Vágyom rád (BEFEJEZETT)

6. fejezet

Aechan

Mit hittem én? Mindig tudom, hogy milyen mégis minden egyes szavát elhiszem. Még hogy összedugjuk a fejünket és tanulunk, na persze. Az egész úgy zajlott le, hogy én tanultam, mint a hülye, és mivel hamar végzek a vizsgán, így mikor a tanár nem figyelt kicseréltem a lapot, és megírtam az övét is, csak némi hibával, mert ő sosem volt egy jeles tanuló. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy megelégszik a kicsit rosszabb eredménnyel is.

- Köszike, drága – karolta át a vállam és adott egy puszit a halántékomra. – Annyira fáradt voltam, hogy képtelen voltam tanulni. De mire jók a legjobb barátnők?

- Hát erre – sóhajtottam, és egyáltalán nem érezte a szarkazmust a hangomban.

Ha őszinte akarok lenni, majdnem én se tudtam tanulni. Alig vártam, hogy a bátyám végre hazaérkezzen. Fel s alá mászkáltam a szobámban, a percek lomhán haladtak előre. Végre meghallottam lentről, hogy nyílik az ajtó. Úgy rohantam le a lépcsőn, mint egy őrült. Namjoon fáradtan vette le a cipőjét, és mélyeket sóhajtott.

- Mi történt, szívem? – kérdezte aggódva anya.

- Megfincoltattak – ült le kimerülten a fotelba.

- Mégis mit mondtak?

- Ó, szia Aechan, te is itthon vagy? Mi van végre otthagytad azt a gyökér bandát? – nézett rám.

- Ők a barátaim – morogtam.

- Én is azt hittem régen, hogy vannak barátaim, de mára megtanultam, hogy a barátság is törékeny dolog, akár egy virág. Ha nem adsz neki inni elhervad – felelte. – Yoongit kiengedik.

A csend mérhetetlenül mély volt. Anya leült, apa a homlokához kapott. Én meg... én meg majdnem elfelejtettem levegőt venni. Nem bánthat, nem, hisz a húga barátnője vagyok.

- Láttam apa, elégedetten vigyorgott az őrizetben, a nyaka előtt elhúzta az ujját. Megfenyegetett, újra – szorította a karfát, hogy szinte elfehéredtek az ujjai.

- Rendőr vagy fiam, már nem az gyenge srác, aki öt évvel ezelőtt voltál – tette nehéz kezeit Namjoon vállára apa.

- Tudom, de féltem... - nézett rám. – Yoongi tudja, hogy Aechan számomra a legfontosabb, és ő ott van a tűz közelében.

- Akkor iskola után egyenesen hazajössz! – nézett rám anya.

- Na, álljunk meg egy percre – emeltem magam elé a kezeimet védekezően. – A húga barátnője vagyok, ismer gyerek korom óta, nem fog bántani, és különben is sose vagyok egyedül, mindig vannak mellettem többen is. Nem fogok egy tolvaj bűnöző miatt félni és feladni az életemet.

- Nem érted Aechan, eddig azt hittem Yoongi a barátom, azt hittem ismerem. Megveretett mert nem akartam beszállni a buliba. Mit gondolsz a régi bandáját nem fogja újra feléleszteni? Jó, sokan vagy sitten, vagy a temetőben vannak már közülük, de még mindig vannak, akiket keres a rendőrség, akiknek a neve folyton a bűnözési listán szerepel. Ott vagyok! Terepen vagyok! Sosem tudhatod, hogy azért az öt évért, amit elvettem tőle mire lesz képes! – üvöltötte rám a szavakat Namjoon.

- Ha folyton rettegésben élnünk, nem lesz életünk, fiam – szólalt meg nyugodtan apa. – Nem tilthatjuk meg Aechannak, hogy élje az életét, legalább is addig nem, míg Yoongit ténylegesen nem kerül szabadlábra.

- Max egy hónap – állt fel Namjoon, és indult fel a lépcsőn – Úgy sajnálom, az egész az én hibám, ha akkor nem jelentem fel, most nem kéne rettegnetek.