Éjszakai műszak (Jungkook FF)

16. rész: Elhatározás + segítő

Jungkook szemszöge

- Van egy ötletem. Mi lenne, ha a következő koreónkba megpróbálnánk beleépíteni némi street-style, vagy hasonló elemet?

- Mire gondolsz, J-hope? – kérdezi érdeklődve Chim.

- Hirtelen az ugrott be, hogy megpróbálhatnánk pár sportos mozdulattal, mint például a boksz, vagy aikido. Esetleg lehetne benne break dance mozdulat, vagy akár szimplán egy földre vetülős gurulás. De egyelőre ez csak ötlet.

- Próbáljunk ki valamit. Mutass egy példát. – mondja RM, mire Hope próbálja megvalósítani az egyik elképzelését.

A gondolat feldobása óta mindegyikünk aktívan agyal az új lépések kitalálásában. Jó is, hogy felvetült ez az ötlet, mert így legalább kicsit másban is kipróbálhatjuk magunkat és fejlődhetünk. Az már más tészta, hogy mi fog kisülni belőle, de amilyen elvetemültek vagyunk, tuti hozunk össze valami csúcs szuper koreográfiát. A nők szemében amúgy is szexi egy verekedő pasi, legalábbis a legtöbb esetben.

Pár óra találgatás és gyakorlás után kezd összeállni fejben a koreó, amit aztán fel is veszünk videóra, hogy biztosan emlékezzünk rá. Simítani és alakítani majd folyamatosan fogjuk tudni.

Tíz óra tájban úgy döntünk, hogy elég volt a gyakorlásból, hiszen a két hét múlvai fellépésünkre tudjuk a tutit, ez a hirtelen jött ötlet pedig még kivitelezés alatt áll. Majd ha meglesz, és jól begyakoroljuk, egyszer bedobjuk majd élőben is.

Mivel mindenki kellően lefáradt a héten (pedig tegnap nem is próbáltunk), ezért gyorsan szedelőzködni kezdünk, elteszünk mindent a helyére, átöltözünk, majd tíz óra után elhagyjuk a Red Rose's-t, természetesen gondosan bezárva és beriasztva az épületet. A főnök teljes mértékben megbízik bennünk, ezért teljes szabad kezet kaptunk tőle. Ez a hatodik éve, hogy felvirágoztattuk a klubját, amiért egyrészt nagyon hálás, másrészt nagyon megbecsül minket. Természetesen a tisztelet illetve az egymás iránti szakmai elhivatottság és hűség kölcsönös. Mindannyian sokat köszönhetünk neki, amiért annó nekivágott ennek a dolognak.

Az utcán elválunk egymástól, s mindenki megy a dolgára. Reggel elhatároztam, hogy próba után beszélek Lorával, és most nem fog tudni elfutni előlem. A múlt szombati produkción való jelenléte után a héten egyszer sem láttam, ami valamiért azt az érzetet tudatosítja bennem, hogy azért nem akar találkozni, hátha esetleg rákérdeznék. Nyilván így más a szitu, hogy én tudom, hogy ott volt, ő viszont nem tudja, hogy én tudom, hogy ott volt. Ő biztos azt hiszi, hogy mivel nem kerestem, még mindig időt próbálok neki adni. Ami amúgy részben igaz is, türtőztettem magam, s azóta még üzenetet sem írtam neki. Azonban ebből már elég, három hét szenvedés után már a tököm kivan ezzel a helyzettel, és iszonyúan hiányzik a lány közelsége és aurája. Tisztázni akarom a dolgokat, nincs apelláta!

Azonban ahogy a szálloda elé érek, kissé eltűnik a magabiztosságom, s az agyamból is elszállnak a szavak, amiket mondatokká akartam formálni. Most komolyan, miért?!

Váratlanul megrezzen a mobilom a zsebemben, mire felrezdülök a gondolataimból. Megnézem, mi gondja, s látom, hogy Tae írt.

Tae: Ne tökölj már, menj be! – mutatja az üzenet, mire én összeráncolom a homlokomat.

Kook: Miről beszélsz?

Tae: Beszélj Lorával! – jön a válasz, mire most égnek emelem a szemöldököm.

Kook: Honnan tudod? – pötyögöm, mialatt súlypontomat a másik lábamra helyezem.

Tae: Itt kullogok mögötted, te mamlasz. – írja, mire körülnézek, és meg is pillantom vagy hetven méterre tőlem, felém közeledve. Pár percbe telik, míg ideér hozzám, de kivárom.

- Te követsz? – kérdezek rá egyszerre, amint a közelembe ér.

- Én nem. Csak mentális segítséget nyújtok. – mondja lazán.

- De miért kéne... - kezdeném, de félbe szakít.

- Egész próba alatt láttam rajtad, hogy agyalsz. Hiába tudsz két felé figyelni, amikor kiül az arcodra a lelkiállapotod. – mondja.

- De ennyire? – kérdezek rá félve, mire bólint egyet. Kicsit elpuhultam az elmúlt két-három hétben... Mit tesz velem ez a nő...

- Na, menj már be! – lök egyet a vállamon. – Helyre kellene ezt már hozni.

- Igen, tudom. Csak azt nem tudom, hogy mégis mit mondjak neki. – nézek a bejárat felé ismét.

- Légy spontán, csak add önmagad, Kook! Elvégre így ismerkedtetek meg, nemdebár? – mondja, mire elgondolkodom egy pillanatra.

- De, igen. Igazad van, Tae. – helyeselek mondandójára, mire elmosolyodik.

- Naná, hogy igazam van. Ki nyitná fel a szemed, ha nem a legjobb spanod! – bokszol a vállamba vidáman.

- Jól van, nem kell fényezni magad. – húzom el a szám. – De jobb lenne, ha lelécelnél, nem akarok abban a tudatban lenni, hogy mindezt te végig követed. – mondom.

- Hát ez a hála?... - mondja lemondóan, majd el is lép mellőlem, folytatva az útját. – Ne legyél nyuszi! – fordul vissza, gonoszan vigyorogva rám.

- Kinyírlak! – morgom, mire felnevet, hangosan elmondva egy „szívesen"-t. Végül ráveszem a lábaimat a mozgásra. Már most érzem, hogy a szívem szaporább ütemet kezd felvenni. Végre, egy hét után újra láthatom. Nem érdekel, hogy a munkahelyén vagyunk, beszélnem kell vele!

Muszáj összeszednem magam, igaza van Taenek! Kapjam össze a magabiztos és közvetlen énemet, ahogy megismert, és legyek rá hatással. Nincs több időhúzás és -pazarlás, vissza fogom hódítani! Bízni fog bennem újra, s remélem, még feljebb is tudunk majd lépni a kapcsolatunkban. Igen, elhatároztam magam, addig nem nyugszom, amíg sikeresen (és mindkettőnk számára pozitívan) el nem simítom ma éjjel ezt a helyzetet!