Vágyom rád (BEFEJEZETT)

4. fejezet

Aechan

Azt hittem ott helyben szívinfarktust kapok, és mentővel szállítanak a sürgősségire, mikor az eladó közölte az árat. Jungkook meg minden szó nélkül kifizette. Jimin zsebre dugott kézzel sétált ki a bolt elé, és gyújtott rá egy cigire. Jungkook nem csak fizetett, mint a katonatiszt, de még a négy teletömött táskát is ő vitte, oké, csak a kocsiig.

- Este buli? – érdeklődött Byul.

- Én azt hiszem kihagyom, hétfőn szakdogát írunk elfelejtetted? – néztem rá.

- Vasárnap átjössz délután és átdumcsizzuk – legyintett.

- Én benne vagyok, a fateromék oda vannak New Yorkban, a nővérem éjszakás a kórházban, így ráérek – jelentette ki Jimin.

- Nem értem a nővéredet – nézett rá döbbenten Byul, miközben kinyitotta az anyósülés ajtaját – tele vagytok lével, és dolgozik?

- Tudod, léteznek olyan emberek, akiknek olyan álmaik vannak, hogy másokon segítsenek – közöltem.

- Segítsen mindenki magán, ahogy tud – jelentette ki Byul, mintha ez valami eget rengető szörnyűség lenne, persze erre a srácok felnevettek.

- Hazaviszünk, este meg érted is megyünk – ajánlotta fel Jungkook az ujján forgatva a slusszkulcs, és kedvesen biccentett a fejével, hogy huppanjak be az Audija hátsó ülésére.

- A nővérem már csak ilyen szent lélek, az ősök büszkék rá – nyitotta ki a hátsó ajtót Jimin, és csapott a fenekemre, amitől ijedtemben megugrottam. – Na, told be a csini fenekedet, hugyoznom kell, úgyhogy szeretnék már otthon lenni – kelletlenül ültem be a kocsiba, és csúsztam át Jungkook mögé. – Én megvagyok a magam léhűtő világában, azért van a lé, hogy költsük, nincs igazam?

- De tökéletesen – kacsintott rá Byul a visszapillantó tükörben.

Annyira másként látjuk a világot. Emlékszem Jungkook nem volt ilyen a középiskolában, voltak álmai és tervei. A szülei mindent megadtak neki, olyanok érdekelték, mint a marketing, a menedzsment, a tervezés, a tánc. Most meg csak egy arany bankkártyás srác lett belőle a barátnőm mellett. Mikor változott meg ekkorát, és én miért is szeretem még mindig? Annyi a javukra legyen írva, hogy hazavittek, jelezvén, hogy este értem is jönnek. Ahogy beléptem a házba, a szüleim a konyhában beszélgettek. Anya rögtön közölte, hogy az ebéd a hűtőben van. Namjoonhoz bekopogtak, mert nem hagyott nyugodni, amit mondott. Létezik, hogy ő és a barátnőm lefeküdtek egymással?

- Joonie itt vagy? – nyomtam le a kilincset, de a bátyám szobája üres volt.

- A rendőrségre ment, tanúskodnia kell újra az esetről, tudod – állt meg apa mögöttem.

- A rablásról?

- Igen, állítólag valaki jelentkezett a rendőrségen, hogy nem Yoongit látta, hanem egy teljesen más személyleírást adott – mesélte apa. Emlékszem erre az ügyre, egy számítógépeket gyártó cég raktárát törték fel, a bátyám éppen azon a környéken kapott önkéntes munkát a rendőrségtől, mikor meglátta a barátait. Namjoon nem akart ártani neki, ezért előbb megpróbálta lebeszélni Yoongit róla, de az inkább megverte, és árulónak titulálta mert a rendőrségnek dolgozott. Joonie nem kerülhette el a tanúvallomást, különben nem kapja meg a rendőrségtől a szolgálati igazolást, és így sosem fejezhette volna be a rendőrakadémiát. A barátságnak ekkor lett vége.

- Értem – ejtettem meg egy aggodalmas sóhajt. – Apa, este elmehetek bulizni?

- Csak ha nincs alkohol és persze nagyon odafigyelsz, mert ezeken a helyeken hamar a poharadban löknek valamit – jegyezte meg. Apa egy autókereskedésben dolgozik, mint raktáros, anyu pedig fodrász. Teljesen átlagosak vagyunk, ezért annyira büszkék a bátyámra, hogy rendőr lett belőle.