KETTEN, MAGÁNYOSAN | ᴀɴɪᴍᴇ ᴏɴᴇsʜᴏᴛs

Nakahar Chuuya: Ruhák

– [Név], kész vagy? – kérdezte Mori, a Maffia feje már harmadszorra a lányát.

Mori mindig azt mondta, hogy a kapcsolatotok különleges. Tinédzser korodban ekkor közbevágtál és azt mondtad; "ha különlegesnek nevezed azt, ahogy nézed ahogy a sok különféle kényelmetlen és ízléstelen ruhában ácsorgok, amiket újabban imádsz nekem beszerezni, akkor igen, különleges" és emellett jó sokszor megforgattad a szemed. Ma már sokat változott a véleményed a kapcsolatotokról; Mori a legtöbb maffiatag szemében egy hidegvérű, mégis tiszteletre méltó bűnöző volt, aki a legkifinomultabb módon végezte a dolgát. Mind látták, hogy Mori Ougai bizony a legtöbbjüknél intelligensebb, ezért mikor a tiszteletük és a belé vetett bizalmuk pár pillanatra megingott sem mertek ellenszegülni - az ő beosztottjai sose árulják el, még a legkétségbeejtőbb időkben se. Ezt a fajta megnyilvánulást te is láttad rajta, de sosem tapasztaltad. Te voltál az ő szeme fénye, a kincse, amire vigyázni akart és nem engedte, hogy bármi bántódása essék. 

Ezért talán nem is volt meglepő, mikor a - természetesen nagyon jól fizetett - magántanártól visszafelé mindig az apád legjobb emberei kísértek. Először egyszerű fekete kabátos emberek napszemüvegben, akik meredten bámultak ki a szélvédőn, később Hirotsu, Mori közeli bizalmasa kísért haza, mint egy védőangyal.

Aztán, tizenévesen egy fiút küldött eléd.

Chuuya nem volt unszimpatikus számodra, sőt. Valósággal rajongtál a vörös hajú fiúért, aki mindig motorral ment érted és eleinte előtte kellett felvenned a sisakot; érdekeseket mesélt, magáról és Dazai-ról egyaránt, aki szintén nem volt idegen számodra.

Aztán, azt hiszem, felnőttetek. Neked már nem volt szükséged a sok magántanárra, egy egyetemen már végigmentél és az apád oldalán nem érhetett annyi veszély sem, mint egyedül egy gumiszobában. Kimért lettél és megtanultad hogyan használd ki a női adottságaidat, amikkel óriási sikereket értél el - mindezek mellett pedig intellektuálisan is jóval az átlag fölött álltál Mori jóvoltából. Chuuya-nak így alig akadt esélye beszélni veled. Egyébként hiányolt. Intelligens voltál és jó humorod volt, ezek mellett pedig csúnyának sem mondhatott. Megfogta a személyiséged, a beszédstílusod és a megjelenésed egyszerre, és mikor önálló maffiataggá váltál elkeseredett a hiányod miatt. 

Bár, te sosem mondtad meg neki, hogy talán nincs egyedül ezzel az érzéssel.

Aztán, egy napon - igazán borús egy nap volt, az ágyból sem akartál igazán kikelni - Mori nem engedett el egyedül egy tárgyalásra. Igaz, a lánya voltál és tudta, hogy meg tudod védeni magad ha a helyzet azt kívánja, de féltett és nem akarta, hogy bajod essen. Chuuya pedig aznap szabad volt, mint a madár, így Mori őt állította melléd. A vörös rövidesen beszélgetni kezdett veled; sose felejtette el a beszélgetéseiteket és hogy milyen érdekes témákat hoztál fel, és fél óra múlva már olyanok voltatok, mint akik egész életükben együtt voltak.

Talán az volt az a pillanat, mikor Chuuya beléd szeretett. Pár hónappal később pedig már elmondhatta magáról, hogy a barátnője vagy.

Számodra akkor kezdődött otthon a cirkusz. Mori kedvelte Chuuya-t és örült, hogy olyan embert találtál magad mellé, aki talán még nála is jobban fog rád vigyázni. Azóta vette neked a ruhákat és megvárta, míg felveszed őket - pont úgy, ahogy a mai napon.

– [Név]! Válaszolj, kérlek! – az apád már kezdett türelmetlenné válni az ajtó előtt; a mai ruhát különösen szépnek találta. Egyébként tényleg nem volt csúnya - egyszerűen csak nem a te ízlésednek volt megfelelő. Akármennyire volt szoros kapcsolatod az apáddal, az ízlésetek olyan volt, mint a meleg és a hideg.

– Már levettem – mondtad, ahogy kiléptél az ajtón. A kabátodért nyúltál, majd magadra húztad a vastag anyagot. Egy melegebb tavaszi kabát volt, amit még évekkel ezelőtt vettél magadnak. – Majd jövök! – mondtad a ledermedt apádnak, aki még mindig a barna faajtó előtt állt. Össze-vissza beszélt, olyasmiket hallottál, mint "dehát" meg "de most...?" és csak nevetni tudtál Mori zavartságán.

A kapuk előtt Chuuya pedig már várt.

Az üvegajtó csapódására a vörös felnézett a mobiljából. A kabátját a kezével fogva átdobta a vállán és a falnak támaszkodott, mikor te felé fordultál.

– Késtél – mondta, de egyáltalán nem dorgálóan. Mosolygott, mint mikor bort ivott Koyo-val és az apáddal, és te is mosolyogtál, mint mikor ketten hazasétáltatok a tanárodtól.

– Tudom – mondtad, majd megpusziltad az arcát. – És sajnálom – dőltél te is a falnak, hogy lásd a várost, mert azt hitted, Chuuya is azt nézi.

– Hazamegyünk? – kérdezte ő, ahogy nézte a napfénytől ragyogó arcodat és a csillógó szemeidet.

– Szerintem ez egy fantasztikus ötlet – mondtad, majd leemelted Chuuya kalapját és a vörös botorbiciklijéhez sétáltál.

.

.

.

- Virag_666 kérésére, remélem tetszett és borzasztóan sajnálom, hogy ennyit kellett várnod rá!