Vágyom rád (BEFEJEZETT)

11. fejezet

Sziasztok, remélem még nem felejtettek el :) Bár lassan, de meghoztam a folytatást, ami picit meg kavar a szálakon. :)

Aechan

Mindig is tudtam, hogy Byul megváltozott, de azt nem, hogy ennyire. Vagyis nem megváltozott, ő mindig is ilyen volt, csak én voltam a hülye és a vak, hogy ezt eddig nem vettem észre. Annyit segítettem rajta, mindent megtettem érte, miközben ő folyton áskálódott a hátam mögött. Annyira fájt a tudat, hogy csak azért jár Jungkookkal, mert tudta, hogy én szerelmes vagyok belé. Nem szereti, és soha nem is fogja. Oda kellett volna állnom elé reggel és elmondani neki mindent, de képtelen voltam rá. Ráadásul tutira veszem, hogy úgy se hinne nekem. Erre mit léptem, végtelen egyszerű, azt amit mindig... elmenekültem.

Ez volt a legokosabb gondolatom, de most az egyszer nem mentem egyedül. Taehyung reggel hatkor kint várt a kocsija mellett a csomagjait már bepakolta, elvette az enyémet is, és behajította a csomagtartóba.

- Hogy vagy? – simogatta meg a hátam.

- Szarul, de legalább tisztán látok – feleltem egy mosolyt erőltetve magamra.

- Csüccs! – biccentett az autó másik oldala felé. Odasétáltam az anyósüléshez, kinyitottam az ajtót, majd felnéztem erre csodálatos hétvégi házra, ami most már nem tűnt olyan szépnek, mert bemocskolták az emberi érzések.

A visszapillantó tükörben folyamatosan figyeltem, ahogy egyre jobban távolodik a ház, ott bent alszik egy barát, aki képes elszeretni a legjobb haverja barátnőjét, és ott alszik egy ember, akire szép szavak egyáltalán nem illenek, aki mindenkin átgázol, csakhogy ő lehessen a középpontban. Vajon hány emberre feküdt le? Ekkor esett le nekem a bátyám, hát igaz! Tényleg lefeküdt volna a bátyámmal is? Vele vajon miért szórakozott? Vajon Jungkook mikor fogja végre észrevenni, hogy mi zajlik körülötte? Rá kéne venne Jimint, hogy mondja el a barátjának, hogy mit tett? De őt ismerve biztosan elhajtana a picsába!

- Min jár, azaz édes kis buksid? – érintette meg a combomat, a vékony ruhán keresztül éreztem a kezének a melegét, egy pillanatra zavarba is jöttem, de mégsem akartam, hogy elhúzza a kezét.

- Hogy hogyan mondhatnám el mindezt Jungkooknak? – feleltem.

- Egyelőre sehogy. Türelmesnek kell lenned, és meglátod, ha a tervem beválik, hamarosan észhez tér az szerencsés hülye gyerek – mosolyodott el, majd újra a kormányra tette a kezét. Hűvösség csapta meg a bőrömet a kezének a hiányát követően.

Taehyung érdekes srác volt, lassan kúszik be a bőröm alá, a szívem nem ver tőle hevesen, nem érzem azt az őrült remegést, mint mikor Jungkook hozzám ér, de valahogy mégis kivált bennem valamit. Nőnek érzem mellette magam, és vágyom arra, hogy megérintsen.

- Tényleg el akarod játszani, hogy együtt járunk? – kérdeztem meg zavartan, nem mertem rá nézni, inkább a ruhám szegélyével játszottam.

- Persze – vágta rá egyből. – Figyelj, Byul csak akkor száll le rólad, ha azt hiszi foglalt vagy. A szuka majd rám fog fókuszálni, mert sérti az önérzetét, hogy valakinek te tetszel. Azt hiszi, hogy te csúnyább vagy tőle, pedig pont ellenkezőleg. Tőled szebb és bájosabb teremtést még nem láttam, nagyon vonzó vagy, és bár nem a valóság, de én pokolian büszke vagyok rá, hogy úgy mutathatlak be, hogy a barátnőm vagy – állt meg a házunk előtt a felhajtón. Észre sem vette, hogy milyen hamar hazaértünk.

- Nem vagyok én annyira szép – éreztem, hogy ég az arcom, és képtelen voltam ránézni. Odanyúlt az államhoz, és finoman maga felé fordította a fejem.