KETTEN, MAGÁNYOSAN | ᴀɴɪᴍᴇ ᴏɴᴇsʜᴏᴛs

Fyodor Dostoyevsky: Képtelen

Oh Ana, I'll be with you still you are the angel that I couldn't kill.

.

.

.

Az üres lakás aznap este fülsiketítően csendes volt.

Neked mégsem volt olyan hangtalan. Te hallottad, ahogy a vér csepeg Fyodor ruhájának aljáról, a kezéről és a pengéje éléről. A fehér textilt elszínezte a kimoshatatlan vörös, akkor világító lé, te pedig egy pillanatra megszédültél a látványtól.

Tudtad, hogy Fyodor nem bánik kesztyűs kézzel az emberekkel. Kemény és szigorú volt velük, amíg viszont nem vétettek hibát nem törődött velük. Abban a pillanatban azonban megrémisztett, amit tett. A szemed láttára szúrta le az egyik társad, akit nem mellesleg kedveltél is. Mindig mosolygott rád, mint egy ragyogó csillagra, akkor viszont a férfi arcal volt a földnek és még így is bisztosra vetted, hogy Fyodor rémült sikolyt fojtott belé.

Hátrálnod kellett, amint szíved választottja feléd fordult. A szemei ijesztőek voltak és üresek, annak a fajta szerelemnek, amit a kapcsolatotok elején láttál bennük nyoma sem volt.

Fyodor akkoriban kezdte elveszteni az eszét. Túlzásba vitte a Könyv keresését, azt tervezgette, hogy tényleges Istenként fog vele uralkodni, a legjobbjait pedig angyalnak kezdte nevezni. Te közéjük tartoztál. Azonban akármennyire volt ez hízelgő először, amint ezek az "angyalok" egymás után tűntek el mellőled ijesztővé vált a cím. Volt egy sejtésed, miszerint emögött Fyodor áll, de az első pár szóváltás óta szerelmes tengerben úsztál, amiből sehogy sem tudtak kirángatni. Fyodor, tehetett bármit, te mindig a feléd kedves mosolyát és szemét láttad csak.

Aznap este azonban megláttad milyen is valójában. Romlottnak és gonosznak érezted, és akárhogy dobogott érte a szíved, a józaneszed végre át tudta venni az irányítást. Már nem láttál semmi féle jószándékot a szemében, ezzel ő is tisztában volt, így nem is próbálta megjátszani magát. A kést, amivel egykori barátodat leszúrta nem tette le, így mikor közelebb lépett és megfürdött az ablakokon betörő fényben kicsin múlt, hogy felsikolts te is. Először féltél Fyodor-tól és pánikoltál, rémültté tett a lehetősége, hogy a te életed is elveszi. Remegtek a kezeid már a gondolattól is, hogy olyan rémült, néma, elfojtottan sikoltó arccal halj meg, mint az előtted elterülő.

Fyodor feléd nyújtotta a kezét. A mozdulat először fenyegetően hatott és az előbb ért sokk miatt jó pár másodpercbe telt reagálnod.

- Drágám, ne félj tőlem!

Fyodor szinte suttogott, a füleidnek mégis olyan volt, mintha melletted ordítana. Miután a rémület úrrá lett a testeden nyugton maradtál, nem mozdultál semerre, Fyodor pedig szintén csak állt és nem tett semmit. Kinyújtotta a kezét, hogy jobban elérd, te viszont még mindig nem tettél semmit, így ő húzott fel, hogy a szemeidbe nézhessen.

Összezavarodtál, mikor Fyodor szemeibe néztél. Fél perccel korábban még szürkék és élettelenek voltak, amiken semmi sem tud segíteni, akkor azonban ragyogtak, mint a felkelő nap. Akkor újra láttad Fyodor végtelen szerelmét.

Fyodor a derekad köré kulcsolta karjait, te pedig a vállán pihentetted a tieid, mert máshogy nem lett volna kényelmes. Ha a férfi nem tart talán összeesel.

- Eláruljak egy tirkot?

Az arca közel volt a tiédhez, az illata bódított, kezeid remegése pedig alábbhagyott. Érezted, hogy nem helyes, de újból a szívedre hallgattál.

- Téged sose ölnélek meg. Képtelen lennék rá, kedvesem. Te vagy az egyetlen angyal, aki fontos számomra.

.

.

.

Estére megihletett ez a szám, mostanában amúgy is imádom, rongyosra hallgattam írás közben is, így rávettem magam a szöveg elolvasására, hogy értsem is, és amint megértettem Fyodor jutott eszembe.