KETTEN, MAGÁNYOSAN | ᴀɴɪᴍᴇ ᴏɴᴇsʜᴏᴛs

Dazai Osamu:Amnézia

Dazai a tágas, fehér szobában az egyik úgyszintén fehér takarós ágy mellett ült. Fejét a matracra hajtotta, lassan vette a levegőt. Egyik keze egy másik kezen pihent. Viszont ez a kéz sovány volt és sápadt.

Dazai szemei lassacskán kinyíltak. Először kezét vette észre, majd tekintetét feljebb vezette. Egy békésen szuszogó nőt látott, akinek hosszú/rövid, [hajszín] haja a feje alatt pihent a párnán. A fehér hálóruha szerű anyag alól látszott volna karcsú alakja, de mellénél ráterítettek egy takarót. Dazai felemelte a fejét és egy halvány mosolyt ejtett meg. Hiába, ez a három hónap mindenkit megviselt, de legfőképp őt.

-E-elnézést uram, de jön az orvos és arra az időre míg megvizs...

-Természetesen, arra az időre kimegyek.

Dazai felemelkedett a műanyag székről. Homokszín ballonkabátjá lágyan hullámzott mögötte.

Az irodában találkozott először [Név]-vel/-val. A lány kedves volt, jókedvét semmi sem tudta eltűntetni, a szemei pedig folyamatosan minden újra rácsodálkoztak. Dazainak ez tetszett benne legjobban. A maffiás évei alatt sokmindent megtapasztalt, ha egy embert jobban megismert előre meg tudta mondani a lépéseit. Az élet számára nyitottabb volt. [Név] más. Sokmindent tudott, de sokmindent fel kellett még fedeznie.

A két fiatal először elvétve találkozott külön az irodától, de ezen alkalmak száma folyamatosan nőtt. A vak is láthatta, hogy ez a kettő nem csak barátként tekint a másikra, de egyikük sem mert lépni ez ügyben. És ekkor döntöttek úgy az iroda tagok, hogy adnak egy kezdő lökést. Nekik köszönhetően pedig a két jómadár már egy éve egy párt alkot.

Persze, ez esetben is igaz a "Minden jó után valami rossz" mondás.

Dazai ürességet érez. Régen, [Név] kitöltötte ezt az űrt, szerette őt, ott volt vele. De a lány most azt sem tudja, nappal van-e, vagy éjszaka. Dazai néha már úgy érzi, amelyik szerv működése kell az élethez, az még megvan a lányban, de a lelke már rég kiszállt belőle.

A férfi nem tudja mit tegyen. Egyik fele azt mondja, van még esély. Másik fele viszont már feladta. Akárhogy volt ott a lehetőség, Dazai már nem tudott abba kapaszkodni. Az ajtó nyílt és kilépett rajta egy nagy, fehér köpenyes orvos. Őszes haját hátrasimította, fekete keretű szemüvegét feljebb tolta az orrán. Annak ellenére, milyen halál nyugodtan ment be a szobába az orvos, most idegesnek és meglepődöttnek tűnt. Ugyanígy a nővér.

Az orvos közelebb lépett. Nem tudta, mit mondjon. Dazai érdeklődve figyelte minden apró mozzanatát.

-Nézze. Én tudom, hogy ön nagyon sok időt töltött az elmúlt...

-Doki.

Dazai magas, mégis tekintély parancsoló hangnemmel beszélt az orvoshoz. Tudni akarta mi történt. Nem mutatta ki, mennyire megijedt attól a gondolattól, hogy talán szerelme szervezete feladta a küzdelmet. Mélyen az orvos szemébe nézett, aki egy ideig bírta, majd lehajtotta a fejét és elkezdte az orrnyergét masszírozni. Fekete keretes szemüvegét ez idő alatt levette és nagy, fehér, köpönyeg szerű kabátja zsebébe süllyesztette.

-Felébredt.

 Dazai szemei nagyra nyíltak. A lábai nem mozdultak, akármennyire akart velük elindulni és a szíve zakatolni kezdett. Végül lábai engedelmeskedtek neki, bár folyamatosan remegtek. A férfi attól tartott nem tartják meg.

-Várjon, uram...!

 Későn szólt. Dazai keze már lenyomta a kilincset és kitárta az ajtót. 

 A tágas, steril szobában, az ablak melletti ágyban egy nő ült, a várost kémlelte. [hajszín] haját a nyitott üvegen beáramló levegő lágyan dobálta. A nő csak ült, elmélyedve bámulta a magas épületeket, a hajókat, a felhőket és az óriási, kék óceánt. Nem figyelt fel az ajtó nyílására sem. Egyenlőre csak emlékezni próbált. Az egyetlen dolog, amit tudott, az a neve. Félt. Nem tudta, kiben bízhat majd meg, kit kell elítélnie és hogy kit fog bántani azzal, hogy nem emlékszik.

 Dazai arcán szomorú, egyben őszinte mosoly terült el. 

-[Név]... [Név], felébredtél...

 A nő felé fordult. Tekintete fura volt Dazai számára, de a boldogság elvakította, nem szentelt neki különösebb figyelmet. A lány kissé oldalra döntötte a fejét. Kérdőn tekintett a felé közeledő alakra, aki már csak egy lépésre volt tőle.

-Ano... Elnézést, de maga kicsoda?

 Dazainak az arcára fagyott a mosoly. Először azt hitte, a lány viccel. De mikor az nem közölte vele kacagva, hogy viccelt, Dazai szemébe könnyek gyűltek. Kezeit [Név] vállára vezette és óvatosan rázogatni kezdte őt.

-Én vagyok az! Dazai! Dazai vagyok! Dazai Osamu!

 A férfi arcán egymás után gördültek le a kövér könnycseppek, miközben egyre jobban kétségbe esett. [Név] is egyre inkább megijedt, nem tudta kezelni a hirtelen történéseket. Meg is látszott az arcán, így a nővér és az orvos Dazaihoz lépett, megragadták a vállait és megpróbálták lerángatni a nőről. A férfi minden erejével küzdött ellenük, a lány közelébe akart maradni. 

                                             

A lányt pár hét múlva kiengedték a kórházból. A [hajszín] hajú nő bizonytalanul lépett ki a kórház ajtaján. Az épület előtt Dazai várt rá. A férfi, amint meglátta szerelmét karon ragadta, és otthona felé vezette.

A kis lakás ajtaja nyílt és belépett rajta a két fiatal. A szobákban por szag uralkodott, viszont, amint [Név] kórházba került, az iroda tagok minden bútorra fehér lepelt terítettek, megvédve azokat a portól. A férfi arcára szomorú mosoly ült, ahogy agyába özönlöttek az empékek. Mikor még minden rendben volt.

-Dazai-san, minden rendben?

A barna hajú abba hagyta a fal bámulását és a mellette állóra nézett. Bánatos mosolyát elrejtette, helyére egy örömteli vigyort erőltetett.

                                ~

Az ember nem is gondolná mennyi minden eszébe juthat pakolás közben. Mint egy aprócska történet.

[Név] egyszer csak elejti a kezében lévő dobozt és Dazaira néz. Szemeiből akaratlanul is megerednek könnyei elhomályosítva a lány látását. Elindult a neki háttal álló férfi felé, aki - valamilyen természetfeletti erő miatt - nem hallotta, ahogy a nehéz karton földet ér.

Mire észrevette, hogy [Név] közeleg, a nő már szorosan, zokogva megölelte.

-Emlékszem Osamu. Emlékszem.

                            {×}

A kérésekkel kapcsolatos kéréseim a könyv 4. fejezetében találhatók, kérés előtt, ha lehet, tessék elolvasni.