Éjszakai műszak (Jungkook FF)

29. rész: Segíts!

Tae szemszöge

Négy nap telt el az eset óta. Azóta esténként Miánál alszom, hogy tudjak rá figyelni – vagyis inkább, hogy nyugodt tudjon maradni. A szombati napot vele töltöttem, viszont este be kellett mennem dolgozni, hiszen fellépésünk volt. Nehéz szívvel hagytam hátra a lányt, de amíg én nem voltam ott, Lora helyettesített. Szinte mondanom sem kellene, de egész műszak alatt ő járt a fejemben... nem tudtam teljes egészében az ügyfelekre koncentrálni, és ezt a többiek is észre vették, habár nem szólták meg, miután kezdés előtt eldaráltam nekik, miért léptem le előző este a gyakorlásról. Amint elment az utolsó vendég is, azonnal tipliztem, hogy minél előbb újra mellette legyek. A lakására érve Lora aggódó, szinte kétségbeesett tekintete fogadott, amitől én is megrémültem. Azt mondta, hogy nem akarta elfogadni, hogy nem vagyok ott, és olyan szinten felzaklatta magát, hogy nyugtatót kellett neki adnia. Belesajgott a szívem, amint megpillantottam utána az ágyban...

A vasárnapot csak kettesben töltöttük. Nem sokat beszéltünk egymással, de igyekeztem, hogy úgy érezze, mindenben számíthat rám, és úgy vettem észre, hogy jelenlétem valóban megnyugtatja. Tegnap már munka volt, ahogy ma is, de meló után egyszerre megyek hozzá – miután ő is végez a kampuszon, és ott alszom nála. Éjszakánként van, hogy többször is ziláltan felriad. Első alkalommal megijedtem, azonban Mia annyira magára vette, hogy felkeltett, hogy azóta alvást színlelek, amikor ködös elméje újra kitisztul. Olyankor gyorsan rám pillant, majd kimegy inni egy pohár vizet, aztán kinyitja kicsit az ablakot, előtte áll pár percig, figyelve az éjszakai mozgást, aztán vissza fekszik mellém, rendszeresen felém fordulva. Ilyenkor mindig érzem magamon a tekintetét, nem is kevés ideig. Kicsit idegesít, hogy nem tudom, mi zajlik le benne, ugyanis a történtek óta egy szót nem szólt erről az egészről, csak annyit tudok, amennyit a bátyja elmondott nekem.

„Nem tudom, mióta lehet a karjaim között, mialatt végig meggyötört, alvó arcát figyelem. A csuklója még most is szörnyen néz ki, pedig leápoltam neki, miután nagy nehezen megmosakodott, majd ágynak dőltünk. Azóta is birizgálom a haját, néha ugyanazt a tincset gyötörve, pörgetve ujjaim között, néha váltva egy másikra, mert tudom, ez is valamilyen szinten megnyugtatja. Aztán nem sokkal később meghallom a bejárati ajtó halk csukódását, ezért feltételezem, megjött Matthew. Pár pillanat múlva be is dugja a fejét az ajtón, beljebb lépve, ellenőrizve kishúgát. Nem szól semmit, ahogyan én sem, de óvatosan kimászom a lány mellől, hiszen tudom, hogy beszélni szeretne velem. Ki is sétálunk a konyhába, halkan becsukva szobájának ajtaját.

- Először is köszönöm, hogy azonnal jöttél, hálás vagyok, hogy segítesz a húgomon. – mondja halkan.

- Ez csak természetes. – mondom én is egy halvány mosollyal ajkaimon.

- Próbáltam elintézni pár dolgot. – mondja, s közben az órára pillantva látom, hogy hajnali három van. – Utálom már, hogy Aaron nem hagyja békén Miát, most pedig túlhágott minden tűréshatárt. Van egy hangfelvételem, amikor vissza értem, és leszedtem Miáról azt a férget. Szerencse, hogy volt ennyi lélekjelenlétem, ez is jó egy bizonyítéknak. Azonban sejtettem, hogy nem lesz teljesen elég egy feljelentéshez, ezért, mivel tudtam, hogy a szemben lévő szomszéd néni kicsit paranoiás, megkértem, hogy hadd nézzem meg a felvételeket, amit a kopogtatóban elrejtett kis kamerája felvett. Aranyos volt, odaadta a felvételt, így végig nézve azt egyszerre lemásolva el is mentem a rendőrségre, hiszen látszik rajta Aaron erőszakossága. – informál, mire meglepődök, hiszen én is olyan tíz óra után érhettem ide, és ő még gondolt a bizonyítékokra is, mielőtt feljelentést tett volna Aaron ellen. – Tudtál esetleg képet csinálni? – kérdezi szomorkásan, mire előveszem a telefonomat.