Number One...(BakuDeku)

1.Fejezet

A vonat ablakából szemléltem a tájat. Minden olyan nyugodt és tökéletes.... de nekem nem itt kéne lennem.

Szerda délelőtt 10 óra van. Nagyban valamelyik órán kéne ülnöm a többiekkel.
Reggel rengeteg üzenet érkezett tőlük, hogy hol vagyok.

Uraraka-sannak és Iida-sannak válaszoltam, de nekik is csak annyit, hogy "ott ahol lennem kell".

Ezek után kikapcsoltam a telefonomat és a táskám legméllyebb pontjára dugtam el.

A vonat csikorogva és hangosan állt meg az egyik megállóban. Egy pillanatra sem néztem a kabin ajtómra, nem akartam azon izgulni, hogy vajon Ő mikor száll fel. Élveztem az utolsó szabad pillanataimat.
Volt, hogy a városokat figyelhettem az ablakon keresztül, de néha-néha mezőn rohangáló őzikéket láttam.

Mikor már a nap lemenőben volt, és én eddig számomra ismeretlen helyen jártunk a kis ajtóm elhuzódott.

-Heló Izuku!

~•~

Szokásosan a termünkhöz baktattam és idegesn rontottam be az ajtón. Anyám sikeresen felcseszte reggel az agyamat.
~Meglátom azt a nyomorék Dekut, a nyakát kitekerem csak azért mert létezik!~

A Furahajú és a Pikachu próbáltak felvidítani, de ezzel csak azt érték el, hogy még idegesebb lettem.

Az óra kezdete előtt pár percel esett be egy kisírt szemü Gombócfej meg egy ideges Pápaszem.

-Mi a baj?-Kérdezte Mina érdeklődve. Leszartam a kis csaj lelki bajait, ezért minden figyelmemet az ajtóra szenteltem és vártam a nyomorék Deku betoppanását.

~Miért is várom én ennyire?! Mint egy kutya! Ez is az Ő hibája!~
Az eddigieknél idegesebben szugeráltam azt a nyomorult ajtót.

-Deku-kun...- Szipogta a Gombóc. Akaratom ellenére erre az egy szóra oda kaptam a fejemet.

-Mi van vele?-Kérdeztem ingerülten.

-Elment.-Válaszolta All Might belépve a termünkbe.

-Ezt meg hogy értik?!-Csattantan fel. Ökölbe szorítottam a kezeimet, es a körmeimet a tenyerembe mélyesztettem. Most meghalt vagy mi a franc!? Mi az hogy elment!? Megfogta a kezét azt elrabolta egy pedofil?! Olyan ártatlan feje van annak a nyomorultnak, nem csodálnám.

-Elment tanulni. Most biztosan már a vonaton ül Vele....-Válaszolta az első számú hős csalódottan.

-Jó vicc...Na, de komolyan. HOL VAN AZ A NYOMORÉK?!-A kezeim már szikráztak az ingerültségtől.

-Elhagyta az osztályt, hogy erősebb lehessen. Ő már nem 1/a-s.-Aizawa sensei unott hangja mögött ott volt némi fájdalom. A lábaim megremegtem amint felfogtam a dolgokat.

Soha többet nem fogom látni... Nem lesz kire ráüvöltenem. Nem lesz itt.

Egy ismeretlen érzés telepedett rá a mellkasomra, és folyamatosan nyomás alatt tartotta. Valami realizálódott bennem, aminek nem szabadott volna.

A kezeimet az ölembe ejtettem és csak néztem ki a fejemből. Az egész osztály hasonló állapotba került.
Mindenki arcáról lefagyott a mosoly, páran hullattak könnycseppeket is.

Ezt látva idegesen ráztam meg a fejemet.
~Én nem fogok szomorkodni egy Deku miatt! Eggyel kevesebb konkurencia!~

-Rendben. Folytassuk az órát!-Mondtam határozottan, de belül feleannyira sem voltam már az....

~•~

-H...helló?-Kérdeztem határozatlanul. Következő pillanatban egy fájdalmas ütést éreztem az arcomon. A fejem oldalra fordult és a szám felrepedt.
~Ez...ez erős volt!~

-Több tiszetelet kérek, addig amíg első számú nem leszel. Plusz... légy határozotabb!-A csomagjait elhelyezte a kis térben és velem szemben foglalt helyet a fehér hajú nő.

-Re..rendben!-Megint kaptam egyett.

-Mit nem értesz a határozotságon? Hjaj... sok gondom lesz veled!-Kellemetlenül megrázta a fejét. Alaposan végigmért a levendula színű szemeivel.

-Figyelj..- közelebb hajolt hozzám.-Ha mellettem kibírod, mindent ki fogsz állni. Nem a jó nevelésemről vagyok híres, szóval légy annyira kitartó és különleges, mint amennyire All Might zengi rólad!-A mondandója után kényelmesen hátra dőlt és elkezdett egy újságot lapozgatni.

Ő lesz az új tanárom...A neve Tanaka Kiyoko. A híres hős aki a kezdete után 3 évvel vissza vonult és inkább bejárta a világot. Ez idő alatt sok hőst kezdett el tanítank, de még senki sem tudta végig vinni.
A legtöbbjük lebénult az edzés alatt, vagy lelki problémájuk miatt adták fel.

Őt hívják a legkegyetlenebb magánoktatónak.

Hősködése alatt rengeteg emberen segített, és a gonoszok nagy részével is leszámolt. Talán első számú is lehetett volna belőle....

Visszavonulásakor feltettek neki egy érdekes kérdést.
"Miért lép vissza? " erre ő azt válaszolta
"Mert nincs benne elég kihívás!".

Ez a hosszú fehér hajú, levendula szemű, 20-as koraiban járó ex-hős nő a poklok-poklát fogja megjáratni velem az elkövetkezendő években....

*fangörcs*