Number One...(BakuDeku)

31.Fejezet

Sajnálom ezt a nagy kihagyást, de elég sokat dolgoztam ezen a részen, és remélem úgy fogjátok gondolni megérte..
Ha van valami hiba kérlek szóljatok.

Éreztem, ahogyan Kacchan ujjai a felkaromba marnak, és rázni kezd.

Hallottam, ahogyan a zene minden más hangot elnyom körülöttem.
Láttam, ahogyan a tömeg rám sem hederít, kivéve egy vörös szempárt.

Ott volt Ő... Az egyetlen ki figyelt rám. Szemeiből eltűnt az a mély gyűlölet, mely évekig ott bujkált, helyét valami más vette fel. Valami ami egészen eddig el volt nyomva.

Aggodalom.

Minden más elhomályosodott a látószögemben, de az Ő alakját semmi sem mosta el. Mély hangja átjárta az egész bensőmet, és új erővel töltött fel. Karjai a derekamra csúsztak mikor érzékelte, hogy testem nem bírja megtartani magát tovább.
Feladom. Úgy néz ki az érzelmeim elkaptak, és addig marcangolnak, még el nem fogadom őket.

-Beszélnünk kell.-Hangom még rekedt volt az előbbi  félelem miatt.

-Tudod... Mi is ugyanúgy átéltük azt amit te. Mi is megtettük ugyanazt, mint te.... De mi ott voltunk egymásnak, és ezt elég vicces az én számból hallani, de segített az a sok fogyatékos azon, hogy túl jussak rajta. Neked persze külön kellett menni. Mellettem kellett volna maradnod!

A nyakába csúsztattam a karjaimat, és a zene hiába volt pörgős, mi kettőnk dallamára kezdtünk el táncolni.
A kimondatlan szavak  égették a torkunkat azért, hogy kijussanak végre, és egy új kezdetnek legyenek hírmondói. Mi mégsem szóltunk egy szót sem, nem voltunk még hozzá elég bátrak, így csak néztünk egymás szemébe és próbáltuk megérteni a másikat. Az érzelmeink előtt, még sok más mondanivalónk van.

-Túl nagy árat fizettem azért, hogy első számú hős legyek... Tartozom az életnek, így nem lehetek boldog.-Tekintetemet félre vezettem ugyanis jól tudtam, hogy ő mennyire nem ért egyet ezzel a felfogásommal.

-Akkor adós maradsz. Rohadtul nem tudom ki ültette a fejedbe ezt a faszságot, de minél hamarabb felejtsd el. Adósággal a nyakadon fogsz mellettem meghalni!

-Ez nem ilyen egyszerű Kacchan. Miért akarsz ennyire megmenteni? Sok évvel ezelőtt önként löktél volna bele ebbe!

-Igaz.. sok évvel ezelőtt ezért imádkoztam titkon.. de most más a helyzet. Azt akarom, hogy csak engem láss, az egyetlen lehetőségedet!

~Ohhh..Kacchan. Pontosan ezt jelented számomra. Csak téged látlak az egész világon, te vagy az egyetlen ki megmenthet a saját poklomból.~

-Miért?-Tudnom kell miért is erőlködik ennyire! Felvezettem arcára zöld szemeimet, duzzadt száján egy pillanatra megállapodtam, majd tovább haladtam.

-Nem fogom kimondani. Bakugo Katsuki vagyok, nem Todoroki Shoto.-A felpuffadt ajkaim közül egy halk nevetés csusszant ki.

-Tudod, Todoroki-kun biztosan más módon juttatná a tudtomra a dolgokat. Az érzéseit!- Gonosz mosoly húzódott ajkaimra, amint megláttam megfeszülő arcizmait.

-Még szerencse, hogy sose lesz esélye elmondani neked. Enyém vagy! Világos?-Ujjai erőszakosan a csipőmbe martak, mint egy vipera fogai az áldozatába. Akárcsak a kis állatok, én is csapdába estem, csak, hogy engem nem rémisztett meg az előttem álló fenevad.

-Látni akarom milyen Bakugo Katsuki védelme alatt lenni, eddig csak azt tapasztaltam milyen, ha ez a személy az életedet gyötri.

-Tetszik ez a Deku!-Magassága miatt lenézett rám, így én makacsan tartottam tőle a távolságot, és felnéztem ködfátyolos vörös szemeibe.