Number One...(BakuDeku)

7.fejezet

A ballagás végeztével vaku fények áradatával sétáltam le a színpadról. Magamra vettem azt a tipikus hősies mosolyt. Minden végzős hozzátartozója lerohamozta a diákokat. 

Kacchan anyukája sírva ölelte magához a mindig morcos fiát, aki kivételesen egy kellemes mosollyal az arcán fogadta. Leolvastam a szájáról amint azt suttogja, hogy "sikerült". Todoroki apja elégedetten szemlélte a már hivatalosan hősé vált fiát. A testvérei össze borzolták a haját és sírva ölelték magukhoz.

Én a hátrébb meghúzódó édesanyámhoz sétáltam lassan. Próbáltak a Kiyokóval tanult komolyságommal hozzá sétálni, de képtelen voltam! Megláttam azt a nőt aki egész életemben támogatott és vigyázott rám. A könnyeim zuhatagként hagyták el a szemeimet. Végig szántották az arcomat aztán a földre hullottak, mintha ott sem lettek volna. A köztünk húzódó pár métert már futva tettem meg. A kezemben lévő dolgokat, úgy ahogy voltak a földre dobtam. Elé érve láttam meg az ő sírós arcát, gondolkodás nélkül a magasba emeltem és megpörgettem. Miután a lábai újra találkoztak a földdel szorosan magamhoz öleltem a csodálatos nőt. 

Elengedtük egymást azért, hogy alaposan végig mérjük a másikat.

-Izuku.-Sírva ejtette ki a nevemet. Remegő kezeivel végig simított az arcomon, majd a kevésbé kócos hajamat simította meg.-Hát itt vagy!

-Igen anya, itt vagyok és hősként tértem vissza ahogy ígértem!

/Vissza emlékezés/

A táskáimat már összepakoltam az előttem álló hosszú útra. Készen álltam mindenre! Már csak egy lépés van hátra, hogy elfelejtsem a kis semmirekellő Izukut, mégpedig az, hogy elbúcsúzzak anyától. Sóhajtva keltem fel az ágyamról és elindultam a konyhában sürgő nőhöz. A lépcsőn lefele menet éreztem anya főztjének jellegzetes illatát.

-Anya..-A konyhába lépve az említett nő mosolyogva fordult felém a gáztól.

-Szia Izku, még nincs kész az ebéd, nyugodtan pihenj.-Any aúgy tudja, hogy egy kis rosszullét miatt jöttem haza.

-Én...Én elmegyek.-ejtettem ki nehezen a nyomatékos szavakat.

-Hova? Azért ebédre gyere majd haza.

-Úgy értem, hogy elmegyek a városból, akár az országból is. Több évig leszek távol azért, hogy erősödjek.-A kegyetlen szavakat egyhuzamban zúdítottam anyám nyakába. A zöld hajú nő hirtelen kapaszkodott meg a konyhapult szélében, hogy ne essen el.

-T..tessék?-Kérdezte remegő hangon az őt kerülgető sírás miatt.

-Jól hallottad. Sajnálom, de ígérem neked, hogy hősként térek vissza!!

/Vissza emlékezés vége/

-Jaj Izuku! Nekem az a fontos, hogy itt vagy!-Egy kis ideig még még öleltük egymást, majd otthon beszéljük meg a múltat.

-Na, mehetünk haza?-Kérdezte kedves mosollyal az arcán anya.

-Menj csak haza. Én megvárom a mesteremet és utána indulunk.-A tekintetemet körbe vezettem az itt maradt kevés emberen. Kerestem azt a jellegzetes fehér hajat.

-Megvárlak titeket!-Anya megtörölte a csillogó szemeit.

-Ha akarod.-AZ oly régen mutatott őszinte mosolyommal néztem anyára. Igaz, hogy nagyon kicsi volt ez a mosoly, de legalább őszinte!

-Nézd ott vannak Bakugoék! Gyere oda!-Mielőtt bármit is kinyöghettem volna oda mentünk hozzájuk.

-Sziasztok!-Köszönt anya illedelmesen. A társaság összes tagja fejet hajtott a másiknak.-Gratulálok Bakugo!-Anya kezet fogott a vörös szemű fiúval, ami kicsit nehézkesen ment a sok virágcsokortól.

-Köszönöm.-Kacchan egy mosoly féleséget mutatott a növények mögül kitekintve.

-Midoriya, de megnőttél! Igazi hős jellem lettél! Gratulálok!-Mondta Bakugo anyukája. A szüleivel kezet fogtam.

-Köszönöm.-Kiyokóval tanult illemet vetettem be. Kicsit meghajoltam, aztán amikor felegyenesedtem a kamerás mosolyommal rukkoltam elő. A két anyuka lelkes beszédbe kezdett. Az egyetlen jelen lévő apuka csak mosolyogva figyelte őket.

Az én figyelmem a virágoktól megszabaduló Kacchanra terelődött. Olyan nyugodtan hatott a virágok között.

-Deku, beszélhetnénk?-Kérdezte mellém lépve. A szőke tincseit megvilágította a délutáni nap fénye. Bólintva léptünk arrébb a szülöktől. Elindultunk az iskola udvarán. Helyet foglaltunk egy nekünk tetsző padon.

-Mit szeretnél Bakugo?-Rá sem nézve kérdeztem, inkább a körülöttünk elterülő terepet figyeltem.

-Mi történt veled?!Hol van az a régi Deku?!-A hangja idegesen csengett, de mégsem kezdett el ordítozni. Fejlődött valamennyit az évek alatt....

-Edzettem, és nem bírta az ütemet, ezét meghalt.-Feleltem teljesen nyugodtan.

-Te velem ne szórakozz!-Kiáltott rám. Elszóltam magam, semmit sem javult. A galléromat megragadva kényszerített, hogy forduljak felé.-Ne hazudj! Ott van benned még az a kisfiú!

-Arra a törékeny senkire gondolsz, akit folyton a földig alázhattál?-Kacchan hangja egyből elakadt amint felé néztem e legridegebb tekintetemmel. Fordítottam a számomra nem tetsző helyzetünkön. Kicsavartam a kezét és lenyomtam a földre.-Már nem te vagy a legjobb Kacchan! Fordult a kocka.-Suttogtam a fülébe. Egy hirtelen ötlettől vezérelve megnyaltam a fülcimpáját.

Megéreztem Kiyoko jelenlétét. Kicsit meglöktem a fiút aki elterült a földön.

-Amúgy van pár virágszirom a hajadban. Nem áll rosszul.-Ott hagytam az összezavart fiút és elindultam anyámhoz és a mesteremhez.

Hii! Online tanulok, hogy bírjátok? Remélem tetszett ez a kis lágy rész. Én megyek is, mert van feladatom...XD

byby