megint ők? Oké, hogy én is ezt akartam, de biztos sikerülni fog megjátszanom magam?

-Ez egy vicc, biztos, hogy nem!-Hajába vezette hosszú ujjait, és a konyha felé indult meg. Hallani lehetett, ahogyan érthetetlen dolgokat motyog, de nem lehetett kivenni miket. Fehér tincsei kezei közé csavarodtak, azokat finoman kezdte el húzogatni. Most is csak miattam aggódik, és ezzel fogja saját magát az őrületbe kergetni.

-Kiyoko, kérlek nyugodj meg. Tudod, hogy minden rendben lesz. Nézz rám! Helyt fogok állni.-Utána indultam, és hátulról kezdtem el simogatni karjait. Kevesen tudják róla, de pánikbeteg lett az évek alatt. Tökéletesen rejtegeti, mint én a karommal kapcsolatos gondokat. Rettentően féltem, nem ezt érdemli. Lelkileg teljesen kivagyunk mind a ketten, a testünk sem bírja már sokáig. Saját magunkat pusztítjuk el minden egyes döntésünkkel, és ebből mit látnak mások? Két hős felhőtlen boldogsággal él, miközben küzdenek a gonosz ellen.

A két vendég a szabad ajtót engedélynek vették, és beléptek a házamba. A lány felvette az üveget, majd megtöltötte vízzel, közben kitudja mennyi önsanyargató gondolat keringett a fejében. Csak pár kortyot ivott, mikor....

Hihihiii~😈

Most itt hagyom félbe.<33