KETTEN, MAGÁNYOSAN | ᴀɴɪᴍᴇ ᴏɴᴇsʜᴏᴛs

Dazai Osamu: Búcsú Egy Közönséges Kis Szalmaszállal

Esik. A víz elmossa a sarat és csúszóssá teszi a járdát. Az emberek feje fölött esernyő ágaskodik, azok tetejéről könnyek módjára cseppennek le a vízcseppek.

[Név] az ablakban áll. Mellette, az íróasztalán egy elrongyosodott papír és néhány szál, vázába állított [kedvenc virág]. A növények szélei már barnák voltak, a papír pedig már több helyen is elszakadt, a lány annyit szorongatta, [Név], ennek ellenére, tovább őrizgeti. Pedig akárhányszor elolvassa, csak annyit ér el, hogy a szemébe könnyek gyűlnek és elfogja a bánat.

Akármennyi év telik el, [Név] emlékezni fog arra a napra. Ez esetben, az akármennyi idő két évet jelent. Ez alatt, viselkedését tekintve, a nő sokat változott. Zárkózottabb lett és lassabban bízott meg az új emberekben - ezek alól viszont a gyerekek mentesek voltak, ugyanis nekik maguktól vagy ok nélkül eszükbe se jut hátba támadni az embert. Ugyanis [Név] így fogta fel azt, hogy Dazai a maffiában hagyta.

Mikor Chuuya közölte vele az információt, [Név] térdre rogyott és halkan zokogni kezdett. A vörös abban a helyzetben tehetetlen volt, nem tudott mást tenni, csak magához szorítani a lányt és hagyni, hogy az kisírja magát.

Mikor [Név] valamennyire lenyugodott Chuuya haza támogatta őt. Egy pillanatra sem hagyta egyedül. Viszont, amikor kiment a mosdóba, a lánynak pont akkor kellett megtalálnia az ágyára helyezett papírt és pár szál [kedvenc virág]-ot.

Kedves [Név].

Akárhányszor fogok gondolni rád őszintén boldog leszek.

A levelet elolvasva a lány mostmár hangosan bőgni kezdett, annyira, hogy alig kapott levegőt.

Ezt a kis levelet őrizgeti a lány.

Lassan ballagott az utcán. Szembe vele, pár saroknyira a barna hajú sétált lebegő ballonkabátjával. Az egyik csukott szemmel dúdolta szokásos nótáját, a másik a lábát érdekesebbnek találta, mint a vele szembe jövőket. Valószínűleg ezek az okai annak, hogy szó szerint egymásba ütköztek, és a lány majdnem a betonon kötött ki.

-Elnézést!

A lány tovább indult volna, de a másik - meggátolva terve végrehajtásában - megfogta a csuklóját.

-[Név]?

A lány vissza nézett rá.

-Dazai?

Dazait meglepte vezetékneve használata. Megszokta, hogy mikor utoljára látta [Név]-et/-át/-ót/-it, az a keresztnevén szólította. Az új megszólítás viszont jeges zuhanyként érte.

[Név] agyában végigfutottak az eszébe jutó lehetőségek arra, hogyan jusson el A-ból B-be. Először is ki kellett volna szabadítania raboskodó csuklóját, de mire elkezdte volna a műveletet, már a férfi karolta magához fél kezével.

-Hogy vagy mostanság?

-Egész jól.

A kényelmetlen helyzet csak Dazai számára kedvezett, [Név] számára legalább fél órás késést jelentett az aznapi küldetéséről. Az egyetlen szerencséje eddig ezen a napon, hogy most éppen arra járt Chuuya, és észre vette rajta, hogy nemigen van ínyére a helyzet.

Viszont, mielőtt a vörös oda ért volna Dazai megszólalt.

-[Név]-chan, amit a levelembe írtam, azt teljesen komolyan gondolom.

A lány torkában gombócot kezdett érezni és nem tudta vissza folytani évek óta megválaszolatlan kérdését.

-Akkor miért hagytál ott? Miért hagytál ott néhány szál virággal és egy levéllel, amin ráadásul egy hazugságot támasztasz alá?

Dazai szemei elkerekedtek. Tényleg igazat írt a levélbe, mégsem gondolt arra, hogy a másik félnek ez mást jelenthet.

-Nem azért hagytalak ott, mert nem szeretlek, hanem azért, mert ha velem szöksz meg a te nevedet az enyémhez kötik, és nagyobb veszélybe kerülsz, mint amilyenbe egy magányos szökés miatt kerültél volna.

Azt hitte, ez elég lesz [Név]-nek/-nak. Nagyot tévedett.

-Bevállaltam volna.

[Név] kibújt Dazai keze alól és folytatta útját a megbeszélt hely felé.

Másnap reggel meglepő dolgok várták Dazait az asztalán. Egy papír és néhány szalmaszál szerű növény. A férfi rögtön tudta, hogy ezeket [Név] hagyta itt. Igaz, Dazai kedvenc virága a lótusz volt, de a lány azt nem tudta otthagyni neki, mivel az vízi növény. Ígyhát amellett a növény mellett döntött, amelyet mindketten szerettek. Nem azért, mert kitűnően szép. Az egyszerűségéért, és mert leginkább réteken, tisztásokon fordul elő, és a beépített Yokohamában igazi ritkaságnak számít. Dazai azonnal rájött erre, miközben a kezébe fogta a ki tudja honnan szerzett szálakat. Elöntötte a bánat és a gyász. Elolvasta a papírt, amit később áztatni kezdtek a könnyei.

Másnap reggel ugyan azok a szálak várták [Név]-et/-ót/-át/-it az ajtajában. A lány könnyen búcsúzott a párkapcsolatukat jelképező szálaktól. Egyszerűen kisétált a kikötőbe és a tengerbe hajította őket, mikőzben vissza emlékezett arra a három szóra, amit a papírra írt.

Sayounara, Dazai Osamu.

Búcsút vett a múlttól, miközben a szálak közé véletlen befogott közönséges kis szalmaszálat figyelte.

{×}

A kérésekkel kapcsolatos kéréseim a könyv 4. fejezetében találhatók, kérés előtt, ha lehet, tessék elolvasni.