Éjszakai műszak (Jungkook FF)

27. rész: Kétségbeesés

Mia szemszöge

„Képtelen vagyok aludni. Csak forgolódok, már ki tudja mióta, mégsem vagyok képes nyugodtan lehunyni pilláimat. A nyitott ablak miatt kicsit jobban magamra húzom a takarót, majd sóhajtok egy halkat. Ismét megpróbálom lassítani a légzésem, behunyni a szemem, hátha ezúttal sikerül. Azonban egy halk pattanásra azonnal kiugrik a szemem, és rögtön felülök az ágyban, sűrűn kapkodva levegőmet nézek a szobaajtó irányába. Gyomrom görcsbe rándul, elmémet kezdik ellepni a rémképek, mire egy meleg érintést érzek a paplanon pihenő kézfejemen. Azonnal odafordulok.

- Hé, jól vagy? – emeli rám fáradt tekintetét Tae, amit még sötétben is tökéletesen látok.

- Igen, persze. Miért nem alszol? – kérdezek rá.

- Minden apró zajra felriadsz. Aggódok érted. – mondja halkan, reszelős hangján, miközben ő is felül. A takaró lecsúszik mellkasáról, így megvillannak izmai, mivel random itt alvás révén nincs más ruhája. Ajkamat beharapva nyelek egyet, tekintetemmel inkább a takarót fixírozva, mielőtt túlságosan megbámulnám.

- Nem kell. – ejtek egy halvány mosolyt. – Kicsit még a történtek hatása alatt vagyok. Azért nem gondoltam volna, hogy képes úgy idejönni, hogy én nem vagyok itthon. Plusz egy kicsit furcsa, hogy itt vagy mellettem, főleg ebben a lakásban. – mondom picit elpirulva.

- Ha szeretnéd, kimehetek a kanapéra...

- Ne, maradj, kérlek! – fordulok ijedten felé. Mégis csak nagyobb biztonságban érzem magam, hogy nem vagyok egyedül a helyiségben.

- Rendben. – mosolyodik el halványan. – Mitől tudnál egy kicsit megnyugodni? – kérdezi pár pillanat múlva.

- Hát őm... - vakarom meg picit a tarkómat – ...lehet, hülyén hangzik, de szeretem, ha birizgálják a hajamat. Régen volt, hogy elaludtam anya ölében, míg tévét néztünk. – nézek rá kínosan. De a reakciója meglep. Feljebb ül az ágyon, párnáját kikapva maga alól, öléhez helyezve azt, majd megpaskolja.

- Gyere. – néz szemeimbe. – Ha ez kell ahhoz, hogy pihenj egy kicsit, akkor megpróbáljuk. – mosolyog rám biztatóan. Szívemet eltölti a melegség a jóindulata és figyelmessége miatt. Kicsit ódzkodva, de végül mellé telepedem, fejemet a párnára hajtva. Hosszú ujjait tincseim közé vezeti, először nem tudván, mit is csináljon velük, de aztán a kellemes érzésre sikerül kicsit megnyugodnia felháborgatott lelkemnek. Érzem, hogy pilláim egyre lejjebb ereszkednek, és csak a kellemesen bizsergető érzésre tudok koncentrálni. Aztán sikerül is elaludnom."

Azóta is elpirulok, ha arra az éjszakára gondolok, pedig már több, mint egy hete történt. Aznap reggel ugyanabban a pozícióban, Tae ölében ébredtem meg, amíg ő hátát a falnak vetve aludt el ülő pozíciójában. Hogy megköszönhessem és kiengesztelhessem a kényelmetlen testhelyzetben eltöltött éjszaka miatt, összeütöttem egy fenséges reggelit számunkra. Valószínűleg az illatok miatt ébredt meg, ugyanis akkor jött elő a szobámból, amikor már majdnem kész voltam az ételekkel. Lehengerlő látványt nyújtott, ahogy kissé kócos fejjel, egy szál bokszerban mászott elő. Majdnem ki is esett a kezemből a fakanál, de még idejében reagáltam, ő meg pont nem vette észre.

Ugyanakkor azóta kicsit paranoiásnak érzem magam. Az utcákon sétálva sokszor visszafordulok, mert olyan érzésem van, hogy követnek. A lakásom zárját kicseréltettem, és vagy ötször ellenőrzöm, hogy tényleg bezártam-e, amikor elindulok az egyetemre. Mivel nincs messze a lakásom a kampusztól, nem lenne értelme taxira költenem, pedig most szívesebben utaznék azzal, ennyivel is könnyítve a lelkemet nyomó érzésen.

Most éppen Mattel sétálok a lakásom irányába, mivel elém jött a kampuszhoz. Pont erre volt dolga, és mindkettőnkre rá fér már egy kis dumcsi. Imádom Matthewt, csak sajnálom, hogy viszonylag ritkábban találkozunk. Mivel megfogadtuk, hogy mindent elmondunk egymásnak, a lakásba érve (először körülnézve mindenhol) beszámolok neki a múlt heti incidensről, mivel ez nem telefontéma. Hogy Aaron mondhatni betört hozzám, de egy haverom itt volt velem és kihúzott a szarból. Nem kérdez bele nagyon a részletekbe, én pedig nem térek ki rá. Sokkal inkább foglalkoztatja az, hogy valahogyan lekapcsoljuk már rólam azt az idiótát. Aztán mesél a terveiről, hogy egy hónap múlva elutaznak Franciaországba a barátnőjével. Néha azért irigylem őket, hogy bejárják a világot, én meg mindig itthon poshadok.

Végül egy órányi beszélgetés után elbúcsúzik, mivel még anyáékhoz is be akar futni. Megölelem, majd útjára is engedem, nem akarom feltartani. Az ajtóban elköszönünk, majd becsukom utána a falapot. Elmegyek a konyhába, hogy töltsek magamnak egy pohár vizet, ugyanis megszomjaztam, de aztán kopognak. Mosolyogva, fejemet csóválva indulok vissza a bejárathoz, majd nyúlok a kulcs után, hogy kinyithassam.

- Mit hagytál itt, Matth... - azonban amikor meglátom ki áll velem szemben, a tüdőmben reked a levegő, főleg azért, mert hatalmas tenyerét a torkomra tapasztva tol neki a falnak. Fejem fájdalmasan koppan, de hang nem jön ki a torkomon. Fulladva a karjára fogok mindkét kezemmel, de nem, hogy gyengítene rajta, inkább csak erősödik szorítása a nyakam körül.

- Megbánod, hogy kidobtál, és össze jöttél azzal a fennhéjázott tahóval. – vicsorog rám, míg zavart tekintetét íriszeimbe vezeti. Megrémülök, soha nem láttam még ilyennek, akkor sem, amikor összebalhéztak Taehyunggal vagy a bátyámmal. Pánikolni kezdek, és próbálom szaporábban venni a levegőt, de oxigén még így is nagyon kevés kerül a szervezetembe. Belemarkol a hajamba, s azt tépve húz maga után a szobám irányába. – Te is csak egy kurva vagy, aki az első adandó alkalommal megy egy nagyobb farok után. Most megmutatom, milyen következménye kellett volna legyen, amikor kibasztál a lakásból! – lök erősen az ágynak, aminek következtében ráesek, majd levegőmet kapkodva kezdek kétségbeesetten menekülni. De sokkal gyorsabb nálam, lefogja a karjaimat, amikkel próbáltam lelökni magamról. Rémülten próbálok a lábammal kapálózni, hátha kényes ponton találom el, és elengedne, azonban egy erős pofont kapok cserébe. Ekkor realizálom tehetetlen és reményvesztett állapotomat, és hangos zokogásba kezdek. – Ne ríjjá te ribanc, csak azt kapod, amit megérdemelsz! – kiabálja, mire még jobban sírni kezdek.

- Aaron, hagyd abba, ez nem te vagy! – próbálkozok azért, de könnyeimet nyeldesve elég szánalmas látványt nyújthatok. Mindenem remeg, a pulzusom az egekben van a félelemtől, teljesen kétségbe vagyok esve. Ekkor vesz elő a zsebéből egy gyors-kötözőt, amit döbbenve figyelek, majd az összefogott csuklóim felé közelít vele. Ficánkolni kezdek, próbálok küzdeni ellene, de a gyomromba érkező térdének pillanatnyi megállásra késztetése éppen elég idő számára, hogy össze kösse a csuklóimat. Fáj, ahogy a kellemetlen anyag belevájódik a bőrömbe.

- Valakinek meg kell tanítania a leckét, te kis szajha. – morogja, miközben letépi rólam a felsőm, és most érkezik el az a pillanat, amikor minden kötél szakad, és reményvesztetten zokogva jut el a tudatomig, hogy meg fog erőszakolni. Elhagy az erőm, de így is próbálkozok lelökni magamról, amit csak kárörvendően nevetve fogad. – Hát ennyi kitartásod sincs? Simán hagyod, hogy megbasszanak?! – nevet fel, mire lendül a lábam, s figyelmetlensége miatt éppen tökön sikerül rúgnom. Igyekszem kimászni, amíg le van blokkolva, azonban csak addig jutok, hogy lefordulok az ágyról, mert hajam után kap. Felkiáltok a fájdalomingerre, majd ismét a torkomra fogva nyom bele a matracba. Morog és káromkodik valamit, de nem értem a fülem sípolása miatt, és már nem is látok tisztán a könnyeimtől. Azt azonban tökéletesen érzem, ahogy lejjebb szabja rólam a nadrágot a bugyimmal együtt. Ekkor már teljesen elhagy az erőm, felemészt a sokk, és képtelen vagyok védekezni. Csak elkeseredetten zokogok, ami látszólag nem hatja meg.

Aztán váratlanul eltűnik a szorítás és az engem fogva tartó súly, kiabálást hallok, de a szavak jelentését nem bírom felfogni. Az agyam teljesen cserben hagyott, csak sírni vagyok képes, és jelen helyzetben még az is jobb lenne, ha meghalnék.