Egy meleg tavaszi napon, ami inkább nyári már, az utolsó napon, melyen az iskolának nevezett börtönben tartanak nincs is jobb, mint együtt haza sétálni egy kedves barátunkkal.
Naito is erre várt. Az intézmény kapuját határoló szögletes kőoszlopok mellett állt és figyelte a haza siető diáksereget. Térdei előtt sötétbarna táskát lógatott, bár a tankönyvei miatt a keze majd' leszakadt.
A tengerként egybeolvadó diákok néha kilökték magukból azt, aki nem tudott lépést tartani velük. Ez történt egy barna hajú, szemüveget viselő fiúval is. A fülében a fültágtó kicsit megrángott, mikor a földre esett, a táskája pedig arrébb sodródott a fűben. A fémkretbe zárt üveg lejjebb csúszott a fiú orrán, mintha menekülni akarna valamerre egy elképzet szörny elől. A földön ülő hirtelen állt fel, enyhén meg is szédült, majd kissé kétségbeesetten keresni kezdte arrébb csúszott holmiját.
– Ezt keresed?
Dazai kezében lazán lógott a fekete válltáska, melyet az imént szedett fel a földről. A fiú hálás tekintete mindent megmagyarázott neki, így átadta a tárgyat és egy segítőkész vigyor után folytatta útját a kapu felé.
Naito, amint meglátta kedvesét kilépni a kitárt vasrácsok mögül lerakta a táskáját a kőoszlop mellé és Dazai nyakába ugrott. A másik a nagy lendülettől kissé hátra dőlt, majdnem esett, ezzel pedig meglöktek nem is egy embert.
Ezek után pedig az az alig öt percnek tűnő fél óra vidámságot és egy kis színt vitt mindkettejük napjába.
LunaNaito-chan kérésére, remélem tetszett.
VOCÊ ESTÁ LENDO
KETTEN, MAGÁNYOSAN | ᴀɴɪᴍᴇ ᴏɴᴇsʜᴏᴛs
FanficOneshot-ok, történetek, amiket teljesen véletlenszerű események inspiráltak. Ha szeretnél, kérhetsz, nem bántalak miatta és természetesen megírom. A könyvben találsz egy külön fejezetet a kérésekről, mielőtt írnál, kérlek azt olvasd el, abban leírta...
