Éjszakai műszak (Jungkook FF)

2. rész: Zsúfolt kávézó

- Biztos vagy te ebben, kicsikém? – kérdezi anyu.

- Igen anya, teljesen biztos vagyok benne. Nem nagyon fér bele a napirendembe, hogy itt meg ott lófráljak egy idegennel, aki ráadásul egyáltalán nem érdekel. – közlöm vele, ugyanis az egyik barátnőjének fiával szándékozna összeboronálni, mondván, hogy huszonhat éves létemre még nincs unoka a háznál, mint a korosztályom java részénél.

- De kicsim, arra van időd, amire szánsz. Az nem kifogás, hogy elfoglalt vagy. – ragozza még mindig.

- Anya, szerinted melyik pasi bírná ki, hogy tizenkét órában dolgozom heti öt napot, azok másik felét végig alszom, s amikor éppen szabad vagyok, akkor pedig a házat fixolom, bevásárolok és ügyeket intézek?!

- Istenem, te, meg a logikád... - fog a fejére.

- Nem erőltetem, és kérlek, te se kényszerítsd rám. Ha kell, úgyis megtörténik magától.

- Jól van, egye fene... váltsunk témát. Jövő héten megyünk apáddal megnézni a kiadó üzletet, nincs kedved eljönni velünk?

- Ne haragudj anya, de sok hasznomat úgy sem vennéd, és amúgy is, a te elképzeléseidnek kell megfelelnie.

- Hm... igazad van. Jut eszembe, valamikor haza is látogathatnál. Régen voltál, és Bobby is örülne neki, ha láthatna. – és mondja, mondja, mondja, mondja... azt hiszem, tudom kitől örököltem a beszélőkémet.

- Rendben, valamikor beiktatom. Majd keresek egy szabad időpontot, tudod rendkívül elfoglalt ember vagyok. – teszem fel flegmán játszva a képzeletbeli szemüvegemet, mire először mindketten komoly fejet vágunk, de fél perc elteltével hangos nevetésben törünk ki.

- Kicsim, te sosem változol. – csóválja meg a fejét anyu, majd átölel. Ekkor pillantok rá a falra felszerelt órára.

- Anya, ha nem haragszol, mennem kéne, mert még be akarok ülni a kávézómba.

- Nem értem, miért oda jársz, hiszen mindig tömve van.

- Azért, mert isteni a kávéjuk, törzsvendég vagyok, és nyilván jogosan járnak oda sokan, mivel annyira jó. – érvelek gyorsan, miközben összeszedem a cuccaimat.

- Majd egyszer kipróbálom én is, bár lehet, inkább megkérlek, hogy hozz nekem onnan egy adag koffeinbombát. – gondolkodik el.

- Ha elkészül az irodád, az első szabadnapomon vinni fogok neked egy kávét, ezt megígérem.

- Szavadon foglak! – mutat felém, majd a kulcsomat felkapva indulunk ki a lakásból.

Még beszélgetek kicsit anyával útközben, hiszen ragaszkodott hozzá, hogy elhozzon az autójával, így beültem mellé a járműbe. A kávézóhoz közelebb lévő parkolónál áll meg, ugyanis mondtam neki, hogy nem szükséges az út szélén megállnia, odasétálok a két lábamon. Elköszönve tőle el is indulok a járdán. Fél héthez képest elég nagy a mozgás az utcákon. A kávézóhoz érve, mielőtt befordulnék az ajtóhoz, éppen akkor jön ki egy család, s mivel az apuka nyitva tartja nekem az ajtót, megköszönve lépek mellé, hogy elengedhesse, s mindketten arra menjünk, amerre elterveztük. Szokás szerint tömve van a stílusosan berendezett, tágas kávézó, de feltételezem, mivel ők most jöttek ki, lennie kell üres helynek. Meg is pillantok egy asztalt a fal mellett, ezért le is telepedem oda. Mivel viszonylag nagy területről van szó, négy felszolgáló is van, akik igyekeznek kiszolgálni a vendégeket. Amint leülök, kézbe veszem az itallapot, ugyanis a szokásos latte macchiato helyett valami különlegességre vágyom, mely eléggé erős ahhoz, hogy ébren tartson az éjjel folyamán.