Aechan
A napom még ettől is szarabbá vált. Éppen hazafelé tartottam, mikor megcsörrent a telefonom.
- Aechan – csuklott el anyám hangja.
- Mi a baj, anya? – a szívem szinte kihagyott egy ütemet.
- Merre vagy? – minden egyes szónál megremegett a hangja.
- Mindjárt otthon vagyok – szinte kapkodtam a levegőt.
- Nem vagyunk otthon, kincsem. Gyere a Szent Patrick kórházba, a bátyádat szörnyűség érte – még a telefonon is kicsúszott a kezemből, képtelen voltam levegőt venni. Sűrű könnyeimen át láttam a darabokra hullott telefonomat a járdán, el kellett volna indulnom, de nem ment. Csak leguggoltam a szétesett telefonom mellett, térdemre hajtottam a fejem, és zokogtam. A legrosszabbra készült fel, hogy a mai napon a második legfontosabb embert is elveszítettem az életemből.
Összeszedtem a maradék erőmet, és vele együtt a telefonom maradványait is összekapartam. Leintettem egy taxit.
- Szent Patrick kórház? – töröltem meg a szemem.
- Nem kérdem meg, hogy mi történt, de kisasszony, higgye el minden rendbe jön – nézett rám a taxisofőr a visszapillantó tükörből. Csak bólintottam, és csendben figyeltem a tájat. Még az idő is elszomorodott, velem együtt sírt, mert megeredt az eső. Kósza zápor, de mintha így akarná kifejezni, hogy együtt érez velem. Megérkeztünk a kórházhoz, kifizettem a taxit, és recepcióhoz sétáltam.
- Elnézést – remegett meg a hangom. – Kim Nam Joonhoz jöttem.
- Rokon? – nézett fel a recepciós.
- A húga vagyok, a szüleim jelenleg vele vannak, most értesítettek, hogy bekerült – feleltem.
- Máris nézem – válaszolta a recepciós. – Az intenzív osztályon van. Második emelet, 210-es szoba.
- Köszönöm – valahol megkönnyebbültem, hogy legalább még életben van. A lépcsőt választottam, mert féltem attól, hogy mi fog engem fogadni. Minél később tudom meg, annál jobb. Hülye felfogás tudom, de nagyon zaklatott voltam.
- Aechan! – rohant felém kisírt szemmel az anyám. Apa is megtörten ült a folyosón.
- Hol van? – bontakoztam ki anyám remegő testének öleléséből.
- Bent – mutatott az ajtóra apa. – Aechan, ször... - mondta volna, de megálltam az ajtó ablaka előtt. A bátyám ott feküdt az arca szinte felismerhetetlen volt, a fejét bekötötték, lila és zöld árnyalatok borították, de nem csak az arcát, hanem a takaró felett pihenő karjait is. Zokogva kaptam a szám elé a kezem. Apa átkarolta a vállam. – Megtámadták a nyílt utcán. Hárman voltak, esélye sem volt. Jelenleg kómában van.
- Kirabolták? – néztem fel kimerült apám arcára.
- Nem, minden irata megvolt, a pénztárcájából egyetlen fillér sem hiányzott – válaszolta.
- Akkor ki tehette, és miért? Namjoon jó zsaru, legjobb.
- Szívem tudom, de mivel rendőr rengeteg ellenséget is szerzett az évek alatt. Tudod, sok embert juttatott jogosan a rácsok mögé. – Ahogy apám ajkait elhagyták a szavak, úgy jöttem rá, hogy mi történt a testvéremmel.
- Bemehetek hozzá? – kérdeztem.
- Igen, csak öltözz be – mondta apa. Felvettem a lábzsákot, a köpenyt, és beléptem a kórterembe.
YOU ARE READING
Vágyom rád (BEFEJEZETT)
Fanfiction"Dühösen álltam fel a lépcsőről. Kezeimet ökölbe szorítottam, éreztem, hogy felnéz rám, de nem mertem a szemébe nézni, inkább igyekeztem elfordulni tőle, hogy ne lássa meg a kósza könnyeimet. - Tudod, Jungkook, ahelyett, hogy itt keseregsz, inkább m...
